pop up description layer
 
Zsolt
névjegy és karrier
 
Formula 1
a csapat - Minardi Cosworth
az autó - Minardi PS04B
2006-os eseménynaptár
futamok, eredmények
 
Partnerek
szponzorok
partnerek
Baumgartner Zsolt Támogatói Klub
 
Média
h í r e k
lapszemle  
fotógaléria
 
Kapcsolat
elérhetőségek
download
linkek
copyrights
impresszum
 
English version
switch to English

Hírek, információk

Hivatalos Baumgartner hírek

<<< vissza

2005.07.04.

MAI CASCO Futball Grand Prix

A Michael Schumacher vezette Pilóta válogatott Budapesten a magyar árvákért.

A Careers Management Group örömmel jelenti be, hogy a MAI CASCO Futball Grand Prix keretében 2005. július 27-én először lép pályára Magyarországon a Michael Schumacher vezette Nazionale di Piloti, azaz a világ legjobb autóversenyzőinek válogatottja.

Az olasz alapítvány által irányított csapat tavaly immár 25 éves fennállását ünnepelte, és az elmúlt évtizedekben évente 7-8 jótékonysági mérkőzést játszott világszerte.

A mérkőzések jegybevételeiből eddig 13 millió eurónyi adomány gyűlt össze, melyet rendszerint beteg, árva, rászoruló gyermekek megsegítésére ajánlottak fel.

Nagy örömünkre szolgál, hogy idén először Budapest is vendégül láthatja a nagyszerű pilótákat, akik július 27-én este 20.15-kor a Puskás-stadionban mérkőznek meg a Hungarian All Stars elnevezésű, magyar sztárokból álló csapattal.

A magyar csapat összetétele egyelőre titok, a szövetségi kapitány, illetve a csapatkapitány később kerül megnevezésre, és a közvélemény, a szurkolók kívánságát is figyelembe vesszük majd a keret kialakításakor. Rövidesen az esemény hivatalos weboldalán (origo/sport/maicascofutballgrandprix.hu) szavazás kezdődik a Hungarian All Stars közönség által delegált tagjainak megnevezéséről.

A mérkőzés időtartama 2X45 perc, a találkozót élőben közvetíti a Duna Televízió.

A Michael Schumacher mellett Fernando Alonsot, Felippe Massát, Giancarlo Fisichellát, Jarno Trullit, Vitantonio Liuzzit, Luca Badoert, Ricardo Patreset, Ivan Capellit, Matteo Montezemolot, Giorgo Pantanot, Gabriel Tarquinit, és természetesen Baumgartner Zsoltot is soraiban tudó Formula 1-es pilótaválogatott tagjai a szokásos fekete-fehér kockás mezükben lépnek majd pályára.

Az esemény teljes jegybevételét jótékony célra ajánlják fel a résztvevők és a szervezők. A megállapodás értelmében a Michael Schumacher által képviselt UNESCO- Kinder in NOT alapítvány mellett a hazai SOS Gyermekfalu Alapítvány, és a határon túli Dévai Szent Ferenc Alapítvány részesül a támogatásból. Mindez azt jelenti, hogy reményeink szerint a határainkon belül élő, és a határainkon túli magyar árvák is több millió forintos segítséget kaphatnak.

A szervezők annak érdekében, hogy minél több ember segíthessen, és minél többen láthassák Michael Schumachert, Fernando Alonsot, és a többi világsztárt, úgy döntöttek, hogy rendkívül jutányos jegyárakat állapítanak meg.

A jegyek döntő többsége 600 forintos áron váltható meg, és csupán a kiemelt kategóriájú jegyek kerülnek 1600 forintba.

Fontos információ, hogy a 12 éven aluli gyermekek ingyen tekinthetik meg a mérkőzést.

A jegyárusítás július 6-án a megújult Sugár Üzletközpontban berendezett versenyközpontban kezdődik majd a Nazionale di Piloti magyar tagjának, Baumgartner Zsoltnak a közreműködésével. Az első héten csak a Sugárban juthatnak jegyhez az érdeklődők, majd július 11-től országszerte kaphatóak lesznek a belépők a nagyobb jegyirodákban, valamint a Puskás-stadion pénztáraiban.

Az esemény tervezett, hivatalos programja:
17.00 A Nazionale di Piloti közös uzsonnája a Kempinski Hotelben
18 00 A pilóták csapata az In-Kal Security buszán, és kíséretében útnak indul a Puskás-stadionba.
18.30-20.00 Gyúrás, öltözés, belemelegítés
20.10 A csapatok kivonulása
20.15 Nazionale di Piloti-Hungarian All Stars mérkőzés kezdete
23.00 A Nazionale di Piloti közös vacsorája a Kempinski Hotelben

Néhány érdekes adat a Nazionale di Piloti eddig történetéből:

Hírességek, akik a korábbi években a csapat tagjai voltak: Ayrton Senna, Andrea De Cesaris, Alessandro Nannini, Michele Alboreto, Pierluigi Martini, Gianni Morbidelli, Jean Alesi, Elio De Angelis

2004-ben 8 mérkőzést játszott a Nazionale di Piloti és 5 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség volt a mérlegük.

2004-ben Michael Schumacher volt a házi gólkirály, aki a találkozók felén a kapuba talált, Fisichella három meccsen, Alonso pedig két találkozón volt eredményes.

A legérdekesebb 2004-es mérkőzést Forliban játszották Ayrton Senna emlékére, ahol a Nazionale di Piloti az 1994-es világbajnok brazil válogatottal csapott össze. A mérkőzés 5-5-ös döntetlennel végződött. A találkozón a brazilok részéről pályára lépett többek között: Taffarel, Jorginho, Aldair, Dunga, Careca, Marcio Santos, Leonardo és Viola. A gólszerzők a következők voltak: Schumacher (2), Barrichello, Tarquini, Dovocioso illetve Leonardo (2), Marcio Santos, Viola, Careca.

A csapatkapitány évek óta Michael Schumacher, a csapat vezetője Ricardo Patrese, a csapat elnöke, az egykori alapító és ötletgazda, Mario di Natale úr.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2005.03.23.

Zsolt a BAR-Honda tesztpilótája lehet

A pilóta iránt a Champ Car szériából is érdeklődnek.

Szerződés egyelőre nincs, a tárgyalások azonban bíztatóak - árulta el a hivatalos honlapon róla érdeklődők kedvéért Baumgartner Zsolt a jövőjéről . Az első magyar F1-es pilóta menedzsmentje több vonalon tárgyal - az egyik legkomolyabb lehetőség a BAR-Honda -, de a tengerentúli Champ Car szériából is van érdeklődés iránta. Zsolt keményen tréningezik és várja, hogy rendeződjön a helyzete.

"Jól érzem magam, várok és készülök a versenyekre. Igyekszem minél jobb kondícióban lenni, hogy adódó lehetőség esetén bármikor vissza tudjak térni." -mondta erről Zsolt.

A 24 esztendős pilóta tavaly a Minardi színeiben versenyzett, s bár jódarabig úgy tűnt, hogy a faenzaiaknál marad az idei esztendőre is, a tárgyalások végül megrekedtek. Mint kiderült, Zsolt már korábban is tudta, hogy Paul Stoddart csapata az év első harmadában fényévekkel le lesz maradva a többiektől, ezért menedzsmentjével inkább az egyik Jordan volánját vették célba. Mivel a silverstone-iakkal sem jött össze a megállapodás, Zsolt pilóta szerződés nélkül maradt, helyzete azonban nem kilátástalan.

"Ahogyan az elmúlt időszakban, úgy most is folynak a tárgyalások. Most már elmondhatom : már jóideje tárgyalunk a BAR-Honda csapatával arról, hogy náluk folytassam a karrieremet, első lépésben tesztpilótaként. Sajnos most úgy tűnik, hogy az idei évben még nem, viszont jövőre már szerepet vállalhatok a csapatnál. Nagyon megtisztelőnek érzem azt, hogy egy ilyen istálló érdeklődik irántam." - mondta erről Zsolt.

A pilóta menedzsere, Rick Gorne közeli kapcsolatban áll a Brackley-ben székelő gárdával, hiszen annak idején részt vett az alakulat megalapításában is. Zsolt tesztpilótai esélyeit javíthatja, hogy Jenson Button nagy valószínűség szerint 2006-ban már a BMW-Williams versenyzője lesz, átadva helyét a mostani elsőszámú teszternek, Anthony Davidsonnak.

Zsolt elárult azt is, hogy Gorne más istállókkal is tárgyalt, sőt, az egyik nagycsapattal a szezonkezdet előtt közel kerültek a megegyezéshez, de mivel a pénteki tesztpilótákra vonatkozó szabályok nem változtak, ez a lehetőség lezárult. A szabályok szerint a versenyhétvégék pénteki napjain csak olyan pilóták vezethetik a harmadik autókat, akik az utóbbi két esztendőben hat vagy annál kevesebb futamon álltak rajthoz. Zsolt nem felel meg a kritériumnak, mert 2003-ban és 2004-ben a Jordan és a Minardi versenyzőjeként összesen 20 versenyen vett részt.

"A menedzserem eddig is tárgyalt különféle istállókkal, az egyiknél komoly esély volt arra, hogy pénteki pilóta legyek, de mivel az erre vonatkozó szabályok végül nem változtak meg, ezért a pénteki szerepvállalásom tovaszállt. Ettől fogva másokkal is elkezdtünk tárgyalni, végül a BAR-Honda mutatkozott a legkomolyabbnak. Úgy érzem, ez szakmailag is jó előrelépési lehetőséget jelenthet számomra." - mondta az első magyar F1-es pont szerzője.

A BAR-Hondával folyó tárgyalásokkal egyidőben Gorne Amerikában is tartja a frontot, ugyanis a tengerentúlon igen népszerű Champ Car szériából is szép számmal érdeklődnek honfitársunk iránt. Zsolt szíve szerint kitartana az F1 mellett, de megfelelő ajánlat esetén nem mondana nemet az amerikai érdeklődőknek sem.

"Ezzel párhuzamosan Amerikában is folynak a tárgyalásaink, többen is megkerestek bennünket a Champ Car sorozatból. A HVM, a Walker Racing és a Conquest Racing is érdeklődött, tőlük is kaphatnék lehetőséget, de ha egy versenyző már szerepelt a Formula 1-ben, nagyon nehéz elcsábítani egy másik sorozatba. Viszont ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapok, elképzelhető, hogy ott versenyezek egy évet." - mondta Baumgartner.

"A Champ Car istállók a héten tesztelnek, ezért elképzelhető, hogy a napokban el kell utaznom, de pillanatnyilag ennek kicsi valószínűsége. Az egyeztetések folynak, bármi megtörténhet." -mondta Zsolt.

Zsolt a folyamatos tréningek mellett nagy hangsúlyt fektet főiskolai tanulmányaira, de a kondíció megtartása és a tanulás mellett figyelemmel kíséri az F1-es világbajnokság történéseit is, április végén pedig Paul Stoddart meghívására Imolába utazik, hogy a Minardi vendégeként tekintse meg az évad első európai összecsapását, a San Marinoi Nagydíjat.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2005.02.04.

Baumgartner Zsolt: Csak a Jordan kérdés dőlt el

Bár a Formula 1-ben szereplő Jordan Racing Team megnevezte a 2005-ös szezonra szerződtetett pilótáit, és eldőlt, hogy Baumgartner Zsolt nem szerződik 2005-re a csapathoz . A Baumgartner Team továbbra is tárgyal arról , hogy a számba vehető lehetőségek valameliykét véglegesítse a Formula 1-ben. Zsolt emiatt még néhány nap türelmet kér a Formula 1 iránt érdeklődőktől ahhoz, hogy konkrétumokkal szolgáljon karrierje folytatásáról. Az eddigi tárgyalásokkal és a 2005-ös lehetőségekkel kapcsolatosan Zsolt ugyan szeretne, de egyelőre nem tud választ adni minden kérdésre.

- Szeretném először is megköszönni azt a sok bíztatást, amit az elmúlt órákban kaptam az emberektől. A magam részéről egyáltalán nem vagyok elkeseredve, bár természetesen szívesen dolgoztam volna együtt újra a Jordan csapattal, melynek színeiben egykor bemutatkoztam a Formula 1-ben. A tárgyalások során több alkalommal úgy tűnt, hogy van is erre esély, de végül, több újonan felmerülő körülmény és gazdasági részlet miatt nem sikerült egyezségre jutnunk. Rengetegen kézdezik most, hogy mi lesz velem, hogyan tovább, többen pedig egyenesen kijelentették, hogy vége a Formula 1-es karrieremnek. Nos ez utóbbi egyelőre szintén csak kérdésként merülhet fel, de én további türelmet szeretnék kérni a sajtó munkatársaitól, és a közvéleménytől is. Amíg végleg el nem dől az idei versenyévaddal kapcsolatos munkavállalásom, addig erről nem szeretnék, és a Formula 1-ben honos íratlan, de nagyon szigorú szabályok miatt nem is tudok beszélni. Nem szeretném, ha bármi megzavarná a folyamatosan zajló tárgyalásokat, és úgy vélem, hogy csak arról van értelme beszélni, ami nem találgatás, hanem tény. Való igaz, hogy már csupán két versenyzői hely és tesztpilótai állások maradtak szabadon, ennek ellenére a háttérben zajló események ismeretében úgy vélem, nem dőlt még el minden. A Baumgartner Team, illetve a menedzsment ezekben a percekben is azon dolgozik, hogy kialakítsa a továbbra is fennáló lehetőségek legjobb változatát. Tavalyi csapatomat a Minardit illetően csak azt ismételhetem, amit korábban is mondtam, nevezetesen hogy szívesen dolgoznék továbbra is együtt a csapattal, de ehhez több feltételnek is teljesülnie kell. A csapat néhány héttel ezelőtt tett ajánlatában ezek a feltételek nem voltak adottak, azóta pedig nem újítottuk fel a tárgyalásokat.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2005.01.21.

Rick Gorne Budapesten tárgyalt

A Baumgartner Team továbbra is többszintű tárgyalásokat folytat Baumgartner Zsolt F1-es karrierjének folytatása ügyében. Ennek részeként Budapesten több napon át tartó megbeszéléseket folytatott Rick Gorne, az első magyar Formula 1-es pilóta menedzsere.

- Folyamatosak és eredményesek az eddigi tárgyalások, melyek folytatásaként három napot töltöttem Budapesten. Rendkívül jó benyomásokkal utazom vissza Magyarországról, hiszen az általam megismert társaságok képviselői komoly lehetőségeket látnak Zsolt pályafutásának támogatásában. - mondta minderről Rick Gorne, Baumgartner Zsolt menedzsere.

- Bízom benne, hogy hozzávetőleg egy hét múlva már nem csak kecsegtető lehetőségekről, hanem konkrét eredményekről is beszámolhatunk majd Zsolt pályafutásának folytatása ügyében.

Baumgartner Zsolt egyelőre nem csak a tárgyalások eredményeire vár, hiszen tanulmányaival kapcsoltban is vannak még kötelezettségei.

- Most legkomolyabban a vizsgáimra készülök a győri főiskolán, de természetesen folyamatosan teljesítem az edzésprogramomat is, hiszen nem lazíthatok. Úgy készülök a 2005-ös évre, hogy bármelyik pillanatban bevethető legyek amennyiben lezárulnak a tárgyalások. Természetesen amint olyan stádiumba kerülnek az egyeztetések, hogy arról már lehet beszélni, tájékoztatni fogjuk a közvéleményt a fejleményekről. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy Gorne úr nagyszabású elképzeléseit rendkívül kedvezően fogadták a hazai partnerek, így komoly remény van arra, hogy a tavalyinál jobb feltételek közepette folytathassam Forma-1-es pályafutásomat.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2005.01.12.

Baumgartner Zsolt új Formula 1-es lehetőségei

Miután Baumgartner Zsolt a Minardi F1 Team nagy megelégedésre sikeresen töltötte ki 2004-es pilóta szerződését, az idei szezonra vonatkozóan már új lehetőségek megragadása a cél. Az első magyar Formula 1-es versenyző menedzsmentjének mindezidáig nem sikerült közös nevezőre jutnia a 2005-ös gazdasági elvárásokat illetően a Minardi csapattal, ugyanakkor több szerződéses lehetőség is nyitott még Zsolt számára a Formula 1-ben.

- Azon dolgozunk, hogy megvalósítsuk Zsolt számára az új körülmények kínálta lehetőségeket. - mondta minderről Rick Gorne, Baumgartner Zsolt menedzsere.

- Zsoltnak továbbra is van még esélye egy Jordan pilóta szerződésre, ugyanakkor három nagycsapat tesztpilótai állása is nyitott számára. Ez a négy út áll jelenleg előttünk, ezekkel kapcsolatosan folyamatosan zajlanak az egyeztetések.

Baumgartner Zsolt ugyanakkor rendkívül hálás az együtt tölttött 2004-es évért a Minardi csapatnak. - Az elmúlt időszakban folyamatosan zajlottak egyeztetések menedzsmentem és a Minardi F1 Team között abból adódóan, hogy 2004-es szerződésem lejárt, és megújítására mindkét félben volt hajlandóság. Ahogy már a versenyévad végén is elmondtam, nagyon jól éreztem magam a Minardinál és rendkívül jó kapcsolat alakult ki köztem és Paul Stoddart között. Szeretném megköszönni Stoddart úrnak, és a teljes Minardi csapatnak a 2004-es évet, és nagyon sikeres jövőt kívánok nekik abban a tudatban, hogy akár dolgozhatunk is még együtt. Sokat tanultam az elmúlt egy évben, és szívesen versenyeznék egy újabb szezont is a csapatnál, de nem mindenáron. Mind a technikai, mind pedig az anyagi feltételeket illetően is több olyan tényező volt, illetve van, ami finomításra szorul, és amit tisztázni kell egy újabb szerződés aláírásakor. Jó feltételekkel nagyon szívesen versenyeznék 2005-ben is a Minardinál, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem jön létre a megállapododás. Mindez azt jelenti, hogy meg kell fontolnom azokat az egyéb lehetőségeket, melyek szerencsére az elmúlt napokban egyre inkább körvonalazódni látszanak. A Jordant leszámítva csapatneveket természetesen nem mondhatok egyelőre, de több irányban is folytatunk nagyon bíztató tárgyalásokat, és igazán érdekes lehetőségek is nyílhatnak számomra a közeljövőben. Természetesen amint bármilyen konkrétum adódik, azonnal tájékoztatunk minden érdeklődőt, addig azonban a közvélemény türelmét kérjük.

Rick Gorne szerint ráadásul a Formula 1 mellett a tengeren túlról is van érdeklődés Zsolt iránt. - Természetesen az elsődleges célunk a megkezdett Formula 1-es út folytatása, de szerencsére az amerikai ChampCar sorozatból is érdeklődnek Zsolt iránt, mi azonban abban bízunk, hogy hamarosan megállapodásra jutunk a Formula 1-es karrier folytatása ügyében.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.12.10.

A Baumgartner Team sajtóközleménye

A közelmúltban a sajtóban megjelent különböző tartalmú cikkekkel kapcsolatban a következőket kívánom nyilvánosságra hozni:

25 éve, amióta első műhelyemet létrehoztam, híve vagyok a csapatmunkának, a jó gárdának.

A Formula 1 igazi csapatjáték. A pilóták, mérnökök, tervezők, szerelők, tesztelők, a menedzsment, mint a jól megolajozott fogaskerekek, összehangoltan működnek a siker érdekében. Ha szorul a fogaskerék vagy hiányzik egy fog, a rendszer nehézkesen, kevésbé hatékonyan működik. Éppen ezért szeretném kibővíteni a Baumgartner Zsoltot menedzselő csapatot Rick Gorne angol menedzser vezetésével működő Goman Ltd-vel, egy olyan világszínvonalú, és nemzetközi referenciákkal rendelkező irodával és annak teljes szakmai hátterével, amely Zsolt Formula 1-es karrierjét még jobb irányba terelheti. Hangsúlyozom, hogy a csapatot bővíteni kívánom a lehetőségek maximális kihasználása érdekében.

Számomra, családom számára valamint a népes szurkolótábor számára is a legfontosabb Zsolt sikere és pozitív hazai és nemzetközi megítélése.

A menedzsment az új tagját egy sajtótájékoztató keretén belül mutatja be hamarosan a nagyközönségnek.

Üdvözlettel:

Baumgartner Antal
a Baumgartner Team nevében

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.10.24.

Baumgartner az idényzárón is Bruni előtt

Nagyszerű versenyzést követően a 16. helyen ért célba Baumgartner Zsolt a Brazil Nagydíjon. A magyar pilóta az évadzáró verseny hétvégéjén szinte hibátlanul vezetett és a szabadedzéseken, valamint az időmérő után a versenyen is kihozta a maximumot az autóból, és ezzel magabiztosan utasította maga mögé csapattársát, Gianmaria Brunit.

Baumgartner így megnyerte az év során a Minardi háziversenyét, hiszen nem csupán pontot szerzett, de a célba érések számát tekintve is jóval Bruni előtt teljesített.

Leggyorsabb körök
17. Baumgartner Zsolt 1:14.743 ( 45. kör)
18. Gianmaria Bruni 1:14.756 ( 50. kör)

Baumgartner: Örülök, hogy sikeresen zártam az évet

- Az idény utolsó versenye rendkívüli fontosságú minden pilóta számára, és látható volt, hogy mindenki nagyon akar bizonyítani. Igaz volt ez a mezőny elejére, és a végére is. Sajnos egy megfázás miatt lázasan vágtam neki a futamnak, de szerencsére ez nem tudott megzavarni az összpontosításban. Nagyon nagy meccset vívtunk Brunival, de igazán közel nem is tudott hozzám kerülni, aminek nagyon örülök. Az egész hétvégét élveztem, hiszen az autóval ezúttal nem volt gond, és jó ritmusban tudtam vezetni. Közvetlenül a rajt előtt az időjárási viszonyok miatt változtattunk a taktikánkon, és a kedvező üzemanyag felhasználási stratégia érdekében én is a bokszból indultam. Az aszfalt a versenyen is zavaróan egyenetlen volt, de ehhez már hozzászoktam az előző napokon, így nem jelentett gondot. A start után sikerült állandó ritmust mennem, és végig élveztem a körözést. Ennek a versenynek egyetlen olyan pillanata sem volt, ami szenvedés lett volna, ez pedig az idei évet tekintve hatalmas felüdülést jelentett. A fiúk remekül dolgoztak a bokszban és jó volt érezni, hogy bíznak bennem. Nagyon kemény évet csináltunk végig közösen, és szeretném megköszönni nekik azt a sok munkát és törődést, aminek révén eljuthattunk oda, hogy a Minardi ezt az évet szerzett ponttal fejezheti be. Nem titkolom, hogy az év elején nem volt könnyű elviselni a néha méltatlan kritikákat, és azt, hogy mindenki Brunit tartotta a jobb pilótának, továbbá igyekeztek beállítani kettőnk párharcát úgy, mintha esélyem sem lenne. Ezek a kritikák azonban nem elbizonytalanítottak, hanem még keményebb küzdelemre, és kitartásra ösztönöztek. Azt hiszem az év közepe felé már látszott, hogy a Minardin belül változhatnak az előre felállított erőviszonyok, és nagyon boldog vagyok, hogy a versenyek jelentős részében célba tudtam juttatni az autót, ráadásul legtöbbször úgy, hogy engem intettek le hamarabb. Köszönöm Paul Stoddartnak és az egész csapatnak a segítséget! Remélem, hogy a magyar Formula 1-es rajongóknak nem okoztam csalódást. Minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy büszkék lehessenek rám, és örülök, hogy a 2004-es évet követően már elmondhatjuk, hogy van magyar pontszerző a Formula 1-ben. A jövőt illetően még sok a bizonytalanság, egyelőre minden képlékeny, de ezt a számomra felejthetetlen évet már senki nem veheti el tőlem.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.10.23.

Baumgartner jó idényzáróban bízik

Remek szombati napon van túl Baumgartner Zsolt, aki folytatva pénteki nagyszerű teljesítményét, ezúttal is a Minardi legjobb pilótája volt a nap során. Az első magyar Formula 1-es versenyző mindkét szombati szabadedzésen megelőzte csapattársát Brunit, és a Jordan versenyzőjét Timo Glockot.

Az időmérésen is majdnem sikerült a bravúr, azaz az egyik Jordan autó megelőzése, de végül Glock pár századdal jobb időt futott, mint Zsolt. Baumgartner Zsolt számára különlegessé teheti a versenyt, hogy az idei utolsó nagydíjon a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher mögötti sorból rajtolhat majd.

Baumgartner: Örülök, hogy ilyen közel vagyunk a Jordanhez

- Nagyon örülök annak, hogy nem szakadt meg a pénteki fejlődés, és szinte minden egyes edzésen javítani tudtam az időket illetően. Jól dolgozott a csapat, és az autó folyamatosan fejlődött. Azt hiszem ennek ékes bizonyítéka, hogy a Jordant vezető Timo Glockot egy híján valamennyi szabadedzésen sikerült megvernem, és az időmérésen is alig volt köztünk különbség, pedig a taktikánk vélhetően más lesz a versenyen. Az időmérésen a második szektorban kétszer is gondjaim voltak a féktávon, és az ott elvesztegetett idő miatt nem sikerült Glock elé kerülnöm, de így sem vagyok elkeseredett. Örülök, hogy ennyire közel vagyunk a Jordan csapathoz, és remélem, hogy mindez a verseny során is így lesz. A pálya nagyon egyenetlen, ezért a gumikat alaposan igénybe veszi, így lesznek meglepetések a versenyen. A csapatban remek a hangulat, mindenki készül arra, hogy az év utolsó versenyét sikerrel zárjuk. A magam részéről bízom abban, hogy kellemes élményekkel zárom az idei szezont.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.10.10.

Kiesés lett a suzukai vakrepülés vége

Baumgartner Zsolt eddigi Forma-1-es pályafutása legnehezebb hétvégéjét hagyta maga mögött Suzukában, ahol sok baljós előjel után nem sikerült befejeznie a Japán Nagydíjat.

Az első magyar Forma-1-es versenyző gyakorlatilag vakon, és beállítatlan autóval volt kénytelen rajthoz állni, hiszen a pénteki borzalmas időjárás, majd a szombati program törlése miatt egyetlen száraz kört sem tudott menni a suzukai pályán. A vasárnap délelőttre csúsztatott időmérő edzés első körében a magyar versenyző kicsúszott, és a második kvalifikációs körben nem is tudott kijönni a pályára. Baumgartner így a bokszból rajtolt, és egészen a verseny végső fázisáig kemény harcot vívott a beállítások hiányában meglehetősen instabil autóval, de végül az egyik kanyarban kicsúszott és a kavicságyban fejezte be a számára kevés pozitívumot hozó hétvégét.

Baumgartner: Verseny közben tanultam a pályát

- Eddigi Formula 1-es pályafutásom során soha nem panaszkodtam, ha nehezen megoldható, vagy már-már lehetetlen helyzetben kellett megpróbálnom helytállni. Tudomásul vettem, hogy a Minardi adta lehetőségek nem a legjobbak, és sokat kell küzdeni, szenvedni annak érdekében is, hogy egy-egy versenyen végig tudjak menni. Monaco szervo nélküli megpróbáltatásai, vagy az indianapolisi küzdelem és pontszerzés nagyon komoly kihívásokat jelentettek, de azokon a versenyeken azt éreztem, hogy minden technikai nehézség ellenére van esélyem egy jó szereplésre, vagy legalább arra, hogy kihozzam magamból a maximumot. Itt Suzukában mindez másképp volt. Eddig a barcelonai volt pályafutásom legnyomasztóbb F-1-es hétvégéje, de mostantól azt hiszem ez a jelző inkább Suzukára illik. Pénteken az eső miatt alig merészkedtünk ki a pályára, aztán amikor kimentem ki is csúsztam, így nem nagyon tudtam használható tapasztalatokat szerezni. A tegnapi napot ugye törölték, így ma az időmérőnek úgy álltam neki, hogy az autó nem volt beállítva, és a pályát sem ismertem. Ennek ellenére megpróbáltam kockáztatni és határon menni, mert ugye semmi veszítenivalóm nem volt. Sajnos az időmérőn a meglehetősen piszkos és még nedves pályán megcsúsztam, és kipördültem az egyik kanyarban. Szerencsére az autót meg tudtam fogni, így nem lett komolyabb baja, de a második kvalifikációs körben ennek ellenére sem tudtam kimenni a pályára. Ebből adódóan a versenyt a bokszból kellett elkezdenem, így eleve komoly hátrányba kerültem. Sajnos nagyjából végül egy pénteki szabadedzés lett számomra a verseny, hiszen el kellett kezdenem szokni a számomra ismeretlen pályát. Így "vakon" vágtam neki a futamnak, de próbáltam a dolog pozitív oldalát nézni, és az alaposan megtankolt autót a pályán tartva, azért igyekeztem javítani a köridőkön. Az autó egyensúlya messze volt az ideálistól, de azért bíztam benne, hogy az állandó csúszkálások ellenére valahogy sikerül a célig elérnem. Sajnos a vége előtt alig tíz körrel az egyik kanyarban hibáztam és a kavicságyban fejeztem be a viadalt. Nem mondhatok mást, minthogy szeretném Suzukát minél hamarabb elfelejteni és bízom benne, hogy az utolsó hétvégén Brazíliában olyan versennyel zárhatom a szezont, ami azért közelebb fog állni az egész éves teljesítményemhez, mint ez a mostani Japán Nagydíj.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.10.08.

Baumgartnerék kényszerű szabadnapon

A szakadó eső és a közelgő tájfun miatt az FIA döntése szerint kimarad a szombati program a Japán Nagydíj menetrendjéből.

A rossz idő miatt Baumgartner Zsolt is mindössze csak 15 kört tudott megtenni pénteken a számára egyelőre még feltérképezésre váró pályán. A második edzést többen is az aszfaltról lecsúszva zárták, az egyre erősödő esőben Baumgartner Zsolt is a kavicságyban volt kénytelen befejezni a gyakorlást.

Baumgartner Zsolt: Nekünk újoncoknak a legkellemetlenebb a szünnap

- A körülményeket csak a legutóbbi brazíliai esős versenyhez tudnám hasonlítani. Több helyen állt a víz a pályán, így nem csoda, hogy mindenki csak néhány körre merészkedett ki az aszfaltra. A második szabadedzésen, ha lehet még rosszabb volt a helyzet, hiszen akkor már egyre erősebben esett az eső. Többen meg is pördültünk a pálya egyes szakaszain, így egyszer sajnos én is a kavicságyban végeztem.

A pályamunkások ráadásul az autóm elszállításakor egy szárnydarabot letörtek a Minardiról, ezért egy alkatrésszel több van a veszteséglistánkon. A legnagyobb baj azonban az, hogy szárazon még egy gyors kört sem tudtunk menni a számunkra ismeretlen ringen. A szombati szünnap nekünk, újonc pilótáknak a legkellemetlenebb, mert úgy fogunk nekivágni az időmérőnek és a futamnak, hogy alig mentünk itt néhány kilométert, azt is irreális körülmények között.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.09.26.

Baumgartner 16. az eseménydús Kínai Nagydíjon

Az első magyar Forma-1-es pilóta célba ért az első Kínai Nagydíjon, méghozzá úgy, hogy a körülmények közel sem voltak ideálisak a Minardi pilótája számára.

A szombati időmérésen már tapasztalható volt, hogy a vadonatúj kínai pályára nem a legszerencsésebb sikerült a gumiválasztása a mezőny egy részének. Emiatt a versenyen is több kicsúszás történt, és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is hasonlóan korcsolyázott egyszer-egyszer, mint a Minardik. Baumgartner Zsolt rajtja jól sikerült, hiszen már az első körben maga mögé utasította az előle rajtoló csapattársát, Gianmaria Brunit, aki aztán már nem is tudott Zsolt elé kerülni. Baumgartner változó ritmusú versenyt produkált, hiszen a viadal első részében remek tempójú köröket ment, majd a verseny vége felé sorra javította meg addigi legjobb köridejeit. Több alkalommal akadtak nehézségei a gumik rossz tapadása miatt, de ezúttal is rendkívül megbízhatóan versenyzett, és ismét ő volt a Minardi egyetlen célba érő pilótája, mivel a mögötte autózó Bruni a verseny vége felé elveszítette egyik kerekét. A magyar versenyző végül a 16. helyet szerezte meg.

Baumgartner Zsolt: Szeretnék még visszatérni Kínába

- Imponáló pályán csodálatos környezetben hatalmas szenvedés. Nagyjából így tudnám összefoglalni a mai versenyt. Továbbra is lenyűgözőnek tartom ezt a pályát, ahol igazán csodálatos érzés versenyezni. A tökéletes komfortérzethez csak annyi hiányzott volna, hogy ne csúszkáljon az autó, de ezúttal az első körtől kezdve az utolsóig drámai küzdelmet kellett vívni a kocsival, mivel a gumiknak nem feküdt ez az új pálya. A rajtom jól sikerült, majd a hatodik kanyarban sikerült Gimmi elé kerülnöm, és aztán fokozatosan le is szakítottam őt. Utólag beigazolódott a döntésem, hogy használt gumikkal startolok. Később a lekörözések és a bokszkiállások idején csökkent közöttünk a különbség. Nagyon nagy volt a tempó, de végig nagyon kellett vigyázni, mert az egész mezőny csúszkált, és nagyon sok éles szituáció adódott a kanyarokban. Szerencsére sikerült minden komolyabb helyzetet megoldanom, és bár egy alkalommal lecsúsztam a pályáról, végül folytatni tudtam a versenyt, ráadásul Gimmit a kicsúszás ellenére is sikerült magam mögött tartanom. Nem sokkal később szegényt furcsa "baleset" érte, hiszen elveszítette a kerekét, így ismét rám hárult a feladat, hogy valahogy célba juttassak egy Minardit. A verseny vége felé kiegyenlítődött az autó tapadási egyensúlya, így sikerült egyre gyorsabb köröket autóznom, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy a nagy igénybevétel ellenére sem fáradtam el. A létesítmény fantasztikus, a csapat is remekül dolgozott, így csak annyit mondhatok, hogy remélem jövőre is itt lehetek a rajtrácson Sanghajban. A mostani 16. hely a Minardi jelenlegi helyzetében megfelelő teljesítmény, és örömmel tölt el, hogy immár 10 versenyt fejeztem be az év során, ami a csapat számára is nagy siker.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.09.25.

Baumgartner átvészelte a kínai korcsolyázást

Baumgartner Zsolt számára nehéz pillanatokat hozott az első Kínai Nagydíj időmérő edzése a meglehetősen impozáns shanghai pályán.

A Minardi magyar versenyzője a pénteki remeklést követően új motort kapott, és a gumiválasztás terén is akadtak változások, így merőben másként viselkedett a Minardi, mint előző nap. Mindez jól látszott mindkét Minardi versenyző időmérő körein, hiszen több alkalommal is megcsúsztak a remek vonalvezetésű, de még meglehetősen piszkos pályán. Zsolt az első időmérő kör végén csúszott meg komolyabban, de egy bravúros korrekcióval pályán tudta tartani az autót. Mindez nem sikerült a második időmérő körben csapattársának Gianmaria Bruninak, aki megpördült és nem tudott mért kört produkálni. Zsolt így a vasárnapi versenynek várhatóan a 18. helyről vághat majd neki, hiszen a hétszeres világbajnok Michael Schumacher sem tudott mért kört produkálni egy kicsúszás miatt.

Baumgartner Zsolt: Vasárnap minden a gumikon múlik majd

- Őszintén szólva boldogabb voltam pénteken, és azt reméltem, hogy tovább fejlődünk, egyre jobban érzem majd a pályát az autóval, de sajnos nem igazolódtak be a reményeim. Ennek vélhetően a gumiválasztás is az oka, hiszen az általunk választott gumik nem igazán kedvezőek az egy körös időmérőkre. Természetesen számunkra a verseny a fontos, és ezt szem előtt tartva választottuk a gumit. Így persze így fel kellett vállalnunk azt, hogy az időmérő edzést nem a legoptimálisabb körülmények közepette teljesíthetjük. Az első időmérő köröm végén komolyan megcsúsztam, és nem volt könnyű visszahozni a pályára az autót, de végül sikerült. Hasonlóképpen járt Gimmi az úgynevezett "éles" időmérő körben, de neki sajnos már nem sikerült megfognia a Minardit. Ahogy az új pályák esetében lenni szokott nagyon sok a kosz az aszfalton, és ez, valamint a választott gumikeverék már kicsit soknak bizonyult az autóink számára. A helyzet komolyságára jellemző, hogy Michael, aki hétszeres világbajnok, és emberemlékezet óta nem hibázott, ezúttal képtelen volt pályán tartani a Ferrarit. A történtektől függetlenül fontos volt a mai nap számunkra, hiszen a szabadedzéseken megtett körök során tovább szoktuk a pályát. A versennyel kapcsolatosan komoly reményem, hogy végül beigazolódik döntésünk helyessége, és a gumik terén előnyben leszünk a többiekkel szemben, azaz kevesebbet csúszkálunk, mint az időmérésen. A motorcsere miatt abban is bízhatok, hogy az autóm végig jól bírja majd, és a sportág történetének első kínai versenyén célba érhetek.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.09.24.

Baumgartner egy Jaguart is megvert a Minardival

Nagyszerűen kezdte a most debütáló Kínai Nagydíjat Baumgartner Zsolt. A Minardi pilóta Sanghajban gyorsabb volt a szabadedzésen a Jaguárral versenyző Klien-nél, megelőzte csapattársait és két Jordan Fordot is.

A pénteki napon az első magyar Forma-1-es versenyző mögött végzett még a motorproblémákkal küszködő Takuma Sato. Baumgartner Zsolt így 1:37.076-os idejével, 25 versenyző között a 19. helyen zárta az edzést, ez a teljesítmény pedig csak az Amerikai Nagydíj eredményeivel vethető össze, ahol pénteken, egy számára szintén ismeretlen pályán a 18. lett, majd pontot szerzett a futamon.

Baumgartner: Örülök, hogy sikerült feledtetnem a Minardi gondjait

- A végletek napja volt számomra ez a péntek, hiszen az első edzésen meghibásodott a váltóm, amit csak közvetlenül a második tréning előtt sikerült megjavítani. Azt tudtuk előre, hogy nagyon nehéz lesz ez az ismeretlen ring, de nem gondoltam, hogy ennyire. Ugyan az aszfalt minősége jónak mondható, de nagyon poros és ezért rendkívül csúszós. A csapattal azt beszéltük meg, hogy óvatosan megyünk majd, egyrészt hogy megismerjük a nehéz, technikás részeket és szokjuk a vonalvezetést. Ráadásul azért is vigyáznunk kell, mert az elmúlt hetek balesetei miatt nem nagyon van már tartalék autónk, tehát ha hibázunk, akkor könnyen veszélybe kerülhet a folytatás.

A második edzésen már szerencsére hibátlan volt az autóm, és az első szektort leszámítva úgy érzem sikerült megtalálnom a helyes ritmust. Ami gondokat fog okozni az a bokszutca, hiszen le van betonozva és nagyon nehéz rajta fékezni. Ettől az összes pilóta tart egy kicsit.

A csapat nagyon boldog, hogy az utóbbi napok rossz hírei után, egy jó kezdéssel sikerült egy kicsit feledtetni a gondokat, ennek ellenére józanul kell mérlegelnünk, hiszen nagyon sok munka vár még itt ránk. Sok különböző beállítást kell még tesztelnem, és meg kell találnom az első szektorban azt a pár tizedet, amivel még gyorsabb lehetek. Előre tudtam egyébként, hogy ezzel a kakaós csiga alakú fordulóval kell majd a legtovább kísérleteznem, mert nekem inkább a gyors kanyarok fekszenek. Ezen a szakaszon ráadásul hihetetlen fizikai igénybevételnek vagyunk kitéve a hatalmas fékezés és a különleges, hosszú ív miatt.

Remélem a holnapi szabadedzéseken sikerül végleg kidolgoznunk a tökéletes összhangot, mert ezen a minden csapat számára új pályán nem indulunk akkora hátrányból, mint máshol, így lehet esélyünk egy jobb szereplésre, ha végig koncentráltak leszünk.

Szeretném megköszönni a csapatnak a nagyszerű munkát. Megint kitettek magukért, így bizakodva várhatom a folytatást.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.09.12.

Baumgartner ismét célba juttatta a Minardit

Egy rendkívül viszontagságos hétvége záróakkordjaként Baumgartner Zsolt ismét célba hozta a Minardit, és ez annak ismeretében, hogy a tartalék autóval versenyzett igazi bravúrnak számít.

A 15. helyen végző magyar pilóta végig maga mögött tudta tartani csapattársát Gianmaria Brunit, akinek aztán a verseny felénél a bokszban kigyulladt autója. A Minardi fekete hétvégéjén így az olasz istállónak ismét a magyar versenyző szereplése nyújtott némi vigaszt, hiszen Zsolt idén már kilencedik alkalommal érte el a kockás zászlót a Minardival.

Leggyorsabb körök:

Baumgartner Zsolt 1:26.356
Gianmaria Bruni 1:26.371

Baumgartner Zsolt: Komoly érték számomra, hogy célba értem

- Örülök, hogy túl vagyok ezen a versenyen, és az nagyon fontos, hogy sikerült a célig eljutnom. Megmondom őszintén, hogy a tegnapi súlyos balesetet követően, a tartalékautóval versenyezve erre kevés esélyt láttam a verseny előtt itt Monzában. Általában mindig bizakodom egy esős versenyben, de a ma délelőtti esőt nem kívántam, hiszen a nedves pályán, a nem tökéletesen rám beállított autóval várható volt, hogy gondjaim lesznek. Különösen a fékekkel akadtak nehézségeim. A rajtom átlagosra sikerült, de aztán fokozatosan jobb és jobb köröket mentem, hiszen ahogy száradt a pálya, úgy viselkedett egyre kezelhetőbben a Minardi.

Az első bokszkiállásokat követően már csapattársam előtt voltam, és a lekörözésekig növelni is tudtam az előnyömet. Később, a kék zászlók miatt egyre nehezebb volt tiszta köröket menni, de a csapaton belüli pozíciómat mindvégig tartani tudtam. Később Gimmi, a sajnálatos tűzeset miatt kénytelen volt feladni a versenyt, így ismét egyedüli minardisként maradtam a mezőnyben. A fékek miatt ekkor több alkalommal is voltak problémáim, és tartottunk tőle, hogy nem tudom behozni a célba az autót.

A csapattal folyamatosan tartottam a kapcsolatot rádión, és ők tanácsolták, hogy a leintést követően azonnal állítsam le az autót és hagyjam ott a pálya szélén.

A levezető kört így már nem is tudtam teljesíteni, de örülök, hogy a kiállásra csak a leintés után került sor.

A mostani hétvége után tiszta szívből mondhatom, hogy ezúttal a 15. helyezésnek is komoly értéke van, hiszen a szombati súlyos baleset, és a Spa-ban történtek után lelkileg is szükségem volt arra, hogy egy ilyen nagy tempójú és nehézségekkel tarkított versenyen megmutathassam az elszántságomat, és egy kis sikerélményhez juttathassam magamat és a csapatot.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.09.11.

Súlyos baleset után tartalékautóval Bruni előtt

Drámai napon van túl Baumgartner Zsolt, aki szombaton délelőtt az Olasz Nagydíj negyedik szabadedzésén vétlen áldozata volt egy rendkívül súlyos balesetnek.

Az első magyar Formula 1-es pilótát a mögötte autózó Giorgio Pantano találta telibe 300 km/óra körüli tempóban. Baumgartner Zsoltnak esélye sem volt az ütközés elkerülésére és az irányíthatatlanná vált Jordan autó torpedóként csapódott a Minardiba, amin hatalmas lyukat ütött. Szerencsére mindkét pilóta sértetlenül úszta meg a rendkívül komoly ütközést. Baumgartner Zsolt ezt követően a használhatatlanná vált autója helyett kénytelen volt az eredetileg Brunira beállított tartalékautóba átülni, de ez sem zavarta meg, hiszen a hivatalos időmérésen jobban teljesített, mint olasz csapattársa. Az időmérés során Zsolt az első féktávon megcsúszott és csak úgy tudott korrigálni, hogy levágta a kanyart. Utólag ezért a manőverért 1 másodperces büntetéssel sújtotta a versenybíróság és így Bruni mögé sorolták.

Baumgartner Zsolt: Óriási szerencsém volt, hogy megúsztam

- Azt kell mondjam, hogy a mai nap folyamán annyi minden történt velem, mint máskor három-négy hétvége alatt. A második szabadedzés első gyors körét megelőzően a célegyenes bejáratánál elmentem Pantano mellett és úgy kezdtem el a gyors körömet, hogy a Jordan mögöttem volt. A célegyenesben amikor a kanyar előtt belenéztem a tükörbe azt érzékeltem, hogy Pantano autója szokatlan helyzetben van. Miután befordultam már csak egy óriási csattanást és ütődést éreztem. Utólag elemezve a történteket egyértelmű, hogy óriási szerencsém van, hiszen szinte a csodával határos, hogy sérülés nélkül úsztam meg ezt a balesetet. Két hete Spaban Button csapódott nekem a versenyen, de az az ütközés csak kívülről nézett ki durvának. Különbség az akkori ütközéshez képest, hogy akkor Buttonnal szinte azonos sebességgel haladtunk most viszont hatalmas volt a két autó sebessége között a különbség. Nagy szerencsém van, hiszen ha Panatano egy kicsivel gyorsabban jön, vagy ha kevesebbszer forog meg, akkor nagyobb lehetett volna a baj. Így is nagyon szerencsétlen volt, hogy ő farral érkezett, hiszen a váltója torpedóként ütött lyukat az autómon pár centire a lábamtól. Most van igazán nagy jelentősége a mérnökök és a konstruktőrök hihetetlen áldozatkész és figyelmes munkájának, hiszen, ha nem egy ilyen kiválóan tervezett autóban ülök, akkor nagyon nagy lehetett volna a baj. A Formula 1 biztonsági előírásai megvédtek, de bármilyen más versenysorozatban kettészakadt volna valószínűleg az autóm. A mérnökök szerint hihetetlen erő nehezedett az autó és óriási súlyú ütés érte. Miután kiszálltam az autóból a lábamat és a karomat fájlaltam, mert a testemnek ezen a két pontján ért ütés, de délutánra ezek a fájdalmak már enyhültek. A nyakam szerencsére egyáltalán nem fáj, remélem hogy ez így lesz a holnapi ébredésénél is. Pantanoval nem beszéltem az ütközés óta, és nem is tudom, hogy mi volt az oka annak, hogy elvesztette az uralmát az autó felett.

A délutáni időmérésen nem volt könnyű dolgom, hiszen kicsit bennem volt azért ennek a balesetnek az emléke, és a tartalékautót vezetni sem ugyanaz, mint a rám beállított "éles" Minardit. Ennek ellenére a második körben sikerült egy megfelelő időt autóznom, bár kétségtelen, hogy az első kanyarban komoly korrigálásra kényszerültem és le kellett vágjam a kanyart. Összességében azonban nem nyertem ott időt, hiszen a mérnököm adatokkal támasztotta alá, hogy más körökben gyorsabb voltam a pályának ezen pontján. Ennek ellenére kaptam egy másodperces büntetést, ami szerintem inkább a mezőny többi tagjának volt intés a holnapi napra, hogy az első kanyarban szándékosan ne próbálkozzon senki hasonló manőverrel.

A magam részéről örülök, hogy egyben vagyok a mai nap után és nagyon bízom benne, hogy erre a hétvégére már kiürítettem a balszerencsetáramat, és vasárnap egy sikeres és szerencsés versenyt futhatok. Leginkább azt szeretném, ha sikerülne úgy végigmennem a pályán, hogy egyetlen autó sem talál el...

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.09.02.

Baumgartner: sikeres teszt Monzában

Bár néhány kezdeti műszaki nehézség gondot okozott Baumgartner Zsolt számára, mégis sikeresen zárta a csütörtöki tesztnapot az első magyar Formula 1-es versenyző Monzában. Zsolt 45 kört tett meg a monzai pályán, és számos beállítást kipróbált a közelgő verseny előtt.

A magyar pilóta számára nem mindennapi alkalom volt a mostani, hiszen az idei évben a versenyeket leszámítva csak elvétve ülhetett a Minardiban. Zsolt elmondta, hogy a monzai verseny előtt különösen fontos volt ez a tesztelési lehetőség, hiszen 2003-ban minden idők leggyorsabb F1-es versenyét futotta a mezőny Monzában.

Baumgartner: Örülök, hogy csapaton belül ma én voltam a gyorsabb!

- Nagyon örülök, hogy hosszú idő után végre versenyen és hivatalos edzésen kívül is beülhettem a Minardiba. Év elején tudtuk, hogy a csapat anyagi lehetőségei nem engednek meg sok tesztet, éppen ezért meg kell becsülnünk ezeket a lehetőségeket. Ezúttal különösen fontos volt ez a monzai tesztelés, hiszen talán az idei leggyorsabb verseny előtt állunk. Tavaly Monzában vezethettem a Jordan autóját minden idők leggyorsabb Formula 1-es versenyén, így pontosan tudom, hogy mire számíthatok. Éppen ezért volt fontos a mai nap. Az előre eltervezett program szerint délelőtt Gimmi Bruni ülhetett az autóba, majd őt váltottam délután. Sajnos a tervezettnél kicsit kevesebbet mehettem, mert a délelőtti teszt végén váltóhiba lépett fel, és ennek az elhárítása nem ment könnyen. Végül 45 kört tölthettem a pályán, és a meglehetősen meleg időben rengeteg beállítást, és számos gumikeveréket kipróbálhattam. Különböző versenytaktikákat is gyakoroltunk, így az üzemanyagszint és a gumik egymáshoz való viszonyát is próbálgattunk. Az már most biztosnak látszik, hogy a versenyhétvégén pénteken és szombaton délelőtt nagyon kemény munka vár majd ránk annak érdekében, hogy megtaláljuk a körülményekhez legjobb beállítást ezen a gyors pályán. Örülök annak, hogy csapaton belül ma én voltam a gyorsabb, és bízom abban, hogy a mostani teszten elvégzett munka visszaköszön majd a versenyen. Köszönöm a szerelőknek és az egész csapatnak a mai kemény munkát.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.29.

Baumgartner legyőzte a Jordant, de kiesett Spa-ban!

Baumgartner Zsolt 29. körben önhibáján kívül feladni kényszerült a Belga Nagydíjat!

Formula 1-es pilótánk remek versenyzést követően a 14. helyen autózott, amikor Button épp mellette kapott defektet és a megpördülő BAR Honda oldalról eltalálta a Minardit. Baumgartner sérülés nélkül úszta meg a súlyos balesetet, de az autója annyira megrongálódott, hogy már nem tudta folytatni a futamot.

Hazánk egyetlen F1-es versenyzője mindezek ellenére nagyszerű hétvégét tudhat maga mögött, hiszen a sikeres edzéseket követően a versenyen megelőzte a rutinos Jordan pilótát Nick Hedfeldet, akit kieséséig maga mögött is tudott tartani.

Baumgartner Zsolt: A csapat szerint Heidfeld legyőzése nagyszerű eredmény

- Nagyon sajnálom ami történt, mert nagyon jó verseny volt. A szerencsétlen ütközést leszámítva úgy történt végig minden, mint ahogy azt terveztük a két edzésnap időeredményei után, azaz jó volt az autóm és én is gyors tudtam lenni. A balesetet természetesen nem tudtuk elkerülni Jensonnal, közel 300-as tempónál robbant fel a kereke és nagyon közel voltunk egymáshoz. Úgy tűnik a Michelinek nehezen bírták a futamot és a sok törmeléket a pályán. Sajnos ez van. Az autósportban előfordul az ilyesmi, de Jenson jön nekem egy vacsorával Monzában. A viccet félretéve, sokkal nagyobb baj is történhetett volna egyébként Jensonnal, ha az autóm nem fogja meg és a falnak csapódik.

Egyébként a start számomra rendben zajlott. Az első kanyarban történt lökdösődést megúsztam, aztán az Eau Rouge kanyarnál hirtelen leblokkolt előttem a csapattársam és mivel nem láttam semmit abból ami előtte történik, nem tudtam elkerülni az ütközést és egy picit meglöktem hátulról. Sajnálom, hogy Bruni nem tudta folytatni a versenyt, mert szerettük volna mindkét autót behozni a célba. Ebből semmi sem lett.

A rajtbalesetek után, a safety car periódusban végrehajtottunk egy be nem tervezett bokszkiállást. Kiderült, hogy az autóm ekkor még nem sérült meg komolyabban, és miután elengedtem a mögöttem lévő gyorsabb autókat, például Rubenst, már elég jó köröket tudtam menni. Néhány kilométer után utolértem Heidfeldet és egy rövid viaskodás után meg is tudtam előzni. Ezután, mivel sok volt a kiesés, nem kockáztathattam túl sokat, mert esélyünk volt egy jó helyezésre. A 13. voltam amikor másodszor mentem ki a bokszba, de szerencsére Heidfeldet továbbra is magam mögött tudtam tartani, sőt ekkor David is kénytelen volt mögöttem autózni több körön át. A tempómnak is köszönhetően nagyon későn, csak a 20. kör táján kezdődtek a lekörözések, de arra sikerült ügyelnem, hogy növeljem az előnyömet a mögöttem lévő Jordannal szemben. Aztán egyszer csak jött Jenson és elvesztettem az esélyt egy jó befejezésre.

A csapat szerint Heidfeld versenyben történő legyőzése nagyszerű eredmény, és ez volt számukra a legkomolyabb sikere a futamnak. Szép tőlük, hogy mindkettőnk kiesése ellenére tudnak örülni a teljesítményemnek, hiszen fantasztikus munkát végeztek a hétvégén. Gratulálok Michaelnek az újabb világbajnoki címhez, és Kiminek a futamgyőzelemhez!

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.28.

Baumgartner egy Jordan és egy Toyota előtt

Baumgartner Zsolt a pénteki nagyszerű eredmények után szombaton is folytatta remek szereplését a Belga Nagydíjon. Formula 1-es pilótánk az időmérő edzés második körében kétszer is komolyan megcsúszott a vizes aszfalton, de mindét alkalommal az úton tudta tartani a Minardit, és még így is megelőzte a Jordan pilóta Pantanot és a Toyotával induló Ricardo Zontát.

A Minardi magyar versenyzője így végül 2:03.303-as idejével a 18. helyről rajtolhat a futamon. Baumgartner egyébként a kavalifikáció első körében olyan időt ment esőben, hogy az akkor teljesített 2:01.195-ös eredménnyel akár a 13. helyről is rajtolhatott volna Spában. Paul Stoddard tulajdonos szerint Baumgartner Zsolt időeredményei az idei év eddigi legnagyobb edzéseken elért sikereit jelentik a Minardi csapatnak.

Baumgartner Zsolt: Jól jönne még egy kis leszorító erő

- Örülök, hogy boldog a csapat, de sajnos a második gumikészletünket valószínűleg nem a megfelelő guminyomással tettük fel az első kör után, így az autó tapadása teljesen megváltozott a két időmérő között. Hiába próbáltam olyan tempót menni, mint néhány perccel korábban, az autó nagyon csúszkált és kétszer is majdnem leestem az útról. Örülök, hogy sikerült a vizes aszfalton megtartanom a Minardit, mert ezen a hétvégén néhány autó már alaposan összetört és én semmiképpen nem szerettem volna elveszíteni a futamon való indulás lehetőségét. A csapat tényleg nagyon örül az eddigi eredmények miatt, és én is alapvetően elégedett vagyok, mert jó úton haladok egy sikeres futam felé, de azért bosszant egy kicsit, hogy a két időmérő között minden bizonnyal hibáztunk a második gumikészlettel. Úgy éreztem a csere után magam a kocsiban, mintha nem is vízen, hanem jégen mennék. Mikor átmentem a célvonalon annak is nagyon tudtam örülni, hogy végigmentem a pályán nagyobb baj nélkül. Dühítő volt ráadásul, hogy utánunk elkezdett száradni a pálya, így akik a két eső közti periódusban mentek, azok komoly előnyt élveztek. Persze ez nem csak nekem volt idegesítő, hanem rajtam kívül még több pilótának is. Kíváncsi vagyok milyen idő lesz holnap, én mindenesetre szeretném ha esne, mert akkor gyorsabb lehetek a mezőnyhöz képest mint szárazon. Már az időmérő előtti, az időjárás miatt kialakult felfordulás közben is csak mosolyogtam magamban az aggodalmaskodó arcok között, hiszen így kisebbek lettek az autók közti különbségek, én pedig szeretek esőben menni.

Ami biztos, hogy jól jönne még egy kis leszorító erő, mert az nagyon hiányzik nekünk. A többiek ebben a tekintetben jóval előttünk járnak a magasabb költségvetés miatt. Ezzel persze már megbarátkoztunk, csak itt Spa-ban, esős körülmények között ennek kicsit nagyobb a jelentősége.

Nagyon várom a futamot, mert eddig, a mai csúszkálást leszámítva minden nagyszerűen alakult ezen a számomra kedves pályán. Izgalmas versenynek nézünk elébe az eddig történtek alapján.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.27.

Baumgartner a Jordan-ek, és csapattársai előtt

Kiemelkedő teljesítménnyel zárta Baumgartner Zsolt a Belga Nagydíj pénteki szabadedzését.

Formula 1-es versenyzőnk megelőzte a három Jordan pilótát, csapattársainál Gianmaria Bruninál és Bas Leindersnél pedig jóval gyorsabbnak bizonyult. Baumgartner 1:48.687-es idejével, öt autót maga mögé utasítva a 20. helyen fejezte be a pénteki napot.

Baumgartner Zsolt: Örülök, hogy megédesíthettem a Minardi pénteki napját.

- Gondoltam, hogy jól fog menni az edzés, hiszen az egyik kedvenc pályámról van szó, azaz pontosan tudtam, hogy milyen alapbeállításokkal kell elkezdeni a munkát. A csapat természetesen nagyon boldog, hogy mindhárom Jordan-nél jobbat mentem, de tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem azt jelenti, hogy az időmérőn is jobbak leszünk náluk. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, véleményem szerint a pálya lassabb részén, azaz a második szektorban ennél is gyorsabbnak kellene lennem. Ehhez viszont több leszorító erőre lenne szükség, ebben pedig jobban áll nálunk a Jordan. Holnap annyival mindenképen könnyebb dolgom lesz, hogy már kormányrásegítéssel fogok menni, ami a 300 körüli tempónál való kanyarodást jelentősen megkönnyíti majd. Ma ez nem volt egyszerű, viszont hatalmas élmény például az Eau Rouge-ban ezzel a sebességgel hullámvasutazni. Ez a kanyar már az F3000-es autóval is fantasztikus, de amit egy F1-es gép produkálni tud rajta, azt nehéz elképzelni. Egyébként is nagyon szeretem ezt a pályát, mert különleges ritmusa van és több kanyarban is hatalmas sebességgel autózhatunk rajta, ami nekem általában jól szokott sikerülni. Amin javítanunk kell még, az a sikánból történő kigyorsítás, mert ott rendre sok időt veszítettem, valamint az autó elejének a beálltásain kell még tökéletesítenünk majd a jobb vezethetőség érdekében. Köszönöm a csapatnak az odaadó és hibátlan munkát. Várom a folytatást és örülök, hogy megédesíthettem a Minardi pénteki napját.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.26.

Ismét rákos gyerekekért focizott Baumgartner

Immár hagyományosnak mondható, hogy Baumgartner Zsolt és Michael Schumacher egy-egy Formula 1-es Nagydíj előtt közösen lép pályára jótékonysági labdarúgó mérkőzésen.

Ezúttal is ez történt a belgiumi Verviesben, ahol a hétvégi futam bemelegítésként csapott össze a Schumacher által irányított pilótákból álló válogatott és egy All-Star csapat. A belgáknál ugyan pályára lépett például Jean-Marie Pfaff és Marc Wilmots is, Baumgartnerék ennek ellenére 6-2-re győztek. A fölényes sikerből Michael Schumacher két góllal vette ki a részét. Baumgartner Zsolt 80 percet töltött a pályán, és hol középpályásként, hol védőként szerepelt.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Mindig örömmel teszek eleget jótékonysági meghívásoknak, hiszen fontosnak tartom, hogy kihasználjuk az ismertségünkből adódó lehetőségeket arra, hogy a rászorulóknak segíthessünk. Most Belgiumban több mint 5000 néző előtt játszottunk, annak ellenére, hogy zuhogott az eső. A bevételből ezúttal egy rákbeteg gyerekeket segítő alapítvány mellett a belga székhelyű Child Focus nevű alapítvány is részesült, amely eltűnt gyermekek felkutatását és hazajuttatását tűzte ki céljául. A meccsen nagyon rossz idő volt, de mi mégis jól éreztük magunkat. Michael mellett pályára lépett Ricardo Patrese és az F-3000 idei bajnoka, az olasz Liuzzi is. Gólt nem sikerült szereznem, mert Michael ugyan egy ízben megajándékozott egy remek passzal, de a 16-oson belül a csúszós talajon leperdült a labda a lábamról, így elvétettem a kaput. Csapatunk kondicionálisan nem volt a topon, és egy idő után két-három ember helyett kellett futnom, így a végére alaposan kimerültem, de mindez természetesen csak jóleső fáradtság volt.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.23.

Baumgartner hivatalos internetszolgáltatója a Novotron Informatikai Rt.

Hivatalos támogatói szerződést kötött egymással a Baumgartner Team és a Novotron Informatikai Rt. A megállapodás értelmében az első magyar Formula 1-es versenyző internetszolgáltatója a jövőben a Novotron Informatikai Rt.

Mindez azt jelenti, hogy Baumgartner Zsolt internetoldala a www.zsolt.baumgartner.novotron.hu címen érhető el. Az oldal tartalmi szolgáltatásait továbbra is a Creartive Design végzi. Az oldalhoz tartozó e-mail címek is megváltoznak majd, így Zsolt e-mail címe mostantól a bzs@zsolt.baumgartner.novotron.hu lesz. A Baumgartner Team új e-mail címe: team@zsolt.baumgartner.novotron.hu, míg a médiával és a nyilvános megjelenésekkel kapcsolatos ügyekben a media@zsolt.baumgartner.novotron.hu címre várjuk leveleiket a jövőben.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.15.

15. hely után óriási ünneplés Baumgartnernek

Balszerencsés versenyzést követően a 15. helyen végzett Baumgartner Zsolt a Magyar Nagydíjon.

Az első magyar Formula 1-es pilóta ugyan eredetileg a 18. helyről rajtolhatott volna, de már a felvezető körben problémái akadtak az autó egy szenzorával és csak a bokszból eredhetett a mezőny után. A verseny első harmadában Zsolt már 4 másodpercre is megközelítette csapattársát, Gianmaria Brunit, de azután fokozatosan nőni kezdett kettejük között a különbség, és a második kerékcsere során fellépő újabb technikai problémát követően Zsolt már elveszítette esélyét a felzárkózásra. A 15. helyen célba érő magyar pilótát a pályára tóduló nézők százai ünnepelték a Minardi boksza előtt a leintés után. Baumgartner Zsolt a kommunikációs táblára kiíratta a csapattal a "Köszi" üzenetet, amit a nemzeti színekkel együtt a nézőknek szóló köszönetként a magasba emelt az ünneplők előtt.

Baumgartner Zsolt: Már a rajt után elvesztettem az esélyt

- Sajnálom, hogy ezen a hétvégén csak a szombati időmérőn tudtam igazi örömet okozni a magyar nézőknek. Nagyon készültem a rajtra, hiszen mindenki tudja, hogy a Hungaroringen mennyire fontos az első kanyar utáni sorrend. Terveim hamar szerte foszlottak, hiszen a felvezető körben egy szenzorhiba miatt a csapat kihívott a bokszba. A számítógépes rendszer újraindítása után így csak a bokszból indulhattam a mezőny után. Később sajnos újra megismétlődtek a gondok, és a második kerékcserénél le is állt az autó. Akkor úgy tűnt néhány másodpercig, hogy vége a versenyemnek, de szerencsére sikerült újra indítani a Minardit. Ekkortól kezdve azonban eldőlt, hogy már nincs esélyem, ezzel az autóval már nem vagyok versenyképes. Csalódás volt ez számomra, de a hazai közönség és a csapat miatt kitartóan szenvedtem tovább a technikával. Tudtam, hogy a Minardinak milyen fontos, hogy mindkét autó célba éren, hiszen ilyesmi idén elvétve fordult elő. Nehéz volt a verseny, de nem akartam feladni, hiszen tudtam, hogy hazai közönség előtt célba kell érjek. A leintést követő ünneplés aztán nagyon meglepett, és szinte elérzékenyültem, amikor a Minardi garázsa előtt több száz ember skandálta a nevemet. Nagyon boldog vagyok, hogy örömet okoztam a magyar szurkolóknak, és bízom abban, hogy érek még el jobb eredményt is hazai pályán.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.15.

A miniszterelnök is meglátogatta Baumgartnert a Minardinál

Másfél órával a Magyar Nagydíj rajtja előtt Medgyessy Péter miniszterelnök, feleségével együtt látogatást tett a Minardi csapatnál.

Medgyessy Péter először a Minardi Motorhome előtt beszélgetett Baumgartner Zsolttal és Paul Stoddart csapattulajdonossal, majd Stoddart úr a Minardi bokszba invitálta. A garázsban már javában zajlott az autók versenyre történő felkészítése. Baumgartner Zsolt a héhány perces beszélgetés során arról beszélt, hogy milyen sokat jelent számára a jelenlévő magyar közönség. A miniszterelnök sok sikert kívánt a magyar pilótának és külön elismeréssel szólt Zsolt ötletéről, melynek révén az első magyar pilóta a cipője nemzeti színű összeállításával becsempészte a nemzeti színeket is a Minardi hivatalos színei mellé.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.15.

Zsolt óriási ovációban részesült a versenyzői parádén

Vasárnap délelőtt 11.15 perckor került sor a Hungaroringen a szokásos versenyzői parádéra, melynek során valamennyi pilóta felszállt egy hatalmas nyitott kamionra, amely körbevitte őket a mogyoródi pályán. A pilótákat egyenként mutatták be, és ahogy ezen a hétvégén az megszokott, ezúttal is Baumgartner Zsolt részesült a legnagyobb ünneplésben Michael Schumacher mellett.

Az első magyar Formula 1-es pilóta bemutatásakor szinte felrobbant a Hungaroring Gold tribünje az ott helyet foglalók ovációjától. Zsoltot körben a pályán mindenhol lobogó magyar zászlók, és a számára készített transzparensek fogadták. Baumgartner Zsoltot egyébként a parádén külön üdvözölte Michael Schumacher.

Baumgartner Zsolt: Michael sok sikert kívánt

- Nagyon jól esett a közönség hihetetlen lelkes köszöntése, és bízom benne, hogy a versenyen meg tudom hálálni ezt a szeretetet. Michael nagyon kedves volt, mert külön odajött és sok sikert kívánt nekem. Ezúttal ugyanezt nem viszonoztam neki, mert van egy megállapodásunk, hogy nem kívánok neki szerencsét. Monaco után beszéltük ezt meg, amikor a verseny előtt minden jót kívántam neki, aztán kiesett. Michael egyébként nagyon vidám, és feldobódott, azt mondja szeret nálunk versenyezni. A parádé során megbeszéltük, hogy Spa-ban ismét együtt focizunk. A belga nagydíj előtt lesz egy jótékonysági meccs, amin ismét együtt lépünk pályára.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.15.

Debütál a nemzeti színű cipő

Baumgartner Zsolt a vasárnap délután 14 órakor rajtoló Magyar Nagydíjon avatja fel a Puma által számára készített vadonatúj, nemzeti színű cipőt.

Az első magyar Forma-1-es pilóta a hét folyamán vette át a cég munkatársaitól a külön számára gyártott lábbelit, amely hasonlít az eddig használt cipőihez, de a Hungaroring tiszteletére piros-fehér-zöld színösszeállításban készítették el. Zsolt elmondta, hogy ez azért volt fontos számára, mert mindig minden versenyen igyekszik hangsúlyozni, hogy Magyarországot képviseli az F-1 zárt világában, és most Mogyoródon szerette volna, ha mindez egy újabb külsőségben is megjelenik.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.15.

Baumgartner új "szárnysegédet" kapott

A Minardi csapat tulajdonosa, Paul Stoddart nem véletlenül ígérte meg már februárban Budapesten, hogy a hungaroringi versenyt hazai pályaként kezelik majd Zsolt miatt. Azon túl, hogy a tartalék autót ezúttal Zsoltra állították be, még egy konstrukciós újdonsággal is előrukkoltak. A Minardi csapat éppen a magyar pálya sajátosságai miatt, a sok kanyarra gondolva úgy döntött, hogy új szárnyat konstruál az autókra. Baumgartner Zsolt pénteken és szombaton már tesztelhette az új konstrukciót, amely jó benyomást tett rá.

Zsolt a következőképpen vélekedett az újításról:

- A Hungaroringre minden csapat kitalál valamit, mert a sok kanyar miatt szükség van arra, hogy az autók jobban megtalálják az egyensúlyt a pályán. A mi új szárnykialakításunk szerintem hasznos, bár ennek ellenére is instabil néha az autó. A versenyen remélem, hogy minden rendben lesz, és a szárnykialakítással kapcsolatosan az elmúlt két napban szerzett tapasztalatainkat jól tudjuk majd hasznosítani.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.14.

Baumgartner sikeres időmérőn van túl

Bár a remélt felhőszakadás nem sietett segítségére és csak 40 perccel az F-1-es időmérő után kezdett ömleni az eső a Hungaroringen, Baumgartner Zsolt mégis sikeres időmérőt teljesített.

Az első magyar F1-es pilóta 1: 24:329-es idővel a 18. helyen végzett, és megelőzte csapattársát Gianmaria Brunit.

Baumgartner Zsolt: Szeretnék együtt ünnepelni vasárnap a szurkolókkal!

- Soha nem titkoltam, hogy számomra a Hungaroring az év legfontosabb versenye. Nagyon komoly bizonyítási vágy dolgozik bennem ezen a hétvégén, és ez a mai napon is így volt. Éppen a saját magammal szembeni fokozott elvárásaim miatt vagyok boldog, hogy végül olyan eredményt tudtam elérni az időmérésen, amit előre reméltem. A felvezető körben tudtam figyelni a nézőteret, és elmondhatatlanul jól esett, hogy körben a pályán magyar zászlók, és nekem szóló transzparensek lengtek. Talán hihetetlen, de az emberek szeretete ilyenkor igenis nagyon sokat jelent, és érzékelhető a hazai pálya, hiszen még több motivációval teszi az ember a dolgát. Utólag bevallhatom, hogy az időmérő köröm közel sem volt olyan tökéletes, amilyennek szerettem volna látni, de erre a szabadedzéseket követően kevés is volt az esély, mivel az autót nem tudtuk tökéletesen beállítani. Szinte minden kanyarban csúszkáltam, de a harmadik szektor volt a legkritikusabb. A holnapi versenyt illetően egyelőre nem mondhatok sokat a tervezett taktikától, mert részben az időjárás, részben az autó mai viselkedéséből levont tapasztalatok után döntünk holnap a mérnökökkel. Ami biztos, hogy számomra ez a hétvége igazi ünnep, és nagyon bízom abban, hogy vasárnap sok ezer magyar szurkolóval ünnepelhetek együtt.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.14.

Zsolt még nem "rakta össze az autót"

Baumgartner Zsolt számára felemásra sikeredett a szombat délelőtti program, hiszen időeredményei jelentősen javultak a pénteki naphoz képest, de a csapaton belül ezúttal Bruni volt a gyorsabb.

Zsolt elmondása szerint a pálya első két szektorában minden rendben van, de az utolsó szektorban továbbra is gondjai vannak.

Baumgartner Zsolt: A harmadik szektorban kell javulnunk

- Ma délelőtt meglehetősen hűvös idő fogadott bennünket a Hungaroringen, így biztos volt, hogy az előző napi kondíciókhoz képest jelentős lesz a változás. Az autóval motorikusan nem volt gond, igaz az üzemanyag sűrítéssel sokat bajlódtunk. Az egyensúly és a kormányozhatóság tekintetében viszont még nem tudtam összerakni az autót, azaz nem sikerült tökéletes beállítást találnunk. Most ott tartok, hogy az első két szektor már rendben van, de a harmadikban rendszeresek a hibák. Természetesen próbáltunk különböző beállításokkal, de ha jó a harmadik szektor, akkor a pálya elején vagyok bajban. Az utolsó gyors köröm előtt ismét megpróbáltuk tökéletesíteni a beállításokat, és egy új garnitúra gumival az első és a második szektorban gyors is tudtam lenni, de a pálya utolsó szakaszán megint gondjaim voltak, egyszerűen nem akart befordulni az autó, csúszott le a pályáról. Amikor viszont befordult végre, akkor túlkormányozottá vált, így az új kanyarban és az utána következőben komoly tizedeket veszítettem. Sajnálom, mert 1:24 alá kerülhettem volna. Remélem, hogy az időmérésen sikerül majd két tisztább kört mennem, és a délután sikeresebb lesz, mint a délelőtt volt.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.14.

Baumgartner légiutaskísérő lesz?

Paul Stoddart a szombati időmérés reggelén alaposan meglepte Baumgartner Zsoltot, amikor közölte vele: csak a magyar olimpikonokon múlik majd, hogy Zsoltból repülőgép pilóta vagy légiutaskísérő lesz-e?

A Minardi magyar versenyzője pénteken az olimpia nyitónapján fogadást kötött Paul Stoddart csapatfőnökkel arról, hogy mely nemzet sportolói szereznek először aranyérmet. Paul Stoddart természetesen az ausztrálokra tett, míg Zsolt a magyar csapat tagjait favorizálta. Pénteken abban maradtak, hogy a fogadás tétje pusztán annyi, hogy a nyertes vezetheti a következő hosszabb úton a csapat különgépét. Ehhez képest Paul Stoddart szombaton reggel alaposan meglepte Zsoltot, amikor jelezte, hogy az éjszaka folyamán átgondolta a fogadás tárgyát és egy gyors ausztrál siker esetén külön feladatot adna Zsoltnak.

Stoddart a következőket mondta:

- Zsolt számára élmény, ha vezetheti a repülőt, de engem ez már nem különösebben izgat, így kénytelen voltam valami más tétet kitalálni. Maradjunk abban, hogy amennyiben az ausztrálok hamarabb nyernek aranyat, mint a magyarok, akkor Zsolt egy hétig légiutaskísérő lesz légitársaságom, az European Aviation valamely gépén.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.13.

Baumgartner: Szívből kívánok sok sikert minden magyar olimpikonnak

Bármilyen meglepő, de a Magyar Nagydíj izgalmai ellenére Baumgartner Zsolt is olimpiai lázban ég.

Az első magyar Formula 1-es versenyzőt olyannyira foglalkoztatják az Athénban ma kezdődő olimpiai játékok, hogy kérésére a Minardi csapat egy külön televíziót szerel a kamionba, ahol Zsolt a fellépései közti pihenőidejét tölti.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Tatán már több edzőtábort csináltam végig az öttusázókkal, és az elmúlt hetekben a közvetlen olimpiai felkészülésük során is velük edzettem, így pontosan tudom, hogy mennyit dolgoztak, izzadtak azért, hogy Athénban sikeresek legyenek. Nagyon nagyra értékelem azt a kitartást, amivel négy éven át képesek egyetlen nagy versenyre készülni. Szívből kívánok minden magyar olimpikonnak nagyon sok sikert Athénban, de természetesen vannak külön kedvenceim is. Legjobban az öttusázókért, így Vörös Zsuzsáért, Füri Csilláért és Balogh Gáborért szorítok, de személyes kedvencem Risztov Évi, és persze Cseh Laci is, akiért azt gondolom szombaton az egész ország szorít majd. A szombati időmérőt követően én is ott ülök majd a televízió előtt, hogy kiszurkoljam az esetleges első aranyat. Számomra a mai nap óta még külön tétje is van annak, hogy mikor nyerünk aranyat, mert fogadtam Paul Stoddarttal. Ő ugye ausztrál, és szintén érdekli az olimpia, és biztos benne, hogy ők hamarabb nyernek aranyat, mint mi magyarok. Mondtam neki, hogy Athénban nehezebb dolguk lesz, mint Sydneyben volt hazai pályán, de nem nagyon hisz nekem. Abban maradtunk, hogyha hamarabb lesz magyar arany, mint ausztrál, akkor a legközelebbi tengerentúli utunkon én vezethetem a csapat utasszállító repülőgépét.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.13.

Másodszor is Bruni előtt a Hungaroringen

A pénteki második szabadedzésen Baumgartner Zsolt a várakozásoknak megfelelően javítani tudott a délelőtt elért időeredményéhez viszonyítva.

Az első magyar Formula 1-es pilóta csapattársát, Gianmaria Brunit megelőzve 1:25.450-es idővel fejezte be a szabadedzést.

Baumgartner Zsolt: Sokat kell fejlődnünk vasárnapig

- Egy kicsit többet reméltem ettől a mai naptól, egyelőre nem találtuk meg a nekem tökéletesen megfelelő beállításokat a pályához. Most van először komolyabb összehasonlítási alapom a Jordan és a Minardi autók között, hiszen tavaly a Hungaroringen vezethettem a sárga autót. Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy van különbség a két autó között. Bár a Minardi könnyebben vezethető most, mint év elején volt, de ennek ellenére sokat kell fejlődnünk vasárnapig, hogy ezen a technikás pályán elfogadható teljesítményt nyújtsunk. Az új aerodinamikai beállításokat és a felfüggesztést állítgattuk elég sokat a második szabadedzésen és értünk is el javulást, de a magam részéről többre vágyom. Bár ma Bas kipróbálta a gumikeverékeket és gyors is tudott lenni, de a versenyre majd mást kell választanunk az időtállóság miatt. Holnap nagyot kellene előrelépnünk annak érdekében, hogy az autó egyensúlya és vezethetősége megfelelő legyen. Bízom abban, hogy a szombat délelőtti edzéseken tovább javulunk, és az időmérő edzésen örömet tudok szerezni a magyar szurkolóknak.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.13.

Ajándéközön Baumgartnernek

Már csütörtökön hihetetlen szeretet vette körül Baumgartner Zsoltot a Hungaroringen, de a magyar szurkolók érzelemnyilvánítása pénteken tovább folytatódott.

A Minardi csapathoz folyamatosan érkeznek azok az ajándékok, melyeket ismeretlen rajongók küldenek Zsoltnak. Plüsállatok, kabalafigurák, rajzok, és fényképek sokasága érkezett Zsolthoz, aki az egyik legkedvesebb ajándékot egy 8 éves kisfiútól kapta. Srám Gergő egy budapesti szállodában adta át a Minardi egyik olasz szerelőjének azt a bekeretezett rajzot, mely révén sok sikert kívánt kedvenc pilótájának.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.13.

Bruni előtt egy problémás szabadedzésen

Meglehetősen nehézkesen indult Baumgartner Zsolt számára a Magyar Nagydíj pénteki napja. Zsolt az első szabadedzésen már szerette volna kipróbálni a Minardi új szárnybeállításait és a Hungaroringre elkészült új aero csomagot, de erre egy technikai hiba miatt nem volt lehetősége.

Az első magyar Forma-1-es pilóta már a szabadedzés installáló körét követően a bokszutcába kényszerült, mivel az autója hirtelen lelassult, majd megállt. Szerencsére mindez a bokszbejárat környékén történt, így a pályamunkások be tudták tolni az autót a Minardi garázsába. Később kiderült, hogy a technikai problémát egy légnyomás szenzor okozta. A Minardi szerelői közel húsz perces munkával ismét menetkész állapotba hozták az autót, és Zsolt újra kigördülhetett a Hungaroring aszfaltjára, ahol ezen az edzésen mindössze három tiszta, gyors kört tehetett meg. Az edzés végén Zsolt megelőzte csapattársát, Gianmaria Brunit, de bíztató a csapat számára, hogy mindkettejüknél jobb időt ment az új aero csomagot tesztelő Bas Leinders.

Baumgartner Zsolt: Fontos, hogy hasznosnak tűnik az új aero csomagunk

- Nem örülök, mert sokkal több kört szerettem volna menni, de mégis optimista vagyok, mert a technikai hibák mellett van egy nagyon komoly, bizakodásra okot adó eredményünk. Arra gondolok, ami a mai délelőtt legfontosabb tapasztalata, miszerint jól működik az új aero csomag, amit ezúttal Leinders tesztelt. Bízom benne, hogy a második szabadedzésen már nem lesz ennyi gond az autóval és képesek leszünk sokat javítani a köridőkön, melyek akkor már a pálya tisztulása miatt is jobbak lesznek. Ezúttal nem mentem új gumival, és az autó elég sokat csúszkált, úgyhogy már nagyon várom, hogy Leindershez hasonlóan én is kipróbálhassam az új szárnyakat.

Leggyorsabb kör: 1:28.296

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.13.

A Ferrari és Baumgartner

Ezrek érkeztek már az első két napon a Hungaroringre Baumgartner Zsolt miatt is.

Az első magyar Formula 1-es pilótának szurkoló motorsport rajongók - ahogy az képünkön is látható - már feliratokkal is készülnek a hétvégére, így várhatóan rengeteg zászló és üzenet lesz majd látható a pálya körül a versenyen. A bokszok környékén a legnagyobb tömeg természetesen a Ferrari garázsa előtt alakult ki, az ott lévő hangulathoz csak a Minardinál tapasztalható érdeklődés volt hasonlítható. Baumgartner Zsolt a pálya körül minden szabad percét dedikálással és a szurkolókkal történő fotózással tölti.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.12.

Megrohamozták Baumgartnert!

Nem mindennapi érdeklődés nyilvánul meg Baumgartner Zsolt iránt a Hungaroringen.

Az első magyar Forma-1-es autóversenyző folyamatosan autogramokat osztogat Mogyoródon. A csütörtök délutáni boxutca látogatáson a Minardi boksz környékén volt a legnagyobb a tolongás, ahol a nézők valóságos rohamot indítottak Zsolt aláírásáért. Az érdeklődők közül sokan kabalafigurákat, saját készítésű ajándékokat adtak át Zsoltnak, aki örömmel fogadta a jó kívánságokat.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.12.

Pályabírók Baumgartner dedikálással

A Magyar Nagydíj hétvégéjén számos olyan pályabíró lesz, akik nem a legszabályosabb öltözetben teljesítenek majd szolgálatot a Hungaroringen.

A magyarázat Baumgartner Zsolt mogyoródi fellépése, ugyanis a magyar pályabírók valóságos hadjáratot indítottak azt követően, hogy egy-két társuk divatot teremtve Baumgartner aláírással díszítette megkülönböztető mellényét. Zsolt természetesen örömmel fogadta a furcsa felkéréseket, és amerre jár, ellátja a pályabírók és pályamunkások ruházatát egy-egy eredeti Baumgartner aláírással.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.08.12.

Baumgartner Zsolt túl a pályabejáráson

Szerdán nem sokkal éjfél előtt megérkezett a Minardi Forma-1-es csapata Budapestre.

Paul Stoddart tulajdonos magángépével egyenesen Dél-Afrikából érkezett a Minardi-különítmény, mivel korábban ott egy jótékonysági rendezvényen vettek részt a Nelson Mandela Alapítvány támogatására.

Baumgartner Zsolt csütörtökön délelőtt így a Hungaroringen csatlakozott csapatához. A magyar pilóta saját autójával érkezett ki Mogyoródra, ahol először az ilyenkor szokásos adminisztratív formaságokat intézte el, illetve beszélte meg a csapat tagjaival, majd 13 órakor részt vett a szokásos pályabejáráson. Baumgartner a mérnökével együtt sétált végig a Hungaroringen, azon a pályán, melynek vonalvezetése ezúttal különösebb titkot nem jelentett számára.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Tavaly már versenyeztem itt a magyar pályán F-1-es autóval, de azért van különbség a Minardi és a Jordan között, úgyhogy alaposan elemeznünk kell a tavalyi adatokat a pénteki szabadedzéseket megelőzően. A pályán újdonság talán csak annyi van, hogy a rázókövek mellett néhány helyen műfüvet helyeztek el, ami a porfelhordást akadályozza meg. Mindez nem újdonság, hiszen idén már több pályán tapasztaltunk hasonlót. Itt a Hungaroringen az első kanyar kijáratánál van egy új műanyagozott rész. Nagyon jó érzés volt, hogy a pályabejárás során rengeteg ismerős pályabíró, pályamunkás üdvözölt, akik sok sikert kívántak a hétvégéhez.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.25.

Baumgartner: Jó főpróba a Hungaroringre

Baumgartner Zsolt remek versenyzést bemutatva a 16. helyen fejezte be a Német Nagydíjat Hockenheimben, és így kellemes emlékekkel a birtokában készülhet az augusztus közepén esedékes Magyar Nagydíjra.

Az első magyar Forma-1-es versenyző elvileg a 20. helyről indulhatott volna, de Olivier Panis autójának meghibásodása miatt az elhalasztott rajtprocedúrát követően már a 19. pozíciót foglalhatta el. Zsolt remekül rajtolt, és immár a sokadik versenyen fordult elő, hogy magabiztosan lerajtolta csapattársát Gianmaria Brunit, akivel szemben aztán körről körre növelni tudta előnyét. A magyar versenyző hibátlanul, jó ritmusban vezetett, és rendre gyorsabb köröket ment, mint csapattársa, így egyre nagyobb előnyre tudott szert tenni. Baumgartner Zsolt végül három bokszkiállást követően a 16. helyen fejezte be a versenyt.

Baumgartner Zsolt: Sikerélménnyel készülhetek a Hungaroringre

- Nagyon örülök, hogy ezúttal is jól sikerült a rajtom, és képes voltam az előnyösebb pozícióból induló Gimmit rögtön a verseny elején magam mögé utasítani, majd jó tempót autózva fokozatosan szakadtam el tőle. Amíg lehetett, természetesen próbáltam tartani Panist, és Pantanot is, de velük kapcsolatban behatároltak voltak a lehetőségeim. Az utolsó húsz kör nagyon nehéz volt, hiszen felhólyagosodott, és ezért nagyon fájt a kezem az állandó ellenkormányzások miatt. Az autó ennek ellenére elfogadhatóan viselkedett, de nehéz volt az úton tartani, mert a pálya nagyon hamar koszos lett. Előbb Raikönnen, aztán De Matta balesete miatt lett tele az aszfalt törmelékkel, és néhány kicsúszott versenyző is hordott fel kavicsokat, ami alaposan igénybe vette a gumikat. A defektek engem szerencsére elkerültek, így be tudtam fejezni a futamot, ami nagyon fontos, hiszen így sikerélménnyel feltöltődve készülhetek az év legfontosabb versenyére, ami számomra most következik. A Hungaroringen hazai közönség előtt mindenképpen szeretnék nagyon jó teljesítményt nyújtani egész hétvégén. Biztosan óriási hőség vár majd ránk, amit nehéz lesz elviselni, de a magam részéről mindent megteszek annak érdekében, hogy tökéletes állapotba kerüljek a mogyoródi futamig. Hockenheimből hazatérve néhány szponzori kötelezettségemnek kell eleget tennem, majd amilyen gyorsan csak lehet edzőtáborba vonulok, és Tatán napi három edzéssel készülök a Hungaroringre. Számomra nagyon fontos lesz ez a verseny, hiszen biztos vagyok abban, hogy a Baumgartner Zsolt Támogatói Klub tagjai, és minden kilátogató magyar ember szép szereplést vár majd tőlem. Ha az autóval minden rendben lesz, és szerencsésen alakul számomra a verseny, akkor azt sem tartom kizártnak, hogy magyar közönség előtt ott lehetek az első tízben, sőt talán az indianapolisi pontszerzés megismétlése sem lesz lehetetlen.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.23.

Baumgartner volt a leggyorsabb minardis

Jól zárult a pénteki edzésnap Baumgartner Zsolt számára Hockenheimben, ahol a második szabadedzésen megelőzte mindkét márkatársát, és maga mögé utasította a Jordan csapat versenyzőjét, Nick Heidfeldet is.

Az első magyar Forma-1-es pilóta a délelőtti edzésen a gyors körében megpördült, így akkor még csak Pantanot tudta megelőzni, délután viszont hibátlanul autózott és Bruniék megelőzése mellett azt is eredményként könyvelhette el, hogy egy Jordant megelőzött, a másik kettőtől pedig mindössze 2-3 tizedmásodperc a hátránya.

Baumgartner Zsolt: A csapat elégedett volt a munkával

- Eredményes napon vagyok túl, és örülök annak, hogy ma én autóztam a legjobb időt a Minardi csapatból. Délelőtt is sikerült már elkapnom a ritmust, és jó beállításokat találtunk, de az edzés végén az új gumikkal elrontottam a gyors körömet, a 6. kanyarban ugyanis megpördültem. Délután tovább javult az autó, és egyre jobban sikerült a beállítások révén alkalmazkodnunk a pályához. Az edzés végén ezúttal a gyors körrel is rendben volt minden, így sikerült kiautóznom azt, ami ma az autóban volt, és ez elég volt ahhoz, hogy a Jordan csapat közelében legyek, sőt Heidfeldet sikerült is megelőznöm. A csapat elégedett volt, hiszen sokat dolgoztunk, és sikerült olyan edzésprogramot teljesítenünk, amit előre elterveztünk. Számomra egyébként a mostani hétvége megterhelőbb, mint a többi szokott lenni, mert a szokásosnál is jóval nagyobb a médiaérdeklődés irántam. Ez nyilvánvalóan a közelgő Magyar Nagydíjnak is köszönhető, amit számos országban velem hirdetnek. Ma az olasz televízió készített egy nagy anyagot velem a Hungaroringről, de már bejelentkezett osztrák, német, és francia stáb is, illetve túl estem egy New York Times interjún is. Remélem, hogy a szombati időmérésen minden rendben lesz az autóval, és sikerül olyan eredményt produkálnom, ami után nyugodtan vághatok neki a vasárnapi versenynek.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.22.

Baumgartner Schumival Matthäus ellen focizott

Hatalmas közönségsikert hozott az a labdarúgó gála, melyet a hatszoros világbajnok, Michael Schumacher immár hatodik alkalommal szervezett meg Németországban. Az UNESCO alapítványát segítő jótékonysági eseményt Mannheimben tartották, ahol 25 ezer néző tombolva köszöntötte a Forma-1-es pilótákból, labdarúgó sztárokból, és ismert művészekből álló két csapatot.

A 6-6-os végeredménnyel zárult találkozón Baumgartner Zsolt közel 50 percet töltött a pályán Michael Schumacher, Fernando Alonso, Paul Gascoigne, Stefan Effenberg és a többi sztár oldalán.

Baumgartner Zsolt: 150 ezer eurót gyűjtöttünk a gyerekeknek

- A mannheimi immár a sokadik mérkőzés volt, melyen Michael meghívására részt vettem, de ez volt messze a legjobb hangulatú és a legjobban szervezett az összes közül. Labdarúgó világsztárok egész sora vonult fel, hiszen Matthäus, Effenberg, Gascoigne, Riedle és még sokan mások is ott voltak a pályán, de játszott az NBA-sztár Dirk Nowitzki, és a zenész DJ Bobo is. A nézők nagyon élvezték a meccset. Én az Ottmar Hitzfeld által összeállított piros mezes csapatban kezdőként léptem pályára, és az első félidőben nagyjából 25 percet játszottam. A második félidőnek a második felében tértem vissza a többiek közé. Nagyon jó hangulatú volt a meccs, és rengeteget nevettünk a kispadon is, ahol Hitzfeld remek hangulatot teremtett. A legtöbbet ezúttal Fernando Alonso-val beszélgettem, akivel egyszerre pihentünk a cserék közben. Fernando és köztem az este során természetesen a Német Nagydíj is szóba került már. Az esemény célja egyébként mint mindig, ezúttal is a jótékonyság volt, és a szervezők szerint közel 150 ezer euro gyűlt össze, amelyet rászoruló gyermekek megsegítésére fordítanak. Nagyon örülök, hogy ismét részese lehettem egy ilyen nemes kezdeményezést támogató eseménynek, és természetesen szívesen mondok igent hasonló felkérésre bármikor. A mezemet, amiben játszottam elhoztam magammal és elképzeléseim szerint a Magyar Nagydíj idején szeretném majd elárverezni, természetesen jótékony célokra.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.11.

Baumgartner: Nagyszerű versenyzés után motorhiba

Baumgartner Zsolt nem tudta befejezni a Brit Nagydíjat. Formula 1-es pilótánk a 31. körben motorhiba miatt volt kénytelen feladni a versenyt.

A Minardi már a hatodik körben füstölni kezdett, de ekkor még nem veszített az erejéből, sőt Baumgartner az első kerékcsere után nem sokkal, egy bravúros manőverrel meg tudta előzni csapattársát is. A Cosworth motor a táv fele után, a második bokszkiállást követően mondta fel végleg a szolgálatot. A Minardi F1 Team egyébként John Walton emlékének tisztelegve ezen a versenyen támogatói feliratok nélküli autókkal vágott neki a távnak.

Baumgartner Zsolt: John emléke miatt sajnálom különösen

- Elsősorban John Walton emléke miatt sajnálom nagyon, hogy nem sikerült célba érnem. Mindenképpen ide tartozik, hogy szeretném megköszönni a támogatóinknak, hogy első szóra hozzájárultak ahhoz, hogy feliratok nélküli, tisztán fekete autóval emlékezhessünk meg sportigazgatónkról. Kár a kiesésért, mert nagyon jó verseny volt és élvezetes, de rendkívül sportszerű meccset vívtunk csapattársammal Brunival is. A rajt problémák nélkül zajlott és a taktikánknak is köszönhetően jó köröket tudtam menni. Ez a verseny ebből a szempontból kicsit olyan volt, mint a legutóbbi, hiszen a beállításaink, a gumik és a taktika az időmérőn nem kedvezett nekem, viszont a versenyen jól alakultak a dolgok a motorhibáig. Sajnos a kiállás után már csak Gimmiért szoríthattam, hogy legalább neki sikerüljön célba érnie. Örülök, hogy sikerült neki. Trulli balesete nagyon komoly volt, arra már a bokszban, a monitorok előtt vártam feszülten, hogy Jarno gond nélkül kászálódjon ki a roncsból. Szerencsére úgy tudom karcolás nélkül megúszta a bukást. Most nincs mit tenni, mint felkészülni a Német Nagydíjra, ahová úgy tudom sok honfitársam is kilátogat majd, ezért az a verseny különösen fontos lesz nekem.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.10.

Baumgartner 19. az időmérőn

Baumgartner Zsolt a 19. helyet szerezte meg a Brit Nagydíj időmérő edzésén. Formula 1-es pilótánk 1:24.117-es idővel teljesítette gyors körét, ez az eredmény pedig összehasonlítva az utolsó szabadedzésén futott 1:21.980-as körével azt feltételezi, hogy meglehetősen sok üzemanyaggal vág majd neki a vasárnapi versenynek.

Ez utóbbi idő egyébként nem csak csapattársáénál, hanem a Jordan pilóta Pantanoénál is jobb volt. A Minardi csapat tagjai a szombati első szabadedzést nem teljesítették sportigazgatójuk emlékének adózva. John Walton pénteken este hunyt el egy londoni kórházban, ahol egy kedden bekövetkezett szívinfarktussal kezelték.

Baumgartner Zsolt: Szomorú szombat volt

- Az első időmérő körben gyakorlatilag lassúsági verseny zajlott a pályán, aminek a tétje az volt, hogy ki jöhet ki még a feltételezett eső előtt a mindent eldöntő körre. Mi a Minardinál nem taktikáztunk, hanem megpróbáltunk a pénteken éjjel elhunyt sportigazgatónk, John Walton emlékének adózva teljes gázzal végigmenni a pályán. Rendkívül szomorú napunk volt ma, a csapat a történtek hatása alatt teljesítette a szomorú szombatot, kész csoda, hogy gond nélkül túl vagyunk rajta. John nagyon fog hiányozni a Minardinak és az egész Formula 1-nek. Szeretném ezúton is részvétemet nyilvánítani a gyászoló családnak. A mérnökök maximálisan jónak értékeli az eddigi teljesítményemet, én azonban nem vagyok maradéktalanul elégedett. Azok után, hogy az utolsó szabadedzésen milyen jól ment az autóm, kicsit jobb eredményre számítottam az időmérőn, bár a taktika miatt nem lehet összehasonlítani a két időt. A csapattal megbeszéltük, hogy mit és miért csinálunk, úgyhogy majd csak holnap dől el, hogy jó döntéseket sikerült e hoznunk. Ebben az egyetlen körben a biztonság is rengeteget számít, úgyhogy az a legfontosabb, hogy ne hibázzon az ember, és szerencsére nekem nem is volt komolyabb gondom annak ellenére sem, hogy a Minardit nem könnyű az úton tartani Silvertstone-ban sem. Szerencsére a pénteki váltóhiba is a múlté már, legalábbis ma egyáltalán nem voltak hasonló nehézségeim. Kíváncsian várom a futamot, hiszen eddig az autó összességében jól viselkedett és a beállításokkal sincsenek különösebb gondjaink. Azért jó lenne, ha holnap nem maradna el a mára is várt eső.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.07.

Baumgartner londoni száguldása

Baumgartner Zsolt többszázezer ember előtt autózott London utcáin, többek közt Nigel Mansell, Davis Couthard, Juan Pablo Montoya és Jenson Button társaságában egy Formula 1-es bemutatón.

Az utcai bemutató színhelyéül szolgáló pályát a világhírű Regent street-en és környékén építették ki. A résztvevő pilóták F1-es versenyautóikkal, Baumgartner Zsolt pedig a Minardi kétüléses F1-es gépével vett részt a rendkívüli érdeklődéssel kísért eseményen.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Úgy tudom, hogy a szervezők Londonban utcai versenyt szeretnének rendezni a jövőben és ennek a tervnek a promóciója volt az esemény. Mindenesetre óriási volt a felhajtás. Nekünk a start előtt azt mondták, hogy nagyon vigyázzunk, mert ötszázezer ember van a kordonok mögött. Én ötödik voltam a sorban, Jenson Button után és Juan Pablo Montoya előtt szólítottak a pályára. Szerencsére gond nélkül végig tudtunk menni, bár amikor előzőleg sportkocsikkal közösen végighajtottunk a kijelölt utcákon olyan hangulat volt, hogy nem hittem abban, hogy megfékezhető a tömeg. Többször voltak is aztán kisebb csúszások az indításoknál, ahogy hallottuk volt néhány incidens a rendezők és a felhevült tömeg között. Az autókkal egyébként nem is kapcsoltunk feljebb egyes fokozatból, mert egyrészt nagyon szűk hely maradt arra, hogy biztonságban legyenek a nézők, másrészt pedig elég egyenetlen volt az aszfalt. Persze mondanom sem kell, hogy egy F1-es autó első fokozatban is képes egy kisebb utcai autó végsebességével csaknem megegyező tempót produkálni, a gyorsulásról már nem is beszélve. Az biztos, hogy a rendezvény a hétvégi silverstoni futamnak sem tesz majd rosszat, azaz nagyon sokan lesznek. Én annyi eltérést mindenképpen remélek a keddi és a vasárnapi események között, hogy utóbbin esik majd kicsit az eső...

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.04.

Baumgartner ezúttal nem érte el a kockás zászlót

Bár a rajtja jól sikerült, a versenyt mégsem zárta kellemes élményekkel Magny Coursban Baumgartner Zsolt, aki a 34. körben a kavicságyban landolt a Francia Nagydíjon.

Az első magyar Formula 1-es pilóta így zsinórban négy befejezett verseny után ezúttal nem láthatta meg a kockás zászlót.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Sajnálom, hogy nem sikerült célba érnem, de nem vagyok különösebben csalódott, sőt most előre aláírnám azt a verziót, hogy csak minden ötödik versenyemet nem tudom majd befejezni a Formula 1-ben. A rajtom kifejezetten jó volt, és a sikeres gumiválasztásomnak köszönhetően a vártnál jobb köröket tudtam menni az elején, amikor Gimmivel végig egy másodpercen belül autóztunk. Az persze végül nem derült ki, hogy a gumik miként alakultak volna a végére, ugyanis a keményebb keverék hátrány volt az időmérőn, de aztán nagyon bejött a versenyen. A második kerékcserém utáni első teljes körömben sajnos az egyik gyors kanyarban túl nagy sebességgel mentem és a kockáztatásnak az lett az ára, hogy lecsúsztam az ideális ívről. Utólag visszagondolva nagyobb is lehetett volna a baj, de szerencsére sikerült megfognom az autót, így nem repültem el, de a kavicságyból nem volt menekvés. A pályának ezen a részén olyan mély a kavics, hogy esélyem sem volt a visszatérésre. Sajnáltam a dolgot, de utólag kár keseregni, inkább a tanulságokat érdemes levonni. Ezúttal az új aerodinamikai fejlesztéseknek is köszönhetően stabilabb volt az autó, és ez komoly önbizalmat adott, talán túl sokat is vállaltam és ez lett a vesztem, hiszen abban a kanyarban sokat kockáztattam. A verseny felétől így már nem volt más dolgom, mint szurkolni Gimminek. Nagyon szorítottam érte, szerettem volna, ha az indianapolisi pontszerzésem után ezúttal ő is nagyobb sikerélményhez jutott volna. A magam részéről már a silverstoni versenyre koncentrálok, ahol remélem, hogy a mostaninál több szerencsével járok majd. Előtte kedden még Jenson Buttonnal, Nigel Mansellel és a többiekkel Londonban veszünk részt egy speciális utcai bemutatón, ami biztosan jó ráhangolódás lesz a Brit Nagydíjra.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.03.

Baumgartner: Egy újabb jó versenyben bízom

Baumgartner Zsolt a szombat délelőtti utolsó szabadedzésen remekelt a Francia nagydíjon, hiszen a 16. helyen végzett a Magny Cours-i pályán és kiváló időt autózott.

A délutáni időmérésen ugyan hibázott, de az első magyar F1-es pilóta ennek ellenére jókedvű és bizakodó.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Remek napon vagyunk túl, ezt annak ellenérem mondhatom, hogy az időmérő edzésen hibáztam és így az időeredményem 3-4 tizeddel rosszabb lett a vártnál. Ez most mégis kevésbé izgat, a lényeg az, hogy az autó beállításával nagyot léptünk előre péntekhez képest, és a szombat délelőtti utolsó szabadedzésen kifejezetten jól muzsikált a Minardi. Sikerült olyan köridőt is mennem, amelyre a csapat sem igazán számított és bevallom, hogy én sem, még annak ellenére sem, hogy szinte teljesen üres tankkal autóztam. Az időmérésen már megtankolt autóval próbálkoztunk, de így sem lett volna rossz az idő, ha nem hibázok egy komolyabbat. Az autót sikerült a pályán tartanom, de ismét be kellett látnom, hogy a Minardival határon autózni kockázatos dolog. Összességében fel vagyok dobódva, mert az autó elég jól viselkedett és a korábbiaknál kellemesebb volt vezetni. Úgy tűnik jó beállításokat találtunk, és különösen a pálya gyors szakaszain javult látványosan az autó, ami nagyon hasznos a versenyt illetően. Vasárnap sok múlik majd az időjáráson is, mert a gumiválasztást illetően akadnak eltérések csapaton belül is, és csak utólag derül majd ki, hogy kinek volt igaza.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.07.01.

Zsolt Londonban Mansellel, Schumival és Buttonnal gyorsul

Baumgartner Zsolt megérkezett a Francia Nagydíj színhelyére, és már be is járta a Magny Cours-i pályát. Formula 1-es pilótánk azonban ezúttal nem csak a hétvégi versenyre készül, hanem egy olyan speciális bemutatóra is, ahol számos világsztárral egyetemben London utcáin gyorsulhat majd.

Kezd véglegessé válni annak a speciális londoni bemutatónak a forgatókönyve, melynek során a Forma-1 jelenlegi és korábbi sztárjai London utcáin népszerűsítik majd az Angol Nagydíjat. Az eseményre július 6-án kedden, 18 órakor kerül sor és London belvárosában a Regent Street-en dübörögnek majd fel a motorok. Az már eldőlt, hogy a Minardi a Budapesten látott kétüléses versenyautóját mutatja be a londoniaknak és a csapatvezetés választása Baumgartner Zsoltra esett, így az első magyar Forma-1-es pilóta vezeti majd a bemutatón az autót. A Ferrari Michael Schumachert, a BAR pedig a hazai pályát élvező Jenson Buttont delegálja Londonba. A korábbi sztárokat a Jordan színeiben induló Nigel Mansell, és a Jaguárt vezető Martin Brundle képviseli majd.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Számomra nagy megtiszteltetés, hogy ott lehetek majd a londoni rendezvényen, mely úgy tudom példa nélküli az F-1 történetében, és hatalmas összeget költ London városa arra, hogy vendégül láthassa két óra erejéig a Forma-1 világát. Nem titok, hogy már sokszor felmerült egy londoni utcai verseny megrendezésének lehetősége és ez a mostani bemutató is ennek az ötletnek az előszele. Nagyon örülök annak, hogy gyermekkorom egyik kedvencével Nigel Mansellel együtt vehetek majd részt ezen a bemutatón. Azt egyelőre nem tudom, hogy a kétülésesben kit, vagy kiket viszek majd, de várom már a bemutatót, mert a rendezők szerint nem mindennapi show lesz.

Komoly az érdeklődés a Francia Nagydíj előtt Baumgartner iránt

London érintésével a Minardi-csapat különgépével érkezett Franciaországba Baumgartner Zsolt, aki körül alaposan megpezsdült az élet az indianapolisi pontszerzést követően.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Meglepett amikor a Minardi-csapat munkatársai jelezték, hogy ezen a hétvégén mennyi interjú és forgatás vár rám. Az előre bejelentett interjúk száma alapján úgy tűnik, hogy 4-5 nagydíjra elegendő interjút kell adjak majd a mostani hétvégén, itt Franciaországban, angol, francia, olasz, német, spanyol és osztrák lapoknak és tévéknek. Természetesen mindez kellemes gond, és én lennék a legboldogabb, ha a mostani verseny után sem csökkenne az érdeklődés. A pályát már bejártam, de most sokkal kevesebb időt kellett az ismerkedésre szánjak, hiszen Magny Coursban már többször is versenyeztem F-3000-ben, a pálya pedig azóta nem változott. Változott viszont az autóm, mivel a szélcsatornás teszteket követően egy új szárny került a Minardi törzsére. Meglátjuk majd, hogy ez, valamint a motorburkolaton bekövetkezett apróbb változtatások miként segítik az autó vezethetőségét. A pénteki szabadedzések biztosan ezeknek az új elemeknek a tesztelésére mennek majd el, és bízom benne, hogy a szombati időmérésig sikerül előre lépnünk.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

Baumgartner Antal nyilatkozata

"Ez az a pillanat, amikor minden eddiginél nagyobb köszönetet kell mondanunk, azoknak a támogatóknak, akik a családon kívül hittek Zsoltban, és mellette álltak."

- Ez az a pillanat, amikor minden eddiginél nagyobb köszönetet kell mondanunk, azoknak a támogatóknak, akik a családon kívül hittek Zsoltban, és mellette álltak. A CIB Bank, az Uniqa biztosító, a Standox, az Alukönigstahl, és a Hungaroring Rt. nélkül nem születhetett volna meg ez a történelmi siker. Nélkülük nem beszélne most senki Zsoltról és Magyarországról. Szeretném megköszönni a tulajdonomban lévő Baumgartner Autócentrum Kft. valamennyi vezetőjének, dolgozójának azt, hogy munkájukkal és pénzükkel hozzájárultak ahhoz, hogy idáig juthassunk. Ennek ellenére voltak gondjaink az elmúlt időszakban, de egy nagyon kedves barátom segített, és lehetővé tette, hogy MOL stratégiaváltása miatt keletkező lyukat ideiglenesen betömhessük. A továbblépéshez viszont több kell. A család és a magánvállalkozás erejét ugyan jóval meghaladja mindaz, ami a Formula 1-hez szükséges, de soha nem adtuk fel. Az előbb említett szponzorokon kívül a Baumgartner Zsolt Támogatói Klubba jelentkezők, az emeltdíjas telefonon keresztül segítő magyar emberek ezrei adtak erőt, ahhoz, hogy egy pillanatig se gondolkozzunk a visszalépésen, még akkor sem, amikor sokan szerettek volna bennünket erre rábírni. A mostani pontszerzés példa is arra, hogy igenis Magyarországról is lehet sikereket elérni, ha az ember soha, egy pillanatra sem hátrál meg. Nagyon sokan segítettek, de sajnos sokan próbáltak hátráltatni is bennünket. Szerencsére a barátságok, az igazi érzelmek mindig erősebbek voltak mindenféle gáncsoskodásnál. Egy nagyon kis csapat érte el ezt a sikert, de ez a siker az egész országé. Mindenki azt mondja, hogy a sikerhez csak pénz kell. Tévednek. Tisztességes munka, akarat és kitartás kell, mert pénz csak abból lesz. Én úgy neveltem a fiamat, hogy büszke legyen arra az országra ahol született, és most nagyon boldog vagyok, hogy az első nyilatkozatában arról beszélt, hogy számára a magyar emberek öröme adja a legnagyobb boldogságot. Nekem meg az a boldogság, hogy a fiam így gondolkozik, és ezért vagyok igazán büszke rá.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.21.

Stoddart: Zsolt beírta magát a történelembe!

Az indianapolisi versenyt követően a világsajtót bejárta Paul Stoddart nyilatkozata. A Minardi tulajdonosa felsőfokokban beszélt a magyar versenyző teljesítményéről.

Az alábbiakban Stoddart nyilatkozatának rövidített változatát közöljük.

- Fantasztikusan sikerült az eseménydús Amerikai Nagydíj számunkra! Először is nagyon aggódtunk Ralf állapota miatt, a súlyos balesete után. Aztán megnyugodtunk, amikor jöttek az első hírek, hogy jól van. Ettől eltekintve a verseny jól alakult számunkra, fantasztikus dolog, mikor egy ilyen kiscsapat, mint a Minardi pontot szerez ebben az erős mezőnyben, így az ünneplés természetesen nem marad el. Ami Zsoltot illeti, mit is mondhatnék? Éretten, és megfontoltan vezetett, teljesítménye kemény és egyenletes volt a hétvége folyamán. Ez az eredmény méltó jutalma a kemény és remek munkának. Megszületett az első magyar Formula-1-es versenyző, aki pontot szerzett, így beírta magát Zsolt a történelembe. Úgy érzem megérdemelte. A csapat összes tagja roppant boldog, fantasztikus!

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.20.

Baumgartner pontot szerzett és történelmet írt!

Nem mindennapi izgalmakat követően a 8., azaz pontszerző helyen végzett Baumgartner Zsolt az indianapolisi Forma-1-es versenyen.

Az első magyar Formula 1-es pilóta életében először versenyzett az amerikai pályán és a magyar autósport történetében példátlan sikert ért el. A hihetetlen izgalmakkal bővelkedő versenyben Zsolt az első körben bravúros manőverrel került ki sértetlenül a tömegbalesetből, majd hibátlan versenyzést produkálva ért célba.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

"Köszönöm azoknak, akik hittek bennem!" - Nehéz szavakat találni ezután a másfél óra után. Elmondhatatlanul boldog vagyok, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, hitt és bízott bennem. Az volt a célom, hogy egyszer a pontszerzők között ott legyen a magyar zászló. Ma ez megtörtént, és nagyon büszke vagyok erre. Örülök, hogy az engem támogatóknak visszaadhattam valamit abból a sok szeretetből, amit kaptam. A Minardi 2000 óta nem szerzett pontot és most négy éves böjt után eufóriában ünnepelt a csapat. Ha egy szóval kell jellemeznem ezt a nagydíjat, akkor azt kell mondjam brutális volt. A rajt után Brunival küzdöttünk és a belső íven próbáltam elmenni mellette, amikor csak repkedő alkatrészeket és szerteszét csúszkálós autókat láttam. Szerencsémre el tudtam menni a keresztbe álló Jaguár mellett, de Bruni már nem fért el, így kicsúszott és kénytelen volt feladni a versenyt. Éppen rendeződött a mezőny és megtakarították a pályát, amikor jött Ralf borzalmas balesete. Hirtelen tele lett a célegyenes alaktrésztörmelékekkel és hosszú perceken át köröztünk úgy, hogy tudtuk, Ralf még mindig az autójában van. Közben folyamatosan egyeztettem a mérnökömmel, mivel a sok kényszerpihenő miatt változtatnunk kellett az előre eltervezett versenytaktikán, és megváltozott a kiállásaimnak a tervezett időpontja. Az autóval folyamatosan gondjaim voltak, mivel az egyensúlyt nem nagyon sikerült beállítani, és különösen a hátulja volt nagyon labilis. Ahogy sorban fogytak el az autók, és egyre több volt a defekt, kezdtem érezni, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor a szombati szabadedzések után a kisebb leszorítóerő mellett döntöttünk, nem utolsósorban azért, hogy a gumikat kíméljük. Bevált a számításunk, hiszen a gumik ugyan borzalmas állapotban voltak, de végigbírták. Idegileg és fizikailag is nagyon igénybevett a verseny, de ugyanazt éreztem, amit Monte-Carloban, azaz tudtam, hogy nem szabad hibáznom, bármilyen nehéz is a helyzet. Megmondom őszintén, hogy a verseny előtt komoly kétségeim voltak azzal kapcsolatosan, hogy be tudom-e fejezni ezt a viadalt. Szombaton annyira instabil és nehezen vezethető volt az autó, hogy nem fogadtam volna nagy tétben arra, hogy célba érek. A pontszerzésre pedig gondolni sem mertem volna. Nagyon boldog vagyok, és nagyon köszönöm a mérnökömnek és a szerelőimnek, meg az egész csapatnak azt az iszonyatosan sok munkát, amit ezen a versenyen és egész évben elvégeztek. Örömüket, és hihetetlen ünneplésüket látva azt hiszem ők is úgy gondolják, hogy ezért a versenyért érdemes volt ennyit szenvednünk. El szeretném még mondani, hogy nagyon boldog vagyok, hogy az év elején a Minardit választottuk. Sokan kritizáltak minket ezért, sokak szerint a Jordan csapat mellett kellett volna döntenünk. Azt hiszem ma a Minardival közösen bizonyítottuk, hogy megérdemeltük a bizalmat!

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

Baumgartner: Munkás verseny vár ránk

A 19. helyről rajtolhat Baumgartner Zsolt vasárnap Indianapolisban.

Az első magyar Formula 1-es versenyző először versenyezhet az amerikai pályán, de a szabadedzéseken, és az időméréseken szerzett tapasztalatok birtokában abban bízik, hogy ezúttal is esélye lehet a legjobb 10 közelében végezni.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Nagyon sok munka van mögöttünk, rendkívül sokat dolgozott a csapat ezen a szombaton. A délelőtti időméréseken folytattuk a pénteken megkezdett munkát, és ezúttal is a Jordan autók előtt tudtunk végezni. Mindez az időmérésen már nem sikerülhetett, hiszen akkor minden csapat már a versenybeállításokkal ment, és ezúttal is érezhetően más a taktikája a Jordannek és a Minardinak, no meg persze ilyenkor már kijön a két autó közti különbség. Mi csapaton belül is eltérő taktikával megyünk, ami a leszorítóerőben nyilvánul meg leginkább. Mérnökömmel együtt úgy gondoljuk, hogy az én gumijaim kisebb igénybevételnek lesznek kitéve, így van esély arra, hogy a gumik ne okozzák majd a vesztemet a versenyen. Az autók sajnos továbbra is elég szélsőségesen viselkednek, két nap sem volt elegendő, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, így nagyon munkás verseny vár majd ránk. Számomra az első és az utolsó kanyar lesz az igazán fontos, mert ott van a legtöbb gondom. A többi kanyarban jók az adataim, de az említett kettőben javulnom kellene, a jobb köridők érdekében. Remélem, hogy holnap a korábbi versenyekhez hasonlóan kiegyensúlyozott, konstans teljesítményt tudok nyújtani, és ez egy jó helyezést eredményez majd.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.18.

Akit lehetett megvert Baumgartner

Rossz kezdés után idei legjobb szabadedzését futotta Baumgartner Zsolt, aki a legendás indianapolisi pályán valamennyi Minardi és Jordan versenyzőt megelőzve, a 18. helyen végzett.

Az első magyar Forma-1-es versenyző mögött végzett a problémákkal küszködő Fernando Alonso és David Coulthard is. Baumgartner Zsolt teljesítménye még a Minardi vezetőit is meglepte, hiszen Zsolt 6 tizeddel verte Nick Heidfeldet, és több mint 1 másodperccel jobb az ideje, mint Pantano vagy Bruni legjobb körideje.

Zsolt idei legjobb szabadedzését produkálta!

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Számomra olyan volt az első két indianapolisi szabadedzés, mint a tűz és a víz. Azt előre tudtam, hogy nagyon nehéz lesz ez az ismeretlen és számos szempontból extrém pálya, de nem gondoltam, hogy ennyire. A csapattal azt beszéltük meg, hogy eleinte óvatosan megyünk, hogy megtapasztaljuk a pálya furcsaságait és szokjuk a vonalvezetését. Az ismeretlen pályán természetes, hogy lassabbak voltunk, de azt nem gondoltam, hogy ennyire azok leszünk. Szinte semmi nem stimmelt az autón, alig tudtam a pályán tartani, rengeteg gondom volt. Azt hiszem ennyire rosszul még nem éreztem magam Forma-1-es versenyautóban, mint most az első szabadedzésen. Kicsit el is keseredtem, de természetesen nem adtam fel, és a második edzésig a mérnökömmel sokat elemeztük az eredményeket és próbáltuk megtalálni a legjobb beállítást. A szerelők is nagyon sokat dolgoztak az autón, így délután már egy kicsit jobb volt a helyzet. Az edzés elején ennek ellenére megpördültem egyszer, de sikerült összeszednem az autót. A továbbiakban aztán egyre jobban megtaláltam a ritmust, és a végén sikerült alaposan javítanom az időeredményemen. A csapat nagyon örült, hogy a Jordanek előtt sikerült végeznem, és az is boldoggá tett minket, hogy Felipe Massa kevesebb mint 2 tizedre van tőlem. A középmezőnyhöz idén még egyetlen alkalommal sem voltunk ennyire közel. Az öröm ellenére józanul kell gondolkoznunk, és biztosan sok munka vár még ránk, mert az autó továbbra sem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk. Sok különböző beállítást kell még tesztelnünk, és továbbra is szoknom kell ezt a furcsa pályát. Az ovális kanyar hihetetlen furcsaságokat produkál, hiszen például egyszerűen nem gyorsul benne az autó. Nagyon hosszú szakaszon megyünk padlógázzal és óriási terhelés éri az izmokat. Eleinte nagyon nehéz volt megszokni, mert talán Spa-ban érez ilyet az ember, de ez még ahhoz képest is extrém élmény. Remélem a holnapi szabadedzéseken is sikerül hasonló jó köridőket autóznom, mint most a végén, és bízom benne, hogy az időmérésen is rendben lesz minden.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.14.

Zsolt a 10. helyen!

Kizárták a Toyotát és a Williams BMW-t.

A Williams-BMW és a Toyota csapatot utólag diszkvalifikálták a vasárnapi Kanadai Nagydíjon, miután a versenyt követő ellenőrzésen megállapították, hogy a két csapat illegális autókkal versenyzett az a futamon.

A vizsgálatba bevonták a McLaren autóit is, melyekről az kontroll végén úgy döntöttek, hogy fékjeik nem voltak szabálytalanok.

A két kizárt csapat a vizsgálat eredménye alapján szabálytalan fékhűtéssel indult a Kanadai Nagydíjon. A szabálytalanság miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség, azaz az FIA levonta a két csapattól az általuk szerzett pontokat.

Mint ismeretes, a Williams BMW pilóta, Ralf Schumacher a második helyen végzett vasárnap, csapattársa JP Montoya pedig negyedik lett. A Toyota brazilja, da Matta a nyolcadik helyen zárt, csapattársa Olivier Panis tizedikként végzett.

Mindezek után, a hivatalos végeredmény szerint Rubens Barrichello lett a második, a BAR-Honda angolja Jenson Button pedig a harmadik.

Számunkra persze a legfontosabb, hogy Zsolt ezzel hivatalosan a 10. helyen zárt Kanadában. Az eredmény pályafutása második legjobb teljesítménye a Monzai Jordan-es 11. helyezése és a Monaco-ban szerzett 9. pozíciója után. Az eredmények ismeretében még nagyobb lett annak a jelentőssége, hogy egyetlen Formula 1-es pilótánk dacolva a nehézségekkel, rendkívüli elszántsággal és kitartással, ezúttal is behozta a célba a Minardit.

A Kanadai nagydíj hivatalos végeredménye:

1. M.Schumacher - Ferrari (B)
2. Barrichello - Ferrari (B)
3. Button - BAR-Honda (M)
4. Fisichella - Sauber-Petronas (B)
5. Raikkonen - McLaren-Mercedes (M)
6. Coulthard - McLaren-Mercedes (M)
7. Glock - Jordan-Ford (B)
8. Heidfeld - Jordan-Ford (B)
9. Klien - Jaguar-Cosworth (M)
10. Baumgartner - Minardi-Cosworth (B)

A világbajnokság állása:

1. Michael Schumacher
2. Rubens Barrichello
3. Jenson Button
4. Jarno Trulli
5. Fernando Alonso
6. Juan Pablo Montoya
7. Ralf Schumacher
8. Giancarlo Fisichella
9. Takuma Sato
10. David Coulthard
11. Felipe Massa
12. Kimi Räikkönen
13. Cristiano da Matta
14. Nick Heidfeld
15. Mark Webber
16. Timo Glock
17. Olivier Panis
18. Christian Klien
18. Baumgartner Zsolt
18. Giorgio Pantano
18. Gianmaria Bruni

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.13.

Baumgartner Kanadában is célba ért

Baumgartner Zsolt a 14. helyen végzett a Kanadai Nagydíjon. Formula 1-es pilótánk egy hibátlan rajt után átvészelt egy versenybalesetet is.

Baumgartner autójának az osztrák Klien ment neki hátulról. Zsolt megpördült ugyan az ütközés után, de végül sikerült sértetlenül visszahoznia az autót. A kanadai verseny egyébként már zsinórban a harmadik nagydíj, amelyen Baumgartner Zsolt célba ért a Minardival.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- A csapatnak fontos, hogy célba értem. Nagyon nehéz verseny volt, sok hibával. Sajnos rengeteget szenvedtem az autóval. Egyszer Klien hibájából meg is pördültem, de szerencsére meg tudtam fogni a Minardit, ami így nem sérült meg sehol. Egyszerűen elszámíthatta magát és nekem jött hátulról. Sajnos sok időbe telt, mire biztonságosan vissza tudtam jönni a pályára. A rajt után hamar kiderült, hogy nem találtuk el a legoptimálisabb beállításokat. Kár érte, mert az elején szerencsésen alakult minden. Jól sikerült a rajtom és ki tudtam kerülni a rajtbalesetnél megrekedt autókat. Igaz, emiatt sok piszkot összeszedett az autóm pályán és nekem is sok helyen a porban kellett mennem. Az első garnitúra gumimnak így hamar vége is volt. Elvesztették a tapadásukat, és ezért hiába volt még üzemanyagom, a tervezettnél hamarabb be kellett jönnöm a boksza. Az elején így nem volt könnyű dolgom, ráadásul nehéz volt az autó, és ez csak rontott az amúgy sem tökéletes egyensúlyán. Ekkor alig tudtam az úton tartani a Minardit. Mindezek mellett még a féktávokon is komoly gondjaim voltak, mert már az elején túlmelegedtek a tárcsák. Szerencsére a két kerékcserénél sikerült néhány apró korrekciót végrehajtanunk az autón, és így ha nehezen is, de el tudtam jutni a célig. Az mindenképpen pozitívum, hogy a harmadik versenyt is be tudtam fejezni egymás után, mert a csapatnak ez nagyon fontos. Ráadásul nekem is jót tesznek a versenykilométerek, mert a Minárdinál mi nem nagyon tudunk tesztelni, így sokkal kevesebbet töltünk a pályákon, mint a többi csapat.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.12.

Baumgartner 18. az időmérőn

Baumgartner Zsolt magabiztos autózással a 18. helyet szerezte meg a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén.

Formula 1-es pilótánk 1:17.064-es idővel teljesítette gyors körét, ami mindössze néhány tizeddel marad el az utolsó szabadedzésen nyújtott teljesítményétől, amivel megelőzte olasz csapattársát. Baumgartner az időmérő második körében egyébként, csaknem kilenc tizeddel ment jobbat az első körében futottnál.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Komplikált napon vagyunk túl. A csapat elégedett az időmérőn autózott köreimmel, én azonban nem vagyok maradéktalanul boldog. Az utolsó szabadedzésen sokkal jobb időt mentem a Minardival, viszont itt a biztonság is rengeteget számít, úgyhogy az a legfontosabb, hogy a mindent eldöntő körben ne hibázzon az ember. Az már az első kanyarban látszott, hogy az autó egyensúlya még nem tökéletes, de szerencsére úrrá tudtam lenni a megcsúszásokon. Problémát egyedül az jelentett, hogy az utolsó féktáv előtt gondjaim voltak az autóval, így biztosan vesztettem pár tizedmásodpercet. Az az igazság egyébként, hogy szombaton teljesen más irányba indultunk el a gumiválasztással, mint pénteken és ezért rengeteg új beállítást kellett alkalmaznunk a korábbiakhoz képest. Ráadásul a mai, rendkívül komplikált nap volt a Formula 1-ben, hiszen reggel nagyon hideg volt az aszfalt, délutánra pedig szokatlanul sokat melegedett. Ez aztán nem könnyíti meg a pilóták és a mérnökök helyzetét. Ehhez képest az már csak hab volt a tortán, hogy motort is kellett cserélnünk az időmérő előtt. Elsősorban persze a csapattársamat sajnálom, aki nem tudott mért időt autózni délután. Gimminek először az üzemanyag adagolóval akadtak gondjai, majd a tartalékautóval, ahogy mi nevezzük, csak egy instaláló kört tett meg a pályán. Kíváncsian várom a futamot, hiszen nekem eddig összességében jól alakultak a dolgaim itt Kanadában.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.07.

Baumgartner a Nelson Mandela Alapítványnak segített

Baumgartner Zsolt és Formula 1-es csapata nagy sikert aratott Dél-Afrikában a jótékonysági és promociós célokkal szervezett kétüléses F1-es bemutatóval.

Első Formula 1-es pilótánk Kyalamiban az egykori F1-es pályán vitt körbe néhány szerencsés és bátor vállakozót a tesztpilóta, Bas Leinders és a helyiek F3000-es versenyzője, Alan van der Merwe társaságában. A szervezők a bevétel egy részét a Nelson Mandela gyermekalapítvány részére ajánlották fel.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Sowetoban még a rendezvény előtt meglátogattunk egy, a Nelson Mandela alapítvány által működtetett telepet, amely a fekete lakósság életkörülményeinek javításával, és főleg a gyerekek felzárkóztatásával foglalkozik. A felnőtteket különböző szakmák alapismereteire képzik, míg a gyerekeket elsősorban angolul tanítják. Nagyon tanulságos volt látni, hogy milyen szervezetten folyik a képzés, és mennyire komolyan veszi mindenki a társadalom tagjai közül az elmaradottabb rétegek esélyeinek folyamatos javítását. A sowetoi látogatás legmeghatóbb pillanata az volt, amikor egy nagyon kedves fekete kisfiú meglepett egy drótból hajtogatott Forma-1-es autóval. Mivel az alapítvány révén egészen jól beszélt angolul, és számítógép használatra is van lehetősége így megbeszéltük, hogy a jövőben E-mail üzenetek segítségével tartjuk a kapcsolatot. A kisfiút sikerült kivinnünk a vasárnapi autózásra is, ahol azonban ő csak néző lehetett, mivel a kétüléses autókba csak felnőttek ülhettek be. Kyalamiban egyébként nagyon örültek az emberek, hogy újra Formula 1-es motorok hangját hallhatták. Azt mesélték, hogy a régi futamok óta csak egy teszt erejéig volt erre lehetőségük három évvel ezelőtt. Természetesen az utasaink, csakúgy mint a Városligetben itt is rendkívül izgatottak voltak. Először át kellett esniük egy alapos orvosi vizsgálaton, majd egy felvezető, egy mért, és egy levezető kör következett. A végén láttam az arcokon, hogy komoly nyomokat hagyott bennük az a néhány perc a nyolcszáz lóerő bűvöletében. Azok az utasok voltak a legszerencsésebbek, akikre a végén került sor, mert velük csináltunk egy rajtgyakorlatot egy kis gumifüstöléssel, és aztán egy rövid versenyszimulációt is. Ők ketten azt mondták órákkal az esemény után, hogy még mindig remeg a lábuk a megpróbáltatásokra gondolva. Sajnos én az időm jelentős részét ezek után most repülőn töltöm majd. Alighogy hazaérkezem Dél-Afrikából, már indulok is Kanadába a következő nagydíj helyszínére, mindössze egy szerződés szerinti program miatt kell visszatérnem néhány órára Európába.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.06.03.

Baumgartner Dél-Afrikában

Baumgartner Zsolt csütörtökön London érintésével elrepült Dél-Afrikába, ahol a Minardi kétüléses F1-es autóját vezeti majd Kyalami-ban. A promóciós rendezvényen Zsolt mellett a csapat belga tesztpilótája Bas Leinders, és a helyiek F3000-es versenyzője, Alan van der Merwe kap lehetőséget, hogy vezethesse a különleges autókat.

Az esemény az augusztusi kétüléses F1-es verseny beharangozó rendezvénye lesz, a bevételek egy részét pedig a Nelson Mandela gyermekalapítvány részére ajánlották fel.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Legutóbb a Városligetben vezettem a Minardi kétüléses autóját és az esemény felejthetetlen élmény volt az ottani hangulat, és az emberek felém áradó szeretete miatt. Most Dél-Afrikában nem egy utcát zárnak le, hanem egy igazi versenypályán megyünk majd, hiszen a Kyalami International Raceway-en rendezték korábban az F1-es futamokat. A csapatnak egyébként Angliában nyolc kétüléses autója van, és úgy tudom, hogy ezek közül most kettőt viszünk magunkkal. A pályán helyi hírességekkel autózunk majd, akikkel az augusztusban Dél-Afrikában rendezendő kétüléses F1-es verseny beharangozóján túl, jótékony célokra gyűjtünk. A befolyó pénz egy része Nelson Mandela egyik alapítványát segíti és egy éhezőket támogató szervezet is kap a pénzből. Hétfőn Kyalamiból a csapat egy része egyenesen Kanadába utazik majd, néhányan pedig - így én is - még visszatérünk Európába az amerikai futamok előtt. Nagyon várom már a tengerentúli futamokat, mert számomra ugyan két új pályáról lesz szó, de nagyon gyorsakról, és én elsősorban a nagy sebességű futamokat kedvelem.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.30.

Baumgartner ismét a célban Zsolt 15. lett az Európa Nagydíjon

Baumgartner Zsolt Monaco után ismét célba ért és a 15. helyre hozta be a Minardi Cosworth-ot.

Formula 1-es pilótánk a rajtbaleset miatti tömörülésben esett vissza egy tökéletes start után, ezt követően viszont végig csapattársa közelében autózott. Zsolt végül mindössze 22 másodperces hátránnyal érkezett a célba Gianmaria Bruni mögött, akinél viszont leggyorsabb köre csaknem egy másodperccel volt jobb.

Leggyorsabb körök

14. Gianmaria Bruni 1:35.555 (7. kör)
15. Baumgartner Zsolt 1:34.666 (46. kör)

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Nehéz verseny volt, de az nagyon fontos és örömteli, hogy mindketten célba értünk a Nürburgringen. Nagyon jól sikerült a rajtom, de sajnos a két BMW ütközése miatt az első féktávon és a kanyarból való kigyorsításnál megragadtam egy kicsit. A verseny első két szakasza nagyon nehéz volt, a mérnökömmel végig amiatt rádióztunk, hogy mit változtassunk az autón, a kormányon rendelkezésemre álló beállítási lehetőségek segítségével, illetve a bokszkiállások során. A második kerékcserénél aztán optimalizáltuk a beállításokat és attól kezdve könnyebb volt bánni az autóval. A harmadik kiállás előtt, és azt követően már jobb időket produkáltunk, a 46. körben elért leggyorsabb időm például, majdnem egy másodperccel volt jobb Bruni leggyorsabb körénél. Ekkor sokat ledolgoztunk a hátrányunkból, de 14 másodpercnél jobban, a lekörözések miatt nem tudtam feljönni az előttem lévő autó mögé. Csapattársam egyébként nagyon örül, hiszen épp a születésnapját ünnepli, amihez természetesen én is gratuláltam neki, és szeretnék Gimminek ezúton is boldog születésnapot kívánni. Most két tengeren túli futam következik, amely számomra két új és nagyon gyors pályát jelent. Nagyon várom már, hiszen én elsősorban a nagy sebességű futamokat kedvelem. Mindezek előtt viszont egy kétüléses rendezvény következik a programunkban, amelyen Dél-Afrikában vezetem majd a Minardit.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.29.

Baumgartner: jó kezdés után 17. rajtkocka

Baumgartner Zsolt 1:34.398-as idővel a 17. rajthelyre kvalifikálta magát az Európa Nagydíjon.

Formula 1-es pilótánk a rajtsorrendről döntő gyors körében ugyan vesztett néhány tizedet a pálya első szektorában, a második és a harmadik szakaszon viszont már hibátlanul teljesített. Baumgartner egyébként szombaton mindhárom korábbi alkalommal megelőzte csapattársát, sőt volt hogy gyorsabb körökkel fejezte be az edzést, mint a Jordan pilóta Pantano, vagy a Jaguár versenyzője Klien. Mindezek ismeretében úgy tűnik, hogy a Minardi pilóták vasárnap más taktikával és üzemanyagszinttel vágnak majd neki a távnak, mint az időmérőn gyorsabb Jordan versenyzői.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Sajnálom, hogy az első szektorban egy helyen kicsit elszámoltam magam, mert egyébként remekül teljesítettük a napot. A csapatnak egyedül az okoz komolyabb gondot, hogy Bruni áthajtott a bokszkijárat végén a piros lámpán, és ezért a versenybíróság törölte az edzéseredményét. Ráadásul neki valószínűleg motorcseréje is lesz, igaz így egy friss Cosworth-al indulhat holnap. Délelőtt egyébként jól sikerültek a beállításaim és az utolsó felvonás előtt csapattársamnál minden alkalommal, párszor pedig a Jordannál, sőt a Jaguárnál is gyorsabb voltam. Kicsit bosszús vagyok az első szektor miatt, hiszen nagyon jó napom volt mindezek előtt. Igazság szerint miután kiszálltam az autóból kellett néhány perc, hogy megnyugodjak és a mérnökökkel tisztázzuk pontosan mi okozta, hogy a pálya első szakaszán lassabbak voltunk a vártnál. Az biztos, hogy mi nehezebb autóval vágunk neki a távnak, mint a Jordan, így majd meglátjuk mit hoz a holnap. Én mindenesetre mindent meg fogok tenni, hogy be tudjam hozni az autót a célba, persze minél jobb pozícióban. A start ezzel együtt nem lesz egyszerű, hiszen két nagyon gyors autó is csak a bokszból indul majd utánunk.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.28.

Baumgartner előbb Bruni, majd a Jordan-ek előtt

A várakozásoknak megfelelően teljesítette Baumgartner Zsolt a csapat által tervezett programot az Európa Nagydíj pénteki két szabadedzésen.

Formula 1-es pilótánk az első szabadedzésen csapattársa, Gianmaria Bruni előtt a 22. helyen végzett, majd a másodikat a két Jordan pilóta Heidfeld és Pantano előtt, szintén a 22-ként zárta.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- A helyezések természetesen most is másodlagosak voltak pénteken, hiszen egy előre meghatározott program szerint próbáltuk megtalálni a legmegfelelőbb beállításokat a Nürburgringre. Nem egyszerű feladat ez itt, hiszen ezen a pályán, a Formula 1-es autók nagyon súlyérzékenyek, azaz szélsőségesen viselkednek a különböző terhelések hatására. Megpróbáltuk több különböző üzemanyagszinttel is megtalálni az autó legmegfelelőbb beállítását, és a legjobb egyensúlyt kialakítani a jobb vezethetőség érdekében. Valószínűleg egyelőre jó úton járunk, hiszen a második szabadedzésen jobb időket autóztunk mint a két Jordan pilóta, és az előttünk lévő nagyobb csapatokhoz is elég közel kerültünk. Számomra egyébként egyelőre felüdülés ez a ring a Monacói Nagydíj után, hiszen a csapatnak sikerült helyreállítania az autóm kormányhidraulikáját és így a rásegítéssel fizikailag lényegesen könnyebb az úton tartani a Minardi Cosworth-ot.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.23.

Baumgartner 9. Monte-Carlóban!

Pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el Baumgartner Zsolt Monte-Carlóban, ahol a 2004-es Monacói Nagydíj 9. helyén végzett.

Az első magyar Formula 1-es versenyző sikerének értékét növeli, hogy mind az időmérő edzésen, mint a versenyen kormányrásegítő nélkül kellett versenyben tartania a Minardit a pilótákat rendkívül igénybe vevő, technikás, kanyargós pályán.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Annyira elfáradtam, hogy még örülni sincs erőm. Borzasztó sokat kivett belőlem a verseny, és alig tudtam kiszállni az autóból. Egyelőre nem nagyon tudok örülni, de boldog vagyok, mert látom, hogy mekkora örömet okoztam az egész csapatnak. Amikor célba értem ott lógtak a szerelők a palánkon, mindenki ölelgetett, jó volt látni, hogy milyen sokat jelentett ennek a kiscsapatnak ez az apró siker. Őszintén szólva a rajt előtt voltak kételyeim, hogy a kormányrásegítés nélkül sikerül-e befejeznem a versenyt. Ahogy haladtunk előre a versenyben úgy fáradt a karom és a vállam, de erőt adott az, hogy a csapat folyamatosan jelezte, hogy még esélyem lehet a pontszerző helyre is. A rajtom kifejezetten jól sikerült, hiszen tartani tudtam a pozíciómat Brunival szemben, és megelőztem az egyik Jordant valamint a Jaguárral versenyző Klient. Aztán az első kanyar bejáratánál nekikoccantam Heidfeldnek és a váltóval akadtak gondjaim. Egy pillanatra megijedtem, de szerencsére kis bizonytalanság után folytatni tudtam a versenyt. Nem sokkal később jött Fisichella balesete ami után a hatalmas füstben a pályabírók jelzéseire kellett hagyatkoznom, és ők tévesen azt mutatták, hogy jobbra kerüljek, így kis híján nekicsapódtam Fisichella autójának. Szerencsére az utolsó pillanatban korrigálni tudtam és elkerültem az ütközést. Később egyre jobban fáradtam, de igyekeztem nem tudomást venni erről. A csapat a verseny felénél azt az utasítást adta, hogy a lehetőségekhez képest kíméljem az autót, és egyetlen célként azt jelölték meg, hogy "hozzam haza a Minardit". Az utolsó körig nem mertem hinni, hogy gond nélkül befejezem a versenyt, hiszen ott motoszkált a fejemben, hogy a komplett szombat délelőtti szabadedzést kihagytuk és így az autót nem sikerült tökéletesen beállítani. Ez meg is látszott, mert alig lehetett pályán tartani a Minardit. Azt kell mondjam, hogy a kormányrásegítés hiánya mellett a nem tökéletes beállítások is nagyon komoly gondot okoztak. Jellemző az autó és az én állapotomra, hogy az utolsó körben azt üzenték rádión a fülemre, hogy a célvonal után álljak meg és hagyjam ott az autót, ne is próbáljak vele körbemenni és visszajutni a boxba. Ezt végül nem vettem figyelembe mivel úgy gondoltam inkább beviszem az autót a boxba, ha már így összenőttünk ezen a versenyen. Örülök az eredménynek, és annak, hogy bebizonyosodott, van értelme a rendkívül sok fizikai edzésnek, amit az öttusázókkal végzek hétvégente is, hiszen ezt a versenyt nem bírtam volna, ha nem vagyok tökéletes edzettségi állapotban. A csapatnak és a szerelőknek köszönöm a rengeteg segítséget, és a kint lévő, valamint a televíziók előtt szorítóknak pedig a szurkolást!

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.22.

Baumgartner Bruni elől rajtol Monacóban

Baumgartner Zsolt vasárnap a 19. helyről rajtolhat a Monacói Nagydíjon.

Az első magyar Forma-1-es versenyző több technikai nehézséggel küszködött, de így is maga mögé utasította csapattársát Gianmaria Brunit.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Meglehetősen kemény napon vagyunk túl, amelynek főleg az elején komoly gondjaink voltak. A reggeli szabadedzésen először csapattársam, Gianmaria Bruni csúszott ki, majd az egyik gyors körömben a harmadik szektorban én is hibáztam, és nem tudtam folytatni az edzést, mert megsérült az autóm. A második szabadedzést emiatt csak részben tudtuk teljesíteni. Én csak pár kört mentem, Bruni autója pedig nem készült el az edzés végéig. Ekkor már tudtam, hogy az egész hétvége során nélkülöznöm kell a kormányrásegítést, mivel azt nem tudják megjavítani a szerelők. Mindez itt Monte-Carlóban nagyon komoly gond, mivel ha valahol, akkor ezen a kanyargós pályán igazán fontos lenne ez a műszaki segítség. Mindegy, ezen már kár keseregni, hiszen az adott paraméterekkel kell megpróbálni sikeresnek lenni. Megpróbálom függetleníteni magam a kisebb kézsérülésemtől is, amit az ütközésnél szedtem össze, amikor a kormány megütötte a kezemet. Az egyébként már az első időmérő kör előtt eldőlt, hogy nehéz autókkal megyünk mindketten Brunival, hiszen Monacóban a minél kevesebb boxkiállás számunkra eredményesebb lehet, és esélyt jelenthet a versenyen. Az első időmérő körben próbáltam egy picit a biztonságra törekedni, nehogy odacsapjam az autót, hiszen akkor a tényleges időmérő körben nem vehettem volna részt. Örültem annak, hogy a biztonsági kör ellenére is gyorsabb tudtam lenni csapattársamnál három tizeddel. Az időmérő körömben igyekeztem határon autózni, és bár két helyen is apró hibát vétettem, de így is jobb időt tudtam menni, mint Gimmi. Egyébként az időmérő edzésen produkált körömnél már többször is mentem jobb időt ezen a hétvégén, de ez így is apró sikerélmény, ami különösen ezen a technikás pályán örömmel töltött el. Persze néhány percnél tovább nem foglalkoztam az időmérésen történtekkel, hiszen már a versenyre kell koncentrálnom. Bízom benne, hogy holnap nem lesz semmiféle technikai gondunk, és képesek leszünk végig versenyben lenni, bár ezt rendkívül megnehezíti az, hogy a beállításaink messze nem tökéletesek, ráadásul hiányzik a kormányrásegítés is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy hatalmas fizikai igénybevételnek lesz kitéve a kezem, a karjaim és a vállaim. Bízom benne, hogy ennek ellenére menni fog a dolog. Szeretem ezt a pályát, és boldog lennék, ha lehetőségem lenne az idei legjobb eredményemet elérni.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.21.

Baumgartner: Monte-Carlo a Forma-1 Hollywoodja

A pénteki napot pihenéssel és számos promóciós kötelezettség teljesítésével töltik a versenyzők Monte-Carloban, a Monacói Nagydíj helyszínén.

A szokásos módon ezúttal is hatalmas a felhajtás, és a Formula 1-ben megszokotthoz képest is óriási médiaérdeklődés mellett zajló eseményeknek ezúttal először magyar résztvevője is van Baumgartner Zsolt személyében. Zsolt az alábbiakban a pénteki pihenőnap körülményeiről mondta el véleményét:

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- A Formula 1-re szokás azt mondani, hogy száguldó cirkusz. Nos, ha ez így van, akkor ami itt zajlik Monte-Carloban az cirkusz fesztivál. Az embernek az az érzése, mintha Hollywood ide költözött volna egy hétvégére. Akármerre nézek, mindenhol hírességek tűnnek fel. A boxutcában szoktak lenni a világ más pályáin is ismert arcok, de itt most több a világsztár, mint a szerelő. Zenészek, popsztárok, sportolók és üzletemberek masíroznak a színfalak mögött. A kikötőben az egyik legnagyobb látványosság Roman Abramovicsnak, a Chelsea orosz tulajdonosának a jachtja, ami kétszer akkora mint bárki másé. Szintén extrém érdekesség, hogy van olyan Beach Club, ahol az ilyenkor még egyébként meglehetősen hideg tengervizet fűtik, és a medence komplexumokban fürdőzhetnek a kevésbé sportos előkelőségek. Esténként egyébként a Hotel de Paris és a Casino környezetében 50 méterenként vannak fogadások, melyek közül néhányon nekünk pilótáknak is kötelező a megjelenés. A legexkluzívabb ilyen fogadás a hivatalos F1-bál, ahol minden pilóta megjelenik, de a mezőny valamennyi tagját meghívták például egy olyan diszkóba, ahová a pilótákon kívül mindenkinek 2000 dollár a belépő. Valószínű, hogy ezzel a meghívással nem nagyon élünk majd, hiszen nem azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk. A Monacói Nagydíj egyébként azért is egyedi, mert ez az egyetlen futam, ahol pihenőnapot iktatnak be az F-1-es mezőnynek. Ennek a pénteki pihenőnek is az a magyarázata, hogy így le lehet bonyolítani a sok protokolláris meghívást, és megrendezhetőek a fogadások, társasági események, valamint a szokásosnál is nagyobb számban programba iktatott betétfutamok. Persze a legnagyobb szám egyértelműen maga a pálya, amit egész nap zárva tartanak, de késő délután felszabadítják a blokádot, és akkor bárki kipróbálhatja az útvonalat. Na, ilyenkor előkerülnek a luxus sportautók, és az előkelőségek nyitott autókban suhanva egy rövid időre Forma-1-es versenyzőnek érezhetik magukat. Holnap persze már visszaáll minden a régi kerékvágásba, és következik a hivatalos időmérő edzés, amin reményeim szerint sikerül közelebb kerülnünk a mezőnyhöz. Bíztató, hogy csütörtökön egy másodpercen belül voltunk a Jordan és Jaguár autóihoz képest. Jó lenne ezen a különbségen még faragni. Először versenyzek Formula 1-es autóval itt Monte-Carloban és szeretném ezen a komoly ranggal bíró versenyen a legtöbbet kihozni az autóból.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.20.

Baumgartner: Monacóban versenyképesebb a Minardi

Baumgartner Zsolt számára bíztatóan alakult a Monacói Nagydíj első napja, hiszen a magyar versenyző mindkét szabadedzésen a szokásosnál jóval közelebb volt a mezőnyhöz, ami igazolja azokat a jóslatokat, miszerint a Minardi, és általában a kiscsapatok számára kedvező a Monte Carlo-i utcai pálya.

Zsolt az első szabadedzésen a 23. helyen végzett, a délutáni edzésen pedig a 22. lett. Ez utóbbi alkalommal mindössze hét ezredmásodperccel szorult csapattársa mögé, és a Minardik az idei szezonban most voltak a legközelebb a Jordan, illetve a Jaguar csapat autóihoz.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Nagyon örülök annak, hogy a várakozásoknak megfelelően bizonyítani tudtuk azt az előzetes vélekedést, hogy a Minardi autói ezen a pályán versenyképesebbek lehetnek, mint a gyorsabb ringeken. A délelőtti edzést sok zavaró tényező nehezítette, hiszen több autó is megadta magát, és ezért egy időre fel is kellett függeszteni az edzést. Szerencsére nekem már az elején sikerült elkapnom a ritmust, és az egész edzés során jobb időket autóztam, mint a másik két Minardiban ülő Bruni és Leinders. Ez azért is volt fontos számomra, mert korábban többször szó esett arról, hogy a csapaton belül, ki, kinek a beállításait veszi át. Nos ezúttal rendre jobb időket mentem, aztán az utolsó három körben kezdtek javítani a többiek az új gumikkal. Az utolsó két körben végül Bruni meg tudott előzni, de nem voltam elégedetlen, hiszen nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és rengeteg fontos és hasznos információt szereztem a csapatnak. Ezeket az információkat felhasználva sikerült új beállításokat találni, és délután tovább javultunk. A délutáni edzésen már előfordult az is, amire korábban nemigen volt példa, hogy egy másodpercen belülre kerültünk a Jordan és a Jaguár pilótáihoz képest. Sajnáltam, hogy Bruni és köztem ezúttal hét ezred volt az ő javára, de ez olyan minimális különbség, amivel nincs is semmi gond. Remélem, hogy a szombati szabadedzéseken sok kört tehetek majd meg, mert ma mindkét alkalommal én mentem a legkevesebbet a csapatból. Ennek az volt az oka, hogy az első edzés vége felé voltak gondjaim az egyik szektorban. Az egyébként szintén bíztató, hogy a második, és harmadik szektorban enyém a legjobb idő csapaton belül, ráadásul a harmadik szektorban alig négy századra vagyok Felipe Massától, ami jól jelzi, hogy ezen a pályán a Minardival sem elképzelhetetlen az, hogy odaférjen az ember a jobb technikai paraméterrel autózókhoz. A pálya egyébként nagyon sokat tisztult reggel óta, és folyamatosan javul. Biztos vagyok benne, hogy ez a szombati időkön is meglátszik majd, de persze csak akkor, ha nem esik az eső. Pénteken pihen a mezőny, és különböző promóciós feladata lesz minden pilótának, így nekem is, szombaton pedig jöhetnek az újabb szabadedzések, és az időmérés.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.19.

Schumi és Baumgartner Albert herceg ellen

Monaco-ban újra kihívták a Formula 1-es pilótákat egy labdarúgó mérkőzésre, ahol Michael SCHUMACHER csapatában ezúttal is ott volt BAUMGARTNER Zsolt. A gála egyetlen magyar résztvevőjének nem volt könnyű dolga a meccsen, hiszen a Formula 1-es együttes csapatkapitánya, Michael SCHUMACHER épp az ellenfél legjobb játékosának, Didier DESCHAMPS-nak az őrzésével bízta meg.

Zsolttal a 4-3-as vereség ellenére végül elégedett lehetett a német világbajnok, hiszen egyik góljukat épp BAUMGARTNER indításából szerezték. Rendkívüli mezőny jött össze egyébként a rendezvényen, hiszen többek ott volt a stadionban Carlos SAINZ rali világbajnok, Franck FREDERICKS sprinter, Matteo MONTEZEMOLO, a Ferrari elnökének a fia, Riccardo PATRESE, Jarno TRULLI, Giancarlo FISICHELLA, Fernando ALONSO egykori és jelenlegi F1-es pilóták, Daniele MASSARO, olasz válogatott labdarúgó és Max BIAGGI motorversenyző is.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Kellemes hangulatú este volt, ahol természetesen nem az eredmény, hanem a jótékonyság volt a fontos. A meccs bevétele rászoruló gyerekekhez kerül. Albert herceg csapata ezzel együtt eddig a legerősebb ellenfelünk volt, mióta Michael engem is meghívott a csapatba. Gondolom Deschampsék nem akartak kikapni hazai pályán, mert ez rossz ómen lehetett volna a közelgő BL döntő előtt. Még legutóbbi ellenfelünknél, a braziloknál is jobban játszottak. Természetesen a mi öltözőnkben szóba került a hétvégi futam is, amely különlegessége mellett nekünk az egyik legfontosabb verseny lesz a szezonban. Itt nem számít annyit a motorerő és így egy kis szerencsével, közel kerülhetünk akár a pontszerző helyekhez is. Ami nagyon fontos, itt nem lehet hibázni, mert arra nincs hely egy utcai versenyen. A többiektől is azt hallottam és magam is úgy vélem, hogy mivel az én erősségem a kiegyensúlyozott, megbízható versenyzés, nekem feküdni fog ez a pálya. Ráadásul az F3000-es versenyemen annak idején 5. helyen végeztem itt, és mindössze 4 másodperccel maradtam el az első helyezettől, pedig az F-3000-es autók nem igazán feküdtek a vezetési stílusomnak. Annak idején Eddie Jordan és szerződtetésemkor Paul Stoddard is azon a véleményen volt, hogy az F-1-es autókhoz sokkal gyorsabban alkalmazkodtam, mint ahogy az az F3000-ben sikerült. Meglátjuk, mit hoz a hétvége, mindenesetre nagy leszorító erőre és tapadásra lesz szükségünk, ehhez pedig a csapat el is végzett néhány módosítást az autón. Csütörtökön fogjuk majd kipróbálni a pályán, hogy mennyit segít az ide készített csomag a terveink megvalósításában. A pályabejáráson egyébként már túl vagyunk és nagy örömömre már több magyar szurkolóval is volt szerencsém találkozni a környéken.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.09.

Minden rossz megtörtént

Baumgartner Zsolt a 19. körben feladni kényszerült a Spanyol Nagyíjat.

Az első magyar Formula 1-es pilóta - miközben egy gyors kanyarban elengedte maga mellett Massa-t - lesodródott a pályáról, a kavicságyból pedig már nem tudott visszatérni.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Az igazság az, hogy nincs mit tennem, mint elkezdeni a ráhangolódást a Monacoi Nagydíjra és minél hamarabb elfelejteni a mostani hétvégét. Itt Barcelonában minden rossz megtörtént, ami megtörténhetett. Sajnos sosem tudjuk meg, hogy miként alakult volna a futam ennyi kiesővel, ha mi versenyben tudunk maradni. A Minardiknak mindig akkor van esélyük egy jobb eredményre, ha sok a kieső. Ez ma adva volt, de sajnos mi sem tudtuk befejezni a versenyt, hiszen előbb én csúsztam ki, aztán sajnos a csapattársam is hasonlóan járt. Már az eleje rosszul kezdődött, hiszen a startnál nehézségeim voltak a fordulatszámszabályzóval, és nem tudtam a kellő pillanatban elrajtolni, így több másodperces hátrányba kerültem a többiekhez képest. Aztán egy sikeres bokszkiállás után a 19. körben Massa bejött mellém az egyik gyors kanyarban, és mivel el akartam kerülni az ütközést letértem az ideális ívről. Sajnos a nagy tempó miatt viszont a pálya poros oldalára kerültem, ahol már képtelenség volt az aszfalton tartani az autót. Nincs más hátra, mint megköszönni a csapatnak a hétvégi munkát, és elkezdeni a felkészülést Monaco-ra.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.08.

Baumgartner bízik a versenytaktikában

A 20. helyről vághat neki a vasárnapi Spanyol Nagydíjnak Baumgartner Zsolt.

Az első magyar Formula 1-es versenyző szombat délelőtt mindkét szabadedzésen gyorsabb volt, mint csapattársa, Gianmaria Bruni, azonban az időmérő edzésen ismét fordult a kettejük közti sorrend.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Sajnos az időmérőn nem sikerült a délelőtti szabadedzésen mutatottakat megismételni, de erre akkor is kevés lett volna az esély, ha hibátlan kört megyek. Az ok egyszerű: a mérnökeim és a csapatvezetés úgy döntöttek, hogy egészen más stratégiával vágok neki a versenynek, mint Bruni. Ez nyilvánvalóvá válik majd az első kiálláskor, ami kettőnk számára a verseny más szakaszában következik majd be. Délelőtt egyébként szinte ugyanazt az időt autóztam, mint Gimmi az időmérésen, és ez nem csupán mérvadó, de megnyugtató is. Ettől függetlenül az időmérésen négy-öt tizeddel kellett volna gyorsabb kört mennem, de volt néhány szakasza a pályának, ahol nem találtam az egyensúlyt. Nagyon bízom benne, hogy a holnapi nap minket igazol majd, és a versenyen a mi taktikánk érvényesül. Továbbra is úgy gondolom, hogy a gumik alapvetően meghatározzák majd ezt a versenyt. A pálya ugyan tisztul, de hihetetlen terhelésnek lesznek kitéve az abroncsok, és ez lehet, hogy alaposan felforgatja majd a sorrendet. Az eső sem kizárt, így igazán érdekes versenyre lesz kilátás. Az előző futamokhoz képest most változás az is, hogy a hátsó sorokban nem lesznek sztárpilóták, azaz a Minardik és a Jordanek egymás között lesznek. Remélem, hogy a rajtnál így jó küzdelmet vívhatunk egymással, hiszen nem kell figyelni arra, hogy az erősebb motorokkal rendelkező autókat elengedjük. Bízom benne, hogy az elmúlt két nap során kialakított taktikánk a versenyen kamatozik majd, és Imolához hasonlóan én leszek az, aki a legelőkelőbb helyen tudja befejezni a versenyt a Minardi és a Jordan pilóták közül.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.07.

Baumgartner és Schumacher doppingvizsgálaton

Meglehetősen sok problémával kellett megküzdenie Baumgartner Zsoltnak a Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésein.

A magyar pilóta 1:20.313-as idővel a 23. helyen végzett. Baumgartnernek a nap folyamán elsősorban a megfelelő gumikeverék kiválasztásával, illetve a fékrendszer hőmérsékletszabályozásával akadtak gondjai, majd a szabadedzések végeztével Michael Schumacherrel együtt doppingvizsgálatra rendelték.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- A mai nap a gumikról szólt, és vélhetően ez az egész hétvégén így lesz. Látható, hogy a csapatokon belül is komoly vita van arról, hogy ki, milyen gumikeverékkel vágjon neki a holnapi időmérő edzésnek, majd azt követően a versenynek. Nálunk a Minardinál sem teljes az összhang, így például Brunival egészen más úton járunk. Természetesen kulisszatitkokat nem árulhatok el, de vélhetően a versenyen majd eldől, hogy melyikünknek lesz igaza. Ma délelőtt a kemény gumikeverékkel próbálkoztam, de nem igazán éreztem sikeresnek az első választást, ráadásul gondjaink voltak a fékekkel, melyek nem úgy melegedtek, ahogy az optimális lett volna. Délutánra ezen a téren javult a helyzet, és a gumiválasztás terén is változtattunk. Azt hiszem most már jó úton járunk, bár az eső bezavarhat. A délutáni szabadedzés végén, amikor új gumival mentem, sajnos szemerkélni kezdett az eső, így sok fontos információt csak a holnap délelőtti edzéseken tudok majd meg. Azt hiszem a korábbi versenyekhez képest ezúttal sokkal nagyobb jelentősége lesz a szombat délelőttnek, ugyanis a fékek optimalizálására akkor jut majd idő. A verseny egyébként vélhetően a gumikról fog szólni, és arról, hogy ki választott jól. Erről személyesen Michael Schumacher biztosított, akivel együtt a második szabadedzést követően doppingvizsgálatra rendeltek. Michaellel szinte kizárólag a gumikról beszélgettünk, lévén a Ferrari és a Minardi egyaránt Bridgestone gumikat használ. Ők is komoly dilemma előtt állnak, de volt egy két érdekes észrevétele, amit azonban természetesen nem hozhatok nyilvánosságra. Nagyon bízom benne, hogy holnap délelőtt nagyot léphetünk majd előre, és utána az időmérésen, illetve a versenyen is beigazolódik, hogy megfelelően sikerült a gumiválasztásunk.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.05.01.

Baumgartner Schumival focizva ünnepelte a csatlakozást

Pénteken késő éjszakába nyúló labdarúgó mérkőzésen vett részt Baumgartner Zsolt Nápolyban, ahol a Formula 1-es pilóták válogatottja az olasz parlamenti képviselőkből összeállított csapat ellen mérkőzött.

Az első magyar Formula 1-es pilóta - immár Michael Schumacher teljes jogú csapattársaként - a hatszoros világbajnoktól kapta meg a külön neki feliratozott és számozott mezt. Az Irakban elesett olasz katonák családtagjainak megsegítésére rendezett jótékonysági találkozón a Formula 1-es csapat 5-0-ra győzött. Baumgartner Zsolt kezdőként lépett pályára és 70 percet játszott.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Nem mindennapi élményben volt részem, hiszen még soha nem fociztam 30 ezer ember előtt. Hihetetlen, hogy Olaszországban mennyire szeretik a futballt és a Formula 1-et. A mérkőzést csak késéssel lehetett elkezdeni, mert a rendezők nem tudták "megtisztítani ' a játékteret az autogramvadászoktól, és a fotósoktól, Michael Schumachernek szinte menekülnie kellett. A meccs jótékony célokat szolgált, így természetes volt, hogy a csapatkapitány, Michael Schumacher első invitálására azonnal igent mondtam, és vállaltam, hogy Nápolyba utazok. Michael még Imolában vetette fel mindezt, és jelezte, hogy mostanra elkészül az állandó mezem is. Az öltözőben a meccs előtt tőle kaptam meg a 27-es számmal és Baumgartner felirattal ellátott fekete-fehér kockás dresszt. A meccsen belső középpályást játszottam egykori kedvencem Ricardo Patrese mellett. A legutóbbi találkozón, a Senna emlékmeccsen a brazilok ellen sokkal könnyebb dolgunk volt, mert ők szépen játszottak és nem vették annyira komolyan a dolgot, ellentétben a most velünk szemben álló olasz politikusokkal. Elég sok volt a szabálytalanság, és nagy az iram. Sokszor az idősebbek helyett is nekem kellett futnom, gyakran kellett kisegítenem épp Patreset például a kapunk előtt. Egy alkalommal még gólt is szerezhettem volna, de sajnos a 16-oson belül hátulról lerántottak. A meccs egyébként remek hangulatú volt, a 30 ezer néző végig lelkesen szurkolt. A mi csapatunkban Michael Schumacheren és rajtam kívül jobbára egykori és jelenlegi olasz pilóták vettek részt, így Fisichella, Patrese, Bruni, de játszott a Ferrari csapat fejének, Montezemolo úrnak a fia is. A meccs után olasz újságírók részéről szóba került hazánk EU - csatlakozásának a kérdése is. Mindannyian nagyon kedvesek és figyelmesek voltak, hiszen többen is gratulálva említették meg, hogy a lefújás után alig egy órával Magyarország is az EU tagja lett. Nagyon büszke voltam arra, hogy ismét egy ilyen jótékonysági rendezvényen képviselhettem Magyarországot ilyen kiváló sportemberek társaságában, de nem elégszem meg ennyivel. Egy különös tervet dédelgetek ennek kapcsán, amit egyelőre még nem szeretnék nyilvánosságra hozni, de bízom benne, hogy sikerül megvalósítanom.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.25.

Baumgartner 15. lett a San Marino Nagydíjon

A Minardi rendkívül elégedett a magyar pilóta teljesítményével.

A kezdeti nehézségek ellenére Baumgartner Zsolt az év eddigi legjobb eredményét elérve a 15. helyen zárta a San Marino Nagydíjat. A magyar Formula 1-es pilóta az edzéseken történ kicsúszások után a tartalék autóval is be tudta fejezni az idény negyedik futamát. Teljesítményével rendkívül elégedettek a Minardi F1 Team vezetői, hiszen a versenyen több hátráltató tényezőt is sikerült kiegyenlítenie. Baumgartner a korábbi fejlesztésű, 10%-al kevesebb leszorító erőt produkáló aerodinamikai csomaggal felszerelt autóval is gyorsabb volt olasz csapattársánál, Bruni-nál, aki később műszaki hiba miatt kiállni kényszerült hazai versenyén.

A Minardi mérnökei meglepetéssel fogadták azokat a köridőket, melyeket Baumgarner elért, hiszen a Brunira beállított tartalékautóval ezeknél jóval lassabb körökkel is elégedettek lettek volna. Mint elmondták, nagyon fontosnak tartják azt is, hogy magyar pilótájuk a futam során egyetlen alkalommal sem hibázott még abban a sikánban sem, ahol korábban kétszer is megpördült a hétvégi edzéseken.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Örülök, hogy sikerült behoznom a célba a Minardi tartalék autóját, hiszen ez a hétvége nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna. A start után nem volt könnyű a pályán a tartani a Minardi Cosworth-ot, mert éjszaka hatalmas vihar volt, ami kicsit átalakította a tapadási feltételeket. Ráadásul a taktika szerint az én autóm volt a nehezebb, hiszen Brunihoz képest most is nekem tankoltak több üzemanyagot a Minardiba. Amikor végül úrrá lettem a nekem kicsit szokatlan beállítású harmadik autó kiegyensúlyozásán, akkor fel tudtam venni a ritmust és a mérnökeim elmondása szerint a tervezettnél gyorsabb köridőket teljesítettem. Örülök, hogy a pálya kritikus, harmadik szektorában egyszer sem hibáztam a versenyen, végig koncentrált voltam és a bokszkiállásaim is jól sikerültek. Sajnos a biztonsági övrendszer ezen a versenyen is lelazult, így meglehetősen elfáradtam, ennek ellenére az utolsó körben még sikerült minden korábbi időmet megjavítanom úgy, hogy az összes szektorban gyorsabb voltam mint előtte. Sajnálom Brunit, mert jót versenyeztünk, egyelőre nem tudom mi történt vele. Egy ideig nem sokkal mögöttem autózott, aztán végleg eltűnt és nem láttam többet a visszapillantó tükörben. Úgy tudom elromlott valami a fékrendszerében. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, mert rendkívüli munkát végeztek a hétvégén.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.24.

Baumgartner pluszmunkát adott a szerelőknek

Nem ez a szombati nap lesz a kedvence Baumgartner Zsoltnak és a Minardi F1 Teamnek a San Marino Nagydíj után. A magyar Formula 1-es pilóta a második délelőtti szabadedzésen kicsúszott a pályáról és a Minardi Cosworth-ja alaposan megrongálódott. Pilótánk, leggyorsabb körében, az időmérő edzés szimulációja közben ráhajtott egy rázókőre, megpördült és háttal a gumifalnak csapódott. Az autót sajnos már nem lehetett a rendelkezésre álló rövid idő alatt rendbe hozni, így csak a tartalék Minardival vághatott neki az időmérőnek, amelyen a korábbihoz kísértetiesen hasonló események történtek.

A Minardi pilóta szinte ugyanott pördült ki a rajtsorrendről döntő körében, ahol korábban. Igaz - mint később Baumgartner Zsolt elmondta - ezzel az autóval, előre eldöntötte, hogy kockáztatni fog. A legnagyobb gondot ugyanis a harmadik autónál az okozza, hogy azt még nem látták el az új fejlesztésű aerodinamikai csomaggal, amely kiválóan vizsgázott pénteken, azaz gyorsabb, mint ami jelenleg rendelkezésre áll. A tartalék autó ráadásul ezen a hétvégén csapattársára Gianmaria Brunira volt beállítva, hiszen neki ez a hazai versenye. Baumgartner tehát végül az időmérőn ugyanúgy járt, mint délelőtt többen is, azaz az első, néhány megcsúszással izgalmassá tett kör után a másodikban újra megpördült, de most meg tudta fogni az autót és az nem sérült meg. Zsolt így végül a 18. helyről rajtolhat a nagydíjon. Sajnos a szabályok miatt azonban ezt, szintén csak a tartalék autóval teheti meg, igaz a taktikának megfelelően elképzelhető, hogy a bokszutcából indulva.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Ez a pálya a versenyzőknek a rázókövekről szól és ez rám nézve most különösen találó. Először a második szabadedzés első gyors körében csúsztam ki a pályáról, akkor, amikor épp új gumikkal próbáltuk ki a tervezett üzemanyag súlyával és a versenybeállításokkal való autózást. Az igazság az, hogy túl sokat kockáztattam és ezért történhetett mindez. Kicsit jobban le akartam vágni a sikánt mint általában, és ez megbosszulta magát. Aztán a régi fejlesztésű, korábban Brunira beállított tartalék autóval már úgy gondoltam, hogy annyi hátráltató körülménnyel kell versenyeznem, hogy a csúszáshatáron autóztam végig. Pechemre a szünet miatt kicsit piszkosabb pályán megint megcsúsztam a sikánban, de most sikerült visszajönnöm a pályára. Kár a hibáért, mert a szektoridőim előtte nem voltak rosszak. Sajnálom, de az autóverseny egy ilyen sport. Mindez benne van a pakliban, ahogy mondani szokták. A 18. végéről indulok és megpróbálok majd a futamon versenyben lenni a lassabb autóval is, azaz nem adom fel, mert be akarom fejezni a versenyt. Meglátjuk mire megyünk majd, és hogy zárul ez a hétvége. Mindenesetre köszönök a csapatnak mindent, mert pénteken és szombaton is rengeteg pluszmunkájuk volt az autókkal. Előbb az új aerodinamikai csomagot kellett összeszerelniük, majd a tartalék autót kellett mozgósítaniuk.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.23.

Baumgartner szerint javult a Minardi

Baumgartner Zsolt szerint a bahreini futam óta sokat fejlődött a Minardi. Mindezt Imolában a San Marino-i Nagydíj pénteki szabadedzéseit követően állapította meg a magyar Forma-1-es pilóta.

Zsolt az első szabadedzésen még a régi aerodinamikai csomaggal ment, és akkor időeredménye alaposan elmaradt az élmezőnytől. A második szabadedzésig aztán a Minardi egy alsó légterelő lemezt és egy légbeömlő egységet is kicserélt Zsoltnak, aki aztán minden egyes körében javulni tudott, és az edzés végére 5 másodperc alá tudta csökkenteni a különbséget az élen állókhoz viszonyítva. Zsolt 1:25.760-as ideje alig egy tizeddel marad el a hazai pályán vezető csapattársáétól. A Minardi csapat vezetője Paul Stoddart rendkívül elégedetten nyilatkozott az új aerodinamikai fejlesztésről, melynek segítségével reményei szerint a Minardi közelebb kerülhet a többi csapathoz.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Fárasztó és idegfeszítő napon vagyunk túl, hiszen az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy tudjuk-e használni az új aerodinamikai csomagot. Úgy tűnt, hogy talán csak holnap próbálhatjuk ki, ami nem lett volna a legszerencsésebb. Végül az itt hazai pályán versenyző Bruni már az első szabadedzésen az új aerodinamikai csomagot használva mehetett, míg nekem a második szabadedzésen nyílt erre lehetőségem. Az első edzés idejei így nem voltak igazán mérvadóak, ezért fordulhatott elő, hogy közel 10 másodperc volt az élmezőnyhöz képest a hátrány. A második szabadedzésre szinte egy vadonatúj kocsit kaptam, legalábbis én így éreztem, hiszen tényleg sokat javult az autó az előző futamhoz képest. Új az aerodinamika, újak a fékek, és a felnik is újak az autón. Nagy köszönettel tartozom a csapatnak, a mérnököknek, a szerelőknek, akik a két edzés között gyakorlatilag a fél autót kicserélték. Szerencsére az eredmény sem maradt el, hiszen közel négy másodpercet tudtam javítani. A pálya utolsó szektorával különösen elégedett voltam, hiszen ott rendre jó időt autóztam. A legutolsó körömben sajnos az első szektort elrontottam, és hiába voltam a második és harmadik szektorban gyorsabb, mint Bruni, végül ha csak hajszállal is, azaz alig egy tizeddel, de mögötte végeztem. Sajnálom, hogy az első szektorban vesztettem egy kis időt, mert ha az nincs, akkor 3-4 tizeddel jobb lehetne az időm. A két edzés közti szerelés volt az oka annak is, hogy a második szabadedzésen az egész mezőnyből messze én mentem a legkevesebb kört. Ennek fényében, illetve tudva azt, hogy Bruninak Imola ugyanaz, mint nekem a Hungaroring egyáltalán nem vagyok elkeseredve, sőt kifejezetten bíztatónak értékelem azt, hogy gyakorlatilag azonos időt autóztunk. Holnap biztosan tovább tudunk javulni, és remélem, hogy az időmérőn is látható eredménye lesz ennek.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.22.

Baumgartner a brazilok ellen játszott

Az olaszországi Forliban szerdán este Baumgartner Zsolt is pályára lépett azon a jótékonysági labdarúgó mérkőzésen, melyen a Formula 1-es pilóták válogatottja az 1994-es világbajnokságon győztes brazil csapattal mérkőzött.

A Bolognához közeli városka stadionjában, a Stadio Morganiban 6000 néző gyűlt össze, hogy megnézze a sztárokat és emlékezzen a 10 éve elhunyt Ayrton Sennára. A találkozót a legendás brazil pilóta nevét viselő alapítvány, az Ayrton Senna Foundation szervezte, és a 16 500 eurós jegybevételből szegény sorsú brazil gyerekeken segítenek majd. A mérkőzés kezdőrúgását Senna testvére, Viviane Senna végezte el, és olyan sztárok léptek pályára, mint Tafarell, Aldair, Dunga, Careca, vagy Leonardo. A mérkőzés 5-5-ös döntetlennel zárult, a Forma-1-es csapat legjobbja a két gólt szerző Michael Schumacher volt.

Baumgartner Zsolt a második félidőben lépett pályára és 35 percet töltött a pályán.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Feledhetetlen, felemelő élmény volt pályára lépni egy ilyen találkozón. Rendkívül jó hangulatú volt az esemény, ahol minden a Senna-évforduló jegyében történt. Minden pilóta átérezte, hogy egy nemes ügyről van szó, de tudtuk azt is, hogy a közönség szórakoztatása is a feladatunk. Ezt mondjuk inkább a brazil sztárok tették meg, akik virtuóz dolgokat mutattak. Én a második félidőben játszottam a középpálya bal oldalán, ahol meglehetősen sok akció futott mivel a balszélsőnk Michael Schumacher volt. Az 5-5-ös döntetlen persze csalóka, hiszen a számunkra kedvező eredményhez az is hozzájárult, hogy a második félidőre kicsit átalakultak a csapatok, és átállt hozzánk három brazil világbajnok, míg a brazil csapatot a brazil F1-es pilóták "gyengítették" meg némileg. Boldog vagyok, hogy Magyarországot képviselhettem ezen a találkozón, és a világválogatott összeállításakor elhangzott az is, hogy magyar résztvevője is van a meccsnek. Ezúttal a 23-as mez jutott nekem, amit örömmel viseltem, hiszen David Beckham mezszáma nem olyan rossz ómen. A meccsen egyébként jó barátom, Tököli Attila góllövőcipőjében léptem pályára, amit direkt erre az alkalomra kaptam tőle.

Helyzetkép Imola előtt, Baumgartner Zsolt nyilatkozata:

- Imola hazai pálya lesz a Minardinak, így a csapat a szokásosnál is elszántabban készül. Az elmúlt hetekben egy szélcsatornás teszten 500 kisebb változtatás hatásait vizsgálták a mérnökök. Úgy néz ki, hogy ezek közül néhányat már most végrehajtanak így részben megújul az autó a mostani versenyre, de igazán mélyreható változás csak a Spanyol Nagydíjra várható, amikor talán már külsőleg is megújul egy kicsit a Minardi. A mostani versenyen reményeink szerint nagyon jó gumikat használhatunk, hiszen a Bridgestone számára is fontos az, hogy a Ferrari mellett mi is hazai pályán indulunk. Csapattársam Bruni mindenképpen az érdeklődés kereszttüzében lesz, hiszen neki ez a verseny jelenti azt, amit nekem a mogyoródi, így minden segítséget igyekszem majd megadni neki, ami természetes is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bahreini versenyhez hasonlóan ne szeretnék ezúttal is gyorsabb köröket teljesíteni nála. Számomra megtiszteltetés, hogy az angol ITV engem kért meg a pálya bemutatására, és az egykori kiváló pilóta, Martin Brundle lesz a riporter azon a televíziós felvételen, amit a pályabejáráskor rögzítenek. Szeretem az imolia versenyt, hiszen érdekes, és kellően gyors is a pálya. Bízom benne, hogy a szabadedzéseken és az időmérésen is megfelelő lesz az autó, vasárnap pedig az idei legjobb versenyemet futom majd.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.05.

Újabb pletyka és cáfolat

A külföldi, majd a honi sajtóban is több találgatás jelent meg az elmúlt hetekben Baumgartner Zsolt jövőjével kapcsolatosan. Több sajtóorgánum is tudni véli, hogy Zsolt az április végén esedékes San Marino Grand Prix után kénytelen lesz elhagyni a csapatot, mivel a belga főszponzor, a Wilux egy belga pilótát látna szívesen az egyik Minardiban. A német Sport Bild úgy értesült, hogy a kiszemelt az a Bas Leinders lenne, aki tesztpilótaként Zsolt csapattársa a Minardinál.

A sajtóértesülésekkel ellentétben a Baumgartner Team a Minardi csapattal között szerződés minden részletét pontosan betartotta, így nincs szó fizetési késedelemről. A Minardival kötött megállapodás lehetővé teszi a Baumgartner menedzsment számára, hogy a szükséges támogatási összegeket részletekben utalja át a Forma-1-es csapat részére. Az év során több fizetési határidő is van, és a menedzsment folyamatosan azon dolgozik, hogy valamennyi tartható legyen. A napokban egyébként megalakul egy részvénytársaság mely hasznosítani kívánja a Baumgartner Zsolt Formula 1-es versenyzésével kapcsolatos rendkívül értékes kereskedelmi jogokat, illetve végrehajtani azt az üzleti modellt mely a magyar pilóta tartós F-1-es szereplésnek lehetőségét biztosíthatja.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.04.

Baumgartner motorhiba miatt feladta a Bahreini Nagydíjat

Nem volt szerencsés a mostani hétvége Baumgartner Zsolt számára, mivel az első magyar Forma-1-es versenyző a 47. körben motorhiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

Zsolt autóján a szombati időmérő edzést követően motorcserét hajtott végre a Minardi csapat, így a szabályok értelmében az utolsó helyről kellett rajtolnia. A 3. bokszkiállást követően, a gumicsere ellenére előbb folyamatosan lassult Zsolt autója, majd füstölni kezdett és így kénytelen volt feladni a versenyt.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Meglehetősen szerencsétlenül kezdődött a verseny, hiszen csapattársam, Gianmaria Bruni autója a felvezetőkör előtt nem indult be, így ő kénytelen volt a bokszutcából a mezőny után eredni. Az én autómmal is felmerültek ugyanezek a problémák a rajtrácson, de egy elektronikai újraindítással meg tudtam a gondot oldani, és a ki-bekapcsolást követően el tudtam indulni. A verseny elején aztán a bosszantó közjáték ellenére nem volt semmi gondom, amit jól jelzett, hogy megfelelő köridőket tudtam menni. A verseny első felében voltak olyan körök, amikor végig partiban voltam a Jordan autóival, és Gimmihez képest is rendre jobbak voltak a köreim. Sokkal jobban viselkedett az autó, mint a korábbi versenyeken, jó ritmusban tudtam versenyezni, úgyhogy nagyon bíztam abban, hogy képes leszek befejezni a futamot. A gondok a harmadik kerékcserét követően kezdődtek, amikor egyszerre érthetetlenül gyengülni kezdett az autó. Éreztem, hogy lassulok, de reménykedtem, hogy elvergődhetek a célig, ám a motorból feltörő füstöt észlelve be kellett látnom, hogy nincs értelme a további erőlködésnek.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.03.

Baumgartner jobb versenyben bízik

Baumgartner Zsolt számára nem úgy sikerült a Behreini Nagydíj időmérő edzése, mint az a pénteki remeklését követően ő maga is remélte.

Az első magyar Forma-1-es versenyző elmaradt pénteki legjobb idejétől, és így a 18. helyről rajtolhat majd vasárnap.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Őszintén szólva jobb eredményre számítottam. Amilyen jól sikerült a pénteki nap, olyan rossz volt a mai. Sajnos a gondok már a délelőtti szabadedzéseken elkezdődtek, ahol egyáltalán nem tudtam új gumival menni. A második szabadedzésen az első gyors kanyarban hibáztam és kipördült az autó, ami miatt be kellett fejeznem az edzést. Sajnos így elszalasztottam jó néhány kört, és ez nagyon hiányzott, hiszen nem volt tapasztalatom az új gumikat illetően, nem nagyon éreztem, hogy meddig mehetek el. Vitathatatlanul bennem volt a hiba, ezért az időmérőn is óvatosabb voltam, mivel nem akartam "eldobni" az autót. Részben ebből adódott, hogy jócskán elmaradtam a pénteki időmtől és attól, amit vártam magamtól. A pálya második szektorában két kanyart is elrontottam, és az egész körben nem találtam a ritmust. Kár érte, mert pénteken mindkét szabadedzés jól sikerült, de most már kár keseregni. Remélem, hogy a holnapi napra ismét változik majd a kép, és amilyen rosszul alakultak ma a dolgok, olyan jól fognak majd vasárnap. A pálya sokat javult, de csak az ideális íven, ami azt jelenti, hogy az egyéb részeken rengeteg koszt szednek össze a gumik, és nagyon lassulnak az autók. Ez a mezőny hátsó részében lévő versenyzőknek nem túl bíztató, hiszen a lekörözéseknél rendre le kell majd térnünk az ideális ívről, ami a kicsúszás veszélyét is magában hordja, de azt is, hogy a gumik sokkal gyorsabban elhasználódnak majd, mint az egyébként indokolt lenne.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.02.

Baumgartner remekül kezdett Bahreinben

Baumgartner Zsolt számára jól kezdődött a Bahreini Nagydíj hétvégéje, hiszen az első magyar Forma-1-es pilóta mindkét szabadedzésen jobbnak bizonyult csapattársánál, Gianmaria Bruninál, ráadásul délelőtt és délután is maga mögé tudta utasítani a Jaguar csapat tesztpilótáját Wirdheimet.

Zsolt teljesítményének értékét növeli, hogy a második szabadedzésen ő tudta a legkevesebb kört megtenni azon pilóták közül, akik nem kényszerültek az edzés feladására. A szabadedzéseken kiderült, hogy Bahreinben a homok mellett a gumikkal lesz a legtöbb gond, hiszen a versenyzők sorra szenvedték el a defekteket, és úgy tűnik a mezőny sokkal tömörebb lesz, mint a korábbi két versenyen. A Minardi csapat például Baumgartner remeklése révén alig két másodpercre van Michael Schumachertől és a Ferraritól.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Baumgartner Zsolt:- Természetesen nagyon boldog vagyok, de nem szeretnék elkiabálni semmit, úgyhogy annyit mondanék, hogy a jelek szerint jó úton járunk. Az örömmel tölt el, hogy délelőtt és délután is én voltam a leggyorsabb Minardi pilóta. Délelőtt a szokásoknak megfelelően óvatosak voltunk a pályán, de elég hamar elkaptam a ritmust, és azt mondhatom, hogy a gyors beállításokat követően már élveztem a pálya vonalvezetését. Kellemes, helyenként technikás ez a ring itt a sivatag közepén, de rengeteg munkát ad minden csapatnak, méghozzá elsősorban a gumik hihetetlen mértékű kopása miatt. Sorozatban fordulnak elő a defektek, ami miatt igencsak veszélyes lesz ez a hétvége. Szerencsére mi eddig megúsztuk defekt nélkül, de a gumik borzalmas látványt nyújtanak, mivel a pálya felső rétege folyamatosan kopik, és ráragad a futófelületre, így azok pillanatok alatt elhasználódnak. Az autómat ezúttal sem könnyű a pályán tartani, nagyon sokat csúszkálok, és különösen a kanyarok utáni kigyorsításoknál van sok gondunk Brunival. A mérnökökre és a szerelőkre heroikus munka vár az elkövetkező 24 órában, hogy a vasárnapi futamon versenyképesebbek legyünk, mint voltunk Malajziában.

Délelőtt viszonylag hamar megtaláltuk a beállításokat, délutánra viszont sokat gyorsult az egész mezőny, és sorra mentek egyre jobb köröket a csapatok. Számomra meglehetősen idegfeszítő volt a délutáni szabadedzés, mivel sokáig állítgattuk az autót, és sokat voltam a bokszban. Az utolsó öt percre tudtam aztán kimenni a számomra tökéletesnek tűnő beállítással, és vigyáznom kellett, hogy ne hibázzam el a gyors körömet. Szerencsére nem volt gondom, így egy csapásra nagyot léptem előre, több mint két másodpercet javítottam, és magam mögé tudtam utasítani Brunit, illetve Wirdheimet is.

Az nagyon érdekes, hogy miért ilyen tömör a mezőny, és miért van az, hogy a korábbi jelentős különbségekkel ellentétben ezúttal alig 2 másodpercre vagyok például Schumachertől. Leginkább azért vannak közelebb a csapatok, mert senkinek sincs több éves tapasztalata, de ahogy múlik az idő, úgy fog beállni a szokott különbség. A motorok közti erőfölény sajnos így is dominál, így nekünk csak az lehet a célunk, hogy esetleg megszorongassuk a Jordant, vagy a gyengébbik Jaguárt.

Persze reálisnak kell maradnunk és a saját céljainkért kell dolgoznunk, ami most is az lesz, mint Malajziában, azaz célba juttatni az autót. Sikerélménynek viszont nem volt mindennapi az, ami ma történt, és ez erőt kell adjon a hétvége hátralévő részéhez.

2004 Bahrein Grand Prix - 2. szabadedzés

1. Rubens Barrichello Ferrari 1:31.450
2. Juan Pablo Montoya Williams-BMW 1:31.451
3. Anthony Davidson BAR-Honda 1:31.488
4. Michael Schumacher Ferrari 1:31.732
5. Christian Klien Jaguar-Cosworth 1:31.789
6. Ralf Schumacher Williams-BMW 1:31.842
7. Jenson Button BAR-Honda 1:31.879
8. Mark Webber Jaguar-Cosworth 1:32.041
9. Fernando Alonso Renault 1:32.234
10. Ricardo Zonta Toyota 1:32.335
11. David Coulthard McLaren-Mercedes 1:32.495
12. Takuma Sato BAR-Honda 1:32.680
13. Giorgio Pantano Jordan-Ford 1:32.708
14. Cristiano da Matta Toyota 1:32.761
15. Felipe Massa Sauber-Petronas 1:33.031
16. Olivier Panis Toyota 1:33.049
17. Giancarlo Fisichella Sauber-Petronas 1:33.061
18. Jarno Trulli Renault 1:33.437
19. Timo Glock Jordan-Ford 1:33.695
20. Baumgartner Zsolt Minardi-Cosworth 1:34.054
21. Bjorn Wirdheim Jaguar-Cosworth 1:34.317
22. Gianmaria Bruni Minardi-Cosworth 1:34.791
23. Bas Leinders Minardi-Cosworth 1:36.248
24. Nick Heidfeld Jordan-Ford 1:40.573
25. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes nincs mért kör

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.04.01.

Baumgartner már Bahreinben

Megérkezett az idei harmadik világbajnoki futam színhelyére Baumgartner Zsolt. A Minardi Cosworth magyar pilótája Olaszoországból repült Sakhirba a verseny színhelyére.

Zsolt a sivatag közepén épített versenypályától 45 percnyire fekvő szállodában lakik, és az eddig általa tapasztaltak szerint valóban rendkívüli, és semmi máshoz nem hasonlítható futamra van kilátás.

Pazar vendéglátás és rendkívüli biztonság

- Alig 24 órája vagyok csak Bahreinben, de máris biztos vagyok abban, hogy nem mindennapi élmények várnak majd ránk, hiszen itt minden más, mint a világ többi részén. A megérkezésünkkor rendkívül kedvesen fogadtak bennünket a reptéren, és azóta is nagyon előzékenyek a vendéglátók, de lépten nyomon tapasztalni a rendkívüli biztonsági készülődést. Mi pilóták sem hagyhatjuk el egyébként a pályát anélkül, hogy nem tájékoztatnánk erről a csapatvezetőket. Ezt már korábban levélben jelezte Bruninak és nekem a csapat, de ezzel úgy tudom a többi pilóta is így van. A Williams-BMW-nél legalábbis biztosan ugyanez a helyzet, azt hallottam. Egyedül a bokszutcában nincsenek egyébként rendőrök és katonák, azon kívül mindenhol nyüzsögnek a biztonságért dolgozó emberek.

Homok a szélben...

- Az időjárás sokkal kellemesebb, mint Malajziában volt, Ugyan itt is 30 Celsius körüli a hőmérséklet, de az állandóan lengedező szél miatt alig 20 foknak érzi az ember. A szél ezen a téren tehát enyhülést hoz, de a versenyen lesz vele gondunk bőven, mivel viszi a levegőben a homokot. Amikor autóztunk ki a pályára, amerre csak a szem ellátott barna volt a levegő, a szél által felkapott homok miatt.

Lenyűgöző a pálya

A versenypálya egyszerűen lenyűgöző. Eddig hasonló létesítményt még nem láttam. A hatalmas méretek, és a csodálatos építészeti megoldások a jellemzőek. Hihetetlen európai szemmel, hogy a semmi közepén épült egy meseszép pálya. A bokszok sokkal tágasabbak, mint bárhol máshol, és ez nagy könnyebbség a szerelőknek, mérnököknek, de nekünk pilótáknak is, mert kényelmesebben dolgozhatunk. A bokszutca is sokkal szélesebb, mint máshol, olyan, mintha mondjuk a Váci utcában sétálgatna az ember. A pályát már végigjártam a mérnökökkel. Azt hiszem a nézőknek remek szórakozás lesz a futam, hiszen a maláj létesítményhez hasonlóan itt is úgy alakították ki a főlelátót, hogy onnan a pálya jelentős része látható. Arról, hogy a versenyzőknek mit hoz a több mint 5 kilométeres pálya egyelőre csak jósolni lehet. Négy hosszabb egyenes rész is van benne, ahol csúcssebességgel autózunk majd, de van egy jelentős szakasz, ami tele van kanyarokkal. Azt hiszem most mindenkit a homok izgat legjobban. A mérnökök és a szerelők az elkövetkező három napban bizonyosan vért fognak izzadni, aztán majd ugyanezt tesszük mi is vasárnap délután, de az addig hátralévő szabadedzések, és időmérők sem tűnnek gyerekjátéknak. A Minardit köztudottan egyébként is kicsit nehezebb kezelni, mint a többi autót, és most ugye jön a homok is. Szóval lesz dolgunk bőven...

Alkoholmentes lesz a Nagydíj

A körítést illetően egyelőre keveset tudunk, de az biztos, hogy a megszokott procedúra a helyi szokások és vallási előírások miatt változni fog. Nem csupán a verseny kezdési időpontja lesz szokatlan, de a rajt előtti ceremóniák, és az eredményhirdetés is. A rajtrácson állítólag ezúttal nem lesznek jelen a hostess lányok, vagy legalábbis nem olyan lenge öltözetben, mint az más versenyeken megszokott. A futam végén az első három helyezettnek pedig - ahogy otthon hívják - Kölyök-pezsgőt, azaz alkoholmentes italt adnak majd át, mivel itt nem szokás szeszes italt inni, és ezt tiszteletben tartja a Formula 1.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.21.

Baumgartner 16. helyen ért célba

Sikeresen teljesítette a Malajziai Nagydíjat Baumgartner Zsolt, aki a Wilux-Minardi autójával indulva a 16. helyen ért célba Sepangban.

Az első magyar Forma-1-es versenyző ezzel pályafutása második sikeres versenyét teljesítette, hiszen a tavalyi Monzában elért 11. helyezését követően ezúttal a világbajnokság legkíméletlenebbnek tartott pályáján, Sepangban is célba ért.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Iszonyatosan elfáradtam, hiszen a szélsőséges időjárási körülmények mellett ezúttal az autó is szélsőségesen viselkedett. A csapatnál mindenki örül annak, hogy mindkét Minardi célba ért, hiszen ezzel a Bahreinben rendezendő nagydíj időmérő edzését tettük egyszerűbbé magunknak. A csapatnál tehát elégedetten értékelik a versenyt, de én ugyanezt nem mondhatom el magamról. Az ugyan nagyon sokat jelent, hogy célba értem, és egy teljes versenyen át szokhattam az autót, de titkon ennél sokkal jobb versenyben reménykedtem. Az időmérésen nagyon jól eltaláltuk az autó beállítását, de a versenyen végig szinte szenvedtem. A rajtom annak ellenére jól sikerült, hogy Fernando Alonso parádés kezdése hátul alaposan megbolygatta a sort, és akik menekültek Alonso elől, azok elfoglalták a pálya két szélét. Ezzel együtt jobb volt a rajtom, mint Melbourne-ben, de hiába kerültem a csapattársam, Bruni elé, a második körben hibáztam egyet és vissza tudott előzni. Az autó a gyors kanyarokban végig csúszkált, és állandó küzdelmet jelentett a pályán tartani. A második bokszkiállás során a csapat úgy döntött, hogy a vezetőszárnyat le is cserélik, de ez sem segített sokat. Közben még egyéb kisebb nehézségeim is akadtak, a biztonsági övem például lelazult, szóval tényleg minden apróság nehezítette a dolgomat. Tudtam, hogy Sepangban kemény próbának leszek kitéve, de az óriási hőség és a fullasztó páratartalom mellett az instabil autó egy kicsit sok volt. Összességében azonban osztom a csapat véleményét, miszerint előreléptünk, hiszen a melbourne-i versennyel ellentétben ezúttal mindkét autónk célba ért, és ez tényleg bíztató a jövőre nézve. Az eredeti reményünk az volt, hogy az európai versenyekre utolérjük magunkat, azaz az idény előtt kiesett teszteléseket a versenyek során pótolni tudjuk. Számomra borzasztó fontos volt, hogy ma végig tudtam menni a versenyen, hiszen így több mint 300 kilométert tölthettem el az autóban, ami rengeteg tapasztalatot jelent. Bízom benne, hogy április elején Bahreinben már hasznosítani is tudom majd ezeket a tapasztalatokat, és egy újabb lépést tehetek előre.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.20.

Zsolt 17. lett az időmérőn

Baumgartner Zsolt a 17. helyről vághat neki vasárnap a Malajziai Nagydíjnak, miután a magyar idő szerint szombaton reggel megtartott időmérő edzésen a 9. sorral járó pozíciót szerezte meg. Az első magyar Forma-1-es versenyző a pénteki szabadedzéshez hasonlóan, ezúttal is jobb időt tudott menni, mint a Jordan-nel versenyző Giorgio Pantano, ráadásul az edzésen hibázó Alonso és Sato is a rosszabb pozícióból rajtol majd nála vasárnap.

Az időmérő edzés első szakaszában Zsolt ideje a vártnál gyengébb volt, de a rendelkezésre álló rövid idő alatt a csapat változtatni tudott bizonyos beállításokon, és ennek a rajtsorrendet eldöntő körre már jelentkezett is az eredménye, hiszen Zsolt autója stabilabbnak bizonyult. A magyar versenyző a pálya záró szakaszán ugyan hibázott, de így is több mint fél másodpercet vert Giorgio Pantanora. Később egyébként Fernando Alonso ugyanabban a kanyarban követett el egy hibát ahol Zsolt, és a spanyol pilóta nem is tudta autóját a pályán tartani. Zsolt a 17. hellyel elégedett, de az időeredmény kapcsán sajnálja a hiba miatt elveszített időt, ugyanakkor úgy véli, hogy a holnapi rajtnál óvatosnak és körültekintőnek kell lennie, mivel óriási tülekedés várható a környezetében Alonso és Sato miatt.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Felemás érzéseim vannak. Annak nagyon örülök, hogy Pantanot ezen a hétvégén nem először sikerült magam mögé utasítani, ráadásul a legjobbkor. A Minardit értelemszerűen a Jordannel lehet leginkább összehasonlítani, és úgy hiszem, hogy jó úton járunk. Nagyon szervezetten, és lelkesen dolgozik a csapatunk, és ennek az év során meg kell legyen az eredménye. Az idő nekünk dolgozik, és biztosak vagyunk abban, hogy lépésről, lépésre érhetünk egyre közelebb a Jordan autóihoz. A mai egy újabb nagy, és bíztató lépés volt, hiszen elértük, hogy nem csak a szabadedzésen, de a ténylegesen tétre menő időmérőn is az egyik Jordan előtt végzett mindkét Minardi. Az első körben meglehetősen instabil volt az autóm, sokszor komoly gondot okozott, hogy a pályán tartsam, ezért a rendelkezésünkre álló 4 perces szünetben változtattunk az első szárnybeállításon, ami szerencsére jó döntésnek bizonyult. A kvalifikációs körben a pálya első két szakaszán, és különösen a második szekcióban minden rendben ment, de a 9. kanyar után sajnos két helyen is hibáztam.

A rendkívüli melegben a gumik tapadása szinte méterről méterre romlik, és ez az oka annak, hogy a pálya végén, a legtechnikásabb kanyarban szinte a mezőny minden tagjának gondja volt. A visszaváltás, fékezés és kanyarodás egyidejű véghezvitele közben a gyengébb autók hátulja rendre megmozdul, és látható volt, hogy ezzel a gonddal többünknek meg kellett birkóznia. Örülök, annak, hogy a hiba ellenére pályán tudtam maradni, hiszen ez a nálam rutinosabb versenyzőknek sem mindig sikerült ma. A pályának ezen a részén biztosan vasárnap is lesz gondja a mezőnynek, de hiszek abban, hogy sikerül a versenyen minden körben hibátlanul megoldani majd a feladatot.

Vasárnap a 17. helyről indulok majd tehát, mögöttem lesz Pantano, Szato valamint Alonso is.

A rajtnál ez a trió semmiképp sem megnyugtató, hiszen Pantano már a Forma 3000-ben is képes volt bárkinek a "hátára mászni" függetlenül attól, hogy balesetet okoz, vagy sem. Nyilván most még ingerült is, hiszen a Minardiktól kikapni nem lehet jó érzés. Giorgoval egyébként kifejezetten baráti viszonyban vagyunk, de sok jót nem várok tőle ebben a helyzetben. Sato köztudottan kamikaze, míg Alonso akkor is bevállalós, ha van vesztenivalója, ezúttal pedig erről szó sem lesz az ő esetében. Nagyon észnél kell tehát majd lennem a rajtnál. Az biztos, hogy nem akarom a start miatt feláldozni a versenyt, hiszen ebben az iszonyú forróságban, a gumik ilyen mértékű és ennyire rohamos elhasználódása mellett egy megbízható versenyzéssel esetleg előkelő helyen lehet célba érni.

Szóval a rajt minél jobb pozícióban történő túlélése az első feladat, aztán pedig az, hogy kihozzam az autóból a legtöbbet, és lehetőség szerint végig versenyben legyek. Nagyon bízom abban, hogy a tavalyi, Imolában mutatott versenyzést tudom majd megismételni itt Sepangban.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.19.

Baumgartner: Sepangban jó úton járunk

Baumgartner Zsolt a Malajziai Nagydíj pénteki szabadedzéseit követően a 22. helyen áll, miután megelőzött két Jordan-pilótát. Az első magyar Formula 1-es versenyző különösen a második szabadedzésen tapasztaltakkal volt elégedett, és elsősorban annak örült, hogy a Minardi beállításait a vártnál hamarabb sikerült eltalálni, ami jelentős javulást eredményezett az előző évi időeredményekhez képest.

Baumgartner szabadedzésen elért leggyorsabb köre több mint 2 másodperccel jobb, mint a tavaly szintén Minardival versenyző Jos Verstappen 2003-as időmérő edzésen elért eredménye. Zsolt számára az is öröm, hogy csakúgy, mint Melbourne-ben, ezúttal is a Jordan csapat közelében, sőt esetenként előtte is van a Minardi, de úgy véli, hogy ebből egyelőre nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Az első szabadedzésen a várakozásoknak megfelelően jelentősen elmaradtunk a vetélytársaktól, ami annak volt köszönhető, hogy a használt gumikkal mentünk, a motorbeállítások is a kímélő üzemmódban voltak, hiszen a csapat számára az volt a fontos, hogy újonc pilótaként szokjuk a pályát, és ne hibázzunk. Időközben persze gyűjtöttük a technikai paramétereket illetően is a tapasztalatokat, és a mérnökök keresték a megfelelő beállításokat. Ennek, illetve az új gumiknak volt köszönhető az, hogy a második szabadedzésre már ugrásszerűen javultak az eredményeink. Nagyon boldog vagyok, mert úgy tűnik, hogy a vártnál sokkal hamarabb sikerült megtalálnunk a megfelelő beállításokat, és a gumikat illetően is jó úton járunk, így azt hiszem érezhetően, és kimutathatóan versenyképesebb most az autó, mint Melbourne-ben volt. Persze a versenyképességet nem az élmezőnyhöz értem, de ezúttal azért hozzájuk képest is kisebb a különbség, az pedig egészen jó jel, hogy a Jordan csapathoz közel vagyunk. Egyedül Heidfeld van előttünk, míg Pantano és Glock nem tudott elénk kerülni. Azt hiszem a tesztpilótánk Leinders is jól dolgozott, és bár az ő időeredményei még nem az igaziak, az sokat jelentett, hogy az ő autóján is kísérletezhettek a mérnökök, így most sokkal több a tapasztalatunk, mint Ausztráliában volt. A Jordan autóival való összevetéssel ennek ellenére még óvatosan bánnék, hiszen nem ismerjük, hogy mennyire nehéz autóval, és milyen beállításokkal mentek. A két motor közti különbség mindenesetre eddig nem jött ki látványosan, sőt azt is mondhatjuk, hogy nem látszik. A magam teljesítményével csak részben vagyok elégedett, mert a leggyorsabb köröm során a pálya utolsó szakaszán hibáztam egy nagyot, majdnem keresztbe állt az autó. Ha az a hiba nincs, akkor a mérnökök szerint közel egy másodperccel is jobb lehetne a legjobb időm. Ennek ellenére persze nem vagyok elkeseredett, hiszen két Jordant is sikerült magam mögé utasítani, ezen kívül örömteli tény, hogy már a szabadedzésen 2 másodperccel gyorsabb tudtam lenni, mint tavaly ugyanezen a pályán Verstappen. A pályát kezdem megszokni, de a holnapi két szabadedzésen szükség lesz még arra, hogy a kritikus pontokon megtaláljam az optimális határt, hiszen szeretnék az időmérésen mindent kihozni az autóból, amihez pedig arra lesz szükség, hogy a határon, és hibátlanul autózzak.

Sepang - 2. szabadedzés

H. RSZ. Pilóta Csapat Gumi Idő Hátrány Körök
1. RAIKKONEN McLaren Mercedes M 1'34"395 211.397 Km/h 17
2. R.SCHUMACHER Williams BMW M 1'34"693 + 0'00"298 24
3. WEBBER Jaguar Cosworth M 1'35"054 + 0'00"659 20
4. M.SCHUMACHER Ferrari B 1'35"094 + 0'00"699 22
5. MONTOYA Williams BMW M 1'35"100 + 0'00"705 23
6. TRULLI Renault M 1'35"115 + 0'00"720 20
7. MASSA Sauber Petronas B 1'35"288 + 0'00"893 21
8. ALONSO Renault M 1'35"300 + 0'00"905 20
9. COULTHARD McLaren Mercedes M 1'35"301 + 0'00"906 13
10. BARRICHELLO Ferrari B 1'35"373 + 0'00"978 19
11. BUTTON BAR Honda M 1'35"407 + 0'01"012 19
12. PANIS Toyota M 1'35"524 + 0'01"129 19
13. ZONTA Toyota M 1'35"850 + 0'01"455 27
14. KLIEN Jaguar Cosworth M 1'35"996 + 0'01"601 19
15. SATO BAR Honda M 1'36"292 + 0'01"897 6
16. FISICHELLA Sauber Petronas B 1'36"353 + 0'01"958 28
17. DAVIDSON BAR Honda M 1'36"708 + 0'02"313 5
18. WIRDHEIM Jaguar Cosworth M 1'36"883 + 0'02"488 21
19. DA MATTA Toyota M 1'36"907 + 0'02"512 7
20. HEIDFELD Jordan Ford B 1'37"725 + 0'03"330 19
21. BRUNI Minardi Cosworth B 1'37"818 + 0'03"423 19
22. BAUMGARTNER Minardi Cosworth B 1'38"588 + 0'04"193 10
23. GLOCK Jordan Ford B 1'38"796 + 0'04"401 27
24. PANTANO Jordan Ford B 1'39"324 + 0'04"929 16
25. LEINDERS Minardi Cosworth B 1'41"485 + 0'07"090 23

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.17.

Baumgartner Zsolt már a Malajziai Nagydíj színhelyén

Szerdán helyi idő szerint délután három órakor megérkezett a Maláj Nagydíj színhelyére Baumgartner Zsolt. Az első magyar Formula 1-es pilóta az elmúlt napokat akklimatizálódás céljából Kuthing városában töltötte, és repülőgéppel érkezett Kuala Lumpurba. Zsolt már találkozott csapattársával, Gianmaria Brunival, valamint a mérnökökkel, és a szerelőkkel, de a versenyre történő közvetlen felkészülés csak csütörtökön kezdődik majd meg számára a pályabejárással.

Jó hír a Minardi csapatával kapcsolatban, hogy az Ausztrál Nagydíjjal szemben ezúttal már három Minardi körözhet a pénteki edzésnapon, mivel a tesztpilóta Bas Leinders is a birtokában van már az edzéseken történő szerepléshez is elengedhetetlenül szükséges szuperliszensznek.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Verőfényes napsütés, és perzselő meleg fogadott Sepangban, de ez az elmúlt egy hetet követően már nem volt meglepő számomra, mivel a hőmérséklet itt minden nap eléri az átlagosan 33 Celsius fokot. A levegő most száraz, de a meteorológusok szerint a héten többször is várható eső, aminek következménye minden esetben a rendkívül magas páratartalom. Vélhetően a Grand Prix hétvége mindhárom napján szélsőségesen változhat az időjárás, éppen ezért nagyon fontos számunkra, hogy itt Sepangban már a tesztpilótánk is segítségünkre lehet. Leinders a múlt héten Misanoban teljesítette a szuperliszensz elnyeréséhez szükséges kilométereket, így pénteken három autó áll rendelkezésünkre majd ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat az autón, és kiválaszthassuk a legjobb gumikeveréket. A pálya környezete csodálatos, és már alig várom a csütörtököt, amikor a mérnökökkel bejárhatom a kanyarokat, melyeket eddig csak rajzok, illetve a szimulátor révén ismerhetek. A pénteki edzést vélhetően ezúttal is a pálya megismerésére használjuk majd fel Brunival, és arra fogunk elsősorban törekedni, hogy a kritikus részeket jól megtanuljuk a szombati időmérés előtt. Az autó állapotát illetően egyelőre nincsenek bővebb információim, de a mérnökeink szerint az Ausztrál Nagydíj során jelentkező elektronikai hibák ezúttal már kiküszöbölhetőek lesznek.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.07.

Baumgartner motorhiba miatt adta fel az Ausztrál Nagydíjat

Nem sikerült jól az első idei versenye Baumgartner Zsoltnak, miután a 14. körben motorelektronikai hiba miatt kénytelen volt kiállni az Ausztrál Nagydíjon. Zsolt autója már a verseny elején meghibásodott, és egy korai bokszkiállás alatt végrehajtott ellenőrzés során sem tudtak segíteni rajta, így Raikönnen kiesését követően a magyar versenyző volt a második, aki kénytelen volt idő előtt feladni a versenyt.

Nem járt jobban Zsolt csapattársa, Gianmaria Bruni sem, aki szintén nem tudta befejezni a nagydíjat, melyet egyébként Michael Schumacher nyert meg Rubens Barrichello és Fernando Alonso előtt.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Az időmérő edzést követően többre számítottam, de sajnos nem rajtam múlott, hogy nem tudok kellemesebb emlékekkel elutazni Melbourne-ből.

A rajtot követően az első nyolc körben még simán ment minden, aztán kezdődtek a gondok.

A köridőket tekintve nem lehetett okom panaszra, hiszen a mezőny számunkra versenyképes részével tartottam a lépést. A nyolcadik körben aztán elkezdett dadogni a motor, és egyre inkább érezni lehetett, hogy valami komolyabb baj van.

Egy idő után úgy döntöttünk a csapattal, hogy érdemes kimennem a bokszba, hátha tudnak rajtam segíteni. Sajnos ez a próbálkozás nem járt sikerrel, és az autó tovább lassult. Mint kiderült egy motorelektronikai probléma lépett fel. A csapat azt kérte, hogy pár körrel később térjek még vissza a bokszba. Az lett volna a terv, hogy akkor egy viszonylag hosszabb kiállás alatt megpróbálnak valami csodát tenni, de sajnos erre már nem kerülhetett sor, mert nem értem vissza bokszba, az autó egyszerűen megadta magát. Bosszantó, de ez ebben a sportágban benne van.

Tavaly a Hungaroringen ugyanígy állt meg a Jordan alattam, de akkor sem éreztem azt, hogy összedőlt a világ, és most sem így fogom fel a történteket. A Hungaroring után Monzában már végig tudtam menni, és 11. lettem, most is valami hasonló folytatásban bízok.

Egyértelműen látszik, hogy sok munka vár még ránk, hiszen nagyon keveset tudtunk eddig tesztelni, és úgymond, nincs kész az autó. Titkon bízom abban, hogy a következő két versenyre már javulni tudunk, de azt hiszem a számottevő fejlődésre csak az európai versenyeken kerülhet majd sor, mivel egyelőre sok a gondunk. Jelezte ezt Bruni szereplése is, aki az időmérőn is technikai gonddal küszködött, és most hozzám hasonlóan ő is feladta a versenyt. Szegény a verseny alatt hosszú perceket töltött a bokszban, de hiába próbálkoztak javítani az autóján, végül nem sikerült. Nálunk nagyobb csapatok is jártak így, elég csak Raikönnenre, vagy a hazai pályán szintén motorhiba miatt kiálló Webberre utalnom, így tényleg semmi ok a kesergésre, sokkal inkább arra, hogy még többet, és jobban próbáljunk együtt dolgozni a csapattal a jövőbeni a jobb eredményekért. Szeretném a távolból is megköszönni azt a sok jókívánságot, SMS-t, E-mailt, amit Magyarországról kaptam az időmérő edzés után, és a verseny előtt, sőt már a versenyt követően is. Köszönöm mindeninek a bíztatást, ami sok erőt ad. Sajnálom, hogy hajnalban sokan esetleg feleslegesen virrasztottak miattam, remélem a következő versenyen több örömet okozhatok majd az otthoni szurkolóknak.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.06.

Baumgartner Zsolt a 17. helyről indulhat Melbourne-ben

Baumgartner Zsolt - 1:30.681-es idővel - a 17. helyen végzett a Forma-1-es szezon első idei versenyének, az Ausztrál Nagydíjnak a hivatalos időmérő edzésén. Az Albert Parkban szeles, de száraz időben rendezték az új szabályok szerint két külön felvonásból álló időmérő edzést, melyen Zsolt körei közben több magyar zászló is látható volt a pálya szélén.

Az első magyar Forma-1-es versenyző az első időmérő kör végén jöhetett ki a pályára és már a mért kör elején látható volt, hogy nem óvatoskodik, hiszen a célegyenes végén lévő kanyarba meglehetősen gyorsan érkezett és alapos fékezésre, majd egy nehéz manőverre kényszerült. Az autót sikerült a pályán tartania, de az elején elvesztegetett időt később nem tudta behozni, így mindez azt jelentette, hogy a hivatalos időmérést ő kezdhette elsőként.

A Minardi Cosworth csapatnak mindössze 2 perce maradt arra, hogy kereket cseréljen és felkészítse Zsolt autóját a rajtsorrendet eldöntő körre. A hivatalos időmérő edzésen aztán Zsolt precízen vezetve, hibátlan kört ment és időeredménye 3 tizeddel jobb volt, mint csapattársa, Gianmaria Bruni előző köre. A magyar pilóta után a Minardi olasz versenyzője következett volna, de ő váltóproblémák miatt ki sem tudott jönni a boxból, így a Minardi F1 Team az időmérés során csak Baumgartner Zsolt teljesítményére hagyatkozhatott. A későbbiek során Brunihoz hasonlóan járt Olivier Panis is a Toyotával, míg az újonc osztrák Klien hibázott és kicsúszott az egyik kanyarban a Jaguárral.

Baumgartner Zsolt így végül a 17. helyen végzett, azaz 1:30.681-es idejével a 9. sorból vághat neki a vasárnapi versenynek.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Nagyon idegfeszítő órákon vagyok túl, hiszen voltak nehézségeink az időmérés előtt, amit elsősorban a fékeknek köszönhettünk. Az eddigi szabadedzéseken rendre gond volt a fékekkel, ezért komplett fékrendszert cseréltünk, ami izgalmas volt, mivel nem tudtuk pontosan, hogy az időmérésre sikerül -e eltalálni minden beállítást. Az első időmérő során megpróbáltam úgymond határon autózni, arra próbáltam felhasználni a kört, hogy megérezzem, meddig lehet elmenni, hol kell majd visszavenni a tényleges mért kör során. Nos, rögtön a célegyenesben érezhető volt, hogy a fékkel még mindig vannak gondok, de szerencsére sikerült korrigálnom és a pályán maradtam. A köridő ekkortól már nem igazán számított, és csak arra figyeltem, hogy minél biztonságosabban a boxba érjek, hiszen tudtam, hogy újra én következek, és a csapatnak nem nagyon lesz ideje korrigálni az autón. Fejben is rendezni kellett a gondolataimat, hiszen ekkor az volt a feladatom, hogy egy hibátlan, de lehetőleg gyors kört menjek, ami a kvalifikációt segíti. Később az osztrák Klien hibája is mutatta, hogy mindez nem könnyű ilyen helyzetben. Azt hiszem végül sikerült jól megoldanom a feladatot, hiszen a mért köröm 3 tizeddel jobb volt Bruniénál, annak ellenére, hogy ma is egymástól eltérő taktikával autóztunk, és holnap a verseny elején is az én autóm lesz a nehezebb. Azt nagyon sajnáltam, hogy Gimmi váltóproblémák miatt ki sem tudott jönni a mért körre, mert így ő is, és a csapat is elesett egy újabb éles tesztlehetőségtől. A Bruni autójával jelentkező technikai gondok is jelzik, hogy a Minardi még nincs kész. Nagyon keveset teszteltük idén, és még rendkívül sok javítanivaló akad. Most úgy látom, hogy az európai versenyekig legalább eltart majd az az időszak, amíg türelemmel kell lennünk nekünk versenyzőknek, és azoknak is, akik szorítanak értünk, hiszen nyilván nem ez volt az utolsó problémánk. Ugyanakkor az nagyon nagy öröm, hogy a hozzám hasonló taktikával induló Jordan pilótától, Giorgio Pantanotól mindössze 5 tizedre vagyok, azaz a Minardi, a három generációval régebbi motorjával nincs behozhatatlan távolságra a Jordan autóitól. Remélem, hogy mindez a versenyen is látszik majd, sőt talán a mi motorjaink megbízhatóbbak, tartósabbak lesznek, és a vélhetően megterhelő versenyt jobban bírják majd.

A holnapi rajtot illetően azért illik óvatosnak lennem, hiszen egy Toyota és egy Jaguár indul mellőlem és mögülem, ami azt jelenti, hogy alapos lökdösődés közepén találhatom majd magam, de bízom benne, hogy ez ugyanúgy nem jelent majd gondot, mint a tavalyi monzai versenyen, ahol a lökdösődéseket kikerülve jól sikerült a rajtom. A célom továbbra is az, hogy végigmenjek a versenyen. Szeretném azt mondani, hogy a mai nap után kicsit nyugodtabb vagyok, de a Bruni autójával történt technikai malőr azért nem sok nyugalomra ad okot. Ennek ellenére igyekszem pozitívan gondolkozni, örülök, hogy a 17. helyről indulhatok, örülök annak, hogy nincs okom szégyenkezni a velem azonos feltételekkel indulókhoz képest. Boldog vagyok, hogy a legfontosabb mért körben nem hibáztam, és nagyon örülök annak is, hogy a televíziós közvetítések jóvoltából sokan láthatták világszerte a Minardin lévő magyar felségjeleket, és a hazai támogatókat!

Ausztrál Nagydíj - Időmérő edzés

H. RSZ. Pilóta Csapat Gumi Idő Hátrány Körök
1. 1 M.SCHUMACHER Ferrari B 1'24"408 226.173 Km/h 3
2. 2 BARRICHELLO Ferrari B 1'24"482 + 0'00"074 3
3. 3 MONTOYA Williams BMW M 1'24"998 + 0'00"590 3
4. 9 BUTTON BAR Honda M 1'24"998 + 0'00"590 3
5. 8 ALONSO Renault M 1'25"699 + 0'01"291 3
6. 14 WEBBER Jaguar Cosworth M 1'25"805 + 0'01"397 3
7. 10 SATO BAR Honda M 1'25"851 + 0'01"443 3
8. 4 R.SCHUMACHER Williams BMW M 1'25"925 + 0'01"517 3
9. 7 TRULLI Renault M 1'26"290 + 0'01"882 3
10. 6 RAIKKONEN McLaren Mercedes M 1'26"297 + 0'01"889 3
11. 12 MASSA Sauber Petronas B 1'27"065 + 0'02"657 3
12. 5 COULTHARD McLaren Mercedes M 1'27"294 + 0'02"886 3
13. 16 DA MATTA Toyota M 1'27"823 + 0'03"415 3
14. 11 FISICHELLA Sauber Petronas B 1'27"845 + 0'03"437 3
15. 18 HEIDFELD Jordan Ford B 1'28"178 + 0'03"770 3
16. 19 PANTANO Jordan Ford B 1'30"140 + 0'05"732 3
17. 21 BAUMGARTNER Minardi Cosworth B 1'30"681 + 0'06"273 3
18. 20 BRUNI Minardi Cosworth B
19. 15 KLIEN Jaguar Cosworth M
20. 17 PANIS Toyota M

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.05.

Először Brunit, aztán két Jordant is megvert Baumgartner

A szabadedzésekkel magyar idő szerint pénteken kora hajnalban megkezdődött az idei Forma-1-es világbajnoki sorozat első versenye, az Ausztrál Nagydíj. A magyar idő szerint 01.00-kor rajtoló első edzésen Baumgartner Zsolt eleinte a csapattal egyeztetett taktika szerint csak ismerkedett a pályával, és különböző beállításokat gyakorolt. A magyar pilóta többször is visszatért a boxba, hogy újabb módosításokat hajtsanak végre az autón. Az edzés végére aztán Zsolt javaslatainak megfelelően sikerült a mérnököknek és a szerelőknek egy új beállítás találniuk, aminek következtében a magyar pilóta minden egyes körben megjavította korábbi idejét, és az edzés végére megelőzte csapattársát, az olasz Gianmaria Brunit.

Két Jordan is Zsolt mögött

A két órával később esedékes második edzésen Zsolt is és Bruni is tovább tudott javítani időeredményein, és mindketten az 1.30-as határ alá kerültek, ami viszont nem sikerült a Jordanben bemutatkozó Pantanonak, és a szintén a Jordan pilóta Timo Glocknak. Mindez azt jelenti, hogy a második szabadedzésen a Vilux Minardi Cosworth a várakozásoknál jobban szerepelve két Jordan autót is maga mögé utasított, és az élmezőnyhöz képest is csökkenteni tudta a korábban tetemesebbre kalkulált lemaradását.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

Örültem, hogy az első tréningen gyorsabb voltam mint Bruni

Örülök, mert a mai délelőttön egy hatalmas teher alól szabadultam fel, hiszen oly sok kellemetlen, és idegtépő nehézség után végre versenyautóba ülhettem, és megkezdődött mindaz, amiről eddig csak beszéltünk. Az első szabadedzést megelőzően a csapattal még egyszer egyeztettünk, és az volt a kérés felénk, hogy mindketten törekedjünk a biztonságra, nehogy egy buta hiba miatt elvesztegessük az értékes edzésidőt. A csapat kérésének eleget is tettünk és meglehetősen óvatosan kezdtünk, és eleinte tényleg csak szoktuk a pályát. Ekkor az autó beállítása sem volt az igazi, így eléggé le voltunk maradva. Később aztán a sorozatos boxkiállások alkalmával rendre konzultáltunk, több változtatást is végrehajtottak a mérnökök. Nekem különösen a fékkel és a súlyelosztással volt gondom, amin igazából nem is sokat tudtunk javítani, így az majd éjszakára marad, hogy a holnapi időmérésen már jobb legyen.

Az első edzés végére ennek ellenére fokozatosan javultunk, és egyre gyorsabb köröket mentem, aminek következtében végül több mint 3 tizeddel voltam gyorsabb, mint Bruni.

Ennek azért örültem különösen, mert csapattársam sokkal jobban ismeri az autót, hiszen tavaly a Minardi tesztpilótája volt, és nem nagyon gondoltam arra, hogy már az idény első edzésén lehetőségem lesz megelőzni őt.

Megelőztük a két Jordant

Az egy órával később esedékes edzésre már kisütött a nap, melegebb lett, az aszfalt hőmérséklete is emelkedett, de még mindig nagyon piszkos a pálya. Ekkor a csapattal történt megbeszélés alapján úgy döntöttünk, hogy kevesebb kört megyek, mivel az új szabályok miatt figyelnünk kell arra is, hogy egy motorral kell végigmenni a hétvégét. Az edzés elején az előző edzésen érintetlenül hagyott autóval mentem, és ismét javítani tudtam. Később új gumikat tettünk fel, és áttértünk versenybeállításra, de ezzel több gondom is volt. Kicsit csúszkált az autó, és a pálya középső szekciójában kisebb hibákat vétettem, aminek következtében elmaradtam Bruni idejétől. A mérnökök úgy értékelték, hogyha nem hibázok, akkor közel egy másodperccel mehettem volna gyorsabban. A csapat mindenesetre örömmel konstatálta, hogy két Jordant is megelőztünk, ráadásul úgy, hogy Pantano kétszer annyi kört ment, mint én.

Egyre jobban érzem az autót

Öszességében annyit mondhatok, hogy boldog vagyok, mivel jól sikerült a bemutatkozás. Úgy érzem, bár nem könnyű a pálya, de lassan sikerül elsajátítanom. Az első szekcióját már kifejezetten élveztem is néha. Ma este még értékeljük az edzés eredményeit, és igyekszünk olyan beállításokat találni, amivel értékes tizedeket nyerhetünk a holnapi időmérésen. Nagyon remélem, hogy a féken és az autó egyensúlyán is tudunk javítani. Az időmérés ennek ellenére nem lesz könnyű, hiszen mindössze két környi lehetőség lesz mindenkinek a pozícionálásra. Akkor sem leszek elkeseredve, ha esetleg nem úgy sikerül a holnapi nap, mint a mai, mert egyre jobban érzem az autót és a pályát is, és így a versenyt illetően a csapathoz hasonlóan optimista vagyok.

Ausztrál Nagydíj, 1. szabadedzés

1 M.Schumacher Ferrari 1:25,127 4 kör
2. R.Barrichello Ferrari 1:25,361 9 kör
3. J.Trulli Renault 1:27,025 10 kör
4. D.Coulthard McLaren-Mercedes 1:27,264 5 kör
5. F.Alonso Renault 1:27,359 14 kör
6. J.P.Montoya BMW-Williams 1:27,462 12 kör
7. R.Schumacher BMW-Williams 1:27,675 11 kör
8. J.Button BAR-Honda 1:27,867 7 kör
9. A.Davidson BAR-Honda 1:27,921 25 kör
10. M.Webber Jaguar 1:28,089 6 kör
11. R.Zonta Toyota 1:28,118 17 kör
12. K.Räikkönen McLaren-Mercedes 1:28,233 5 kör
13. T.Sato BAR-Honda 1:28,874 6 kör
14. O.Panis Toyota 1:28,955 11 kör
15. G.Fisichella Sauber-Petronas 1:29,120 6 kör
16. C.Da Matta Toyota 1:29,169 12 kör
17. N.Heidfeld Jordan-Ford 1:29,826 11 kör
18. B.Wirdheim Jaguar 1:30,033 23 kör
19. C.Klien Jaguar 1:30,046 7 kör
20. G.Pantano Jordan-Ford 1:30,100 18 kör
21. T.Glock Jordan-Ford 1:31,626 11 kör
22. Baumgartner Zsolt Minardi-Cosworth 1:32,886 14 kör
23. G.Bruni Minardi-Cosworth 1:33,236 8 kör

Ausztrál Nagydíj, 2. szabadedzés

1. M.Schumacher Ferrari 1:24,718 15 kör
2. R.Barrichello Ferrari 1:24,826 22 kör
3. J.Trulli Renault 1:25,757 23 kör
4. J.Button BAR-Honda 1:25,786 15 kör
5. F.Alonso Renault 1:25,853 22 kör
6. R.Schumacher BMW-Williams 1:25,882 26 kör
7. J.P.Montoya BMW-Williams 1:26,206 19 kör
8. D.Coulthard McLaren-Mercedes 1:26,215 17 kör
9. M.Webber Jaguar 1:26,312 17 kör
10. K.Räikkönen McLaren-Mercedes 1:26,579 18 kör
11. Fisichella Sauber-Petronas 1:26,601 27 kör
12. Sato BAR-Honda 1:26,967 14 kör
13. Massa Sauber-Petronas 1:26,969 25 kör
14. R.Zonta Toyota 1:27,165 25 kör
15. A.Davidson BAR-Honda 1:27,516 11 kör
16. O.Panis Toyota 1:27,710 11 kör
17. C.Klien Jaguar 1:27,724 20 kör
18. C.Da Matta Toyota 1:27,807 16 kör
19. N.Heidfeld Jordan-Ford 1:27,826 15
20. B.Wirdheim Jaguar 1:28,781 30 kör
21. G.Bruni Minardi-Cosworth 1:28,991 18 kör
22. Baumgartner Zzsolt Minardi-Cosworth 1:29,708 9 kör
23. G.Pantano Jordan-Ford 1:30,061 18 kör
24. T.Glock Jordan-Ford 1:30,291 4 kör

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.04.

Baumgartner Zsolt - hivatalos sajtóanyag, 2004. március 4., Melbourne

Magyar magánvállalkozások a Forma-1-ben

Túlzás nélkül nevezhető történelminek az Ausztrál Nagydíj magyar szempontból, hiszen először fordul majd elő, hogy magyar magánvállalkozások tűnnek fel szponzorként több versenyautón is. A Baumgartner Támogatói Klub-ba belépő, és 1 millió forint feletti támogatást nyújtó cégek számára ugyanis a Baumgartner Team lehetővé tette, hogy egy-egy versenyen cégük neve szerepeljen a Minardi autóin. Az Ausztrál Nagydíj előtti autóbemutatón már ott lehetett látni A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete mellett három magyar cég nevét is az autókon. A Bányai Bútorok Kft., a CALX Kft., és a Nutrifer Kft. egyaránt legalább 1 millió forint támogatást nyújtott Baumgartner Zsolt versenyeztetéséhez.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Nagyon örülök, hogy ezzel a sajátos megoldással néhány kisebb magyar cég is reklámlehetőséghez jut a Forma-1-ben. Kétségtelen, hogy ez a megoldás nem igazán megszokott a Forma-1- világában, de az is szokatlan, hogy egy olyan kis ország, mint Magyarország versenyzőt delegálhasson az elitkategóriába. A Támogatói Klub természetesen továbbra is nyitott mindenki előtt, és ismereteim szerint a menedzsment további tárgyalásokat folytat tőkeerős szponzorokkal, akik nem csupán abban látnak fantáziát, hogy első magyarként ott lehetek a Forma-1-ben, hanem az is érdekli őket, hogy én vagyok az első kelet-európai pilóta, aki éves szerződést kapott az F-1-ben.

Zsolt Victoria állam kormányzójának fogadásán

Baumgartner Zsolt csütörtökön este Paul Stoddart és Gianmaria Bruni társaságában Victoria állam kormányzójának fogadására volt hivatalos. A fogadáson megjelent a Formula 1 valamennyi befolyásos vezetője, illetve Melbourne társasági életének számos jeles képviselője.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

- Hatalmas méretű fogadás volt, ahol több zenekar is játszott, és jelen volt többek között Bernie Ecclestone, illetve Eddie Jordan is. Mindketten sok siker kívántak a holnapi naphoz, és az egész hétvégéhez. Pénteken reggel , majd délelőtt is várhatóan egy órán keresztül körözhetek az Albert Parkban. A csapattal és a mérnökömmel megbeszéltük, hogy ezúttal az ismerkedés lesz a feladat, és az időeredmények helyett a versenybeállítások megtalálásával, valamint a pálya megismerésével foglalkozom majd, mivel a Minardi számára, és számomra is mindennél fontosabb, hogy az első idei nagydíjon végig versenyben legyen az autó, ne kényszerüljünk feladni a futamot.

Baumgartner is túl a hivatalos fotózáson

Csütörtökön a nyitány előtti utolsó formaság várt valamennyi csapat versenyzőjére, ez pedig a hivatalos fotók elkészítése volt. Az Albert Parkban kijelölt helyszínen egy előzetes időrend szerint kellett megjelennie valamennyi pilótának, akiket aztán a várakozó fotósok hosszú perceken keresztül fényképezhettek. A versenyfelszerelésben és sisakkal a kezükben pózoló versenyzők közül természetesen nem hiányzott Baumgartner Zsolt sem, akire helyi idő szerint nem sokkal 12 óra után került sor.

A Baumgartner Team bemutatkozik

Az Ausztrál Nagydíj előtt egy nappal Baumgartner Zsolt és a Baumgartner Team szeretné nyilvánosságra hozni az első magyar Formula 1-es pilóta versenyeztetésére szerveződött Baumgartner Team tagjait.

Baumgarnter Zsolt	pilóta
Baumgartner Antal	édesapa - a Team tiszteletbeli vezetője 
Frank Tamás	F1 menedzser 
Kövesdi Viktor	kommunikációs menedzser, szóvivő
Pataky Tibor	kommunikációs menedzser, szóvivő
Demeter Zsófia	kereskedelmi menedzser
Pécsi Gábor	fizikai felkészítés
Vura Márta		sportpszihológiai felkészítés
Dömötör József	logisztikai menedzser
Kántor Judit	team asszisztens

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére

+ + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + +

<<< vissza

2004.03.03.

Baumgartner Creartive lett

A Baumgartner Team döntésének értelmében a Creartive Design nyerte Baumgartner Zsolt új magyar és angol nyelvű internetes oldalának fejlesztésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot.

Az új oldal első kivonatolt változata már a hétvégi Ausztrál Nagydíj alatt elérhető lesz szűkített tartalmakkal és szolgáltatásokkal, de a végleges verzió csak az elkövetkező hetekben alakul majd ki. A kiírt pályázatra a rendelkezésre álló rövid idő ellenére is, több mint 70 - többségében rendkívül színvonalas - pályamű érkezett. A Baumgartner Team köszöni valamennyi pályázó részvételét, az oldal eddigi üzemeltetőinek munkáját, egyben gratulál a Creartive Design munkatársainak, és bízik abban, hogy Baumgartner Zsolt új oldala valamennyi hazai és külföldi érdeklődő igényeit kielégíti a jövőben.

<<< vissza

^^^ az oldal tetejére